A mindennapok művészei – Ljudmila Ulickaja: Életművésznők

Sokan állítják, hogy a művészetet és életet két különböző síkon kell megélni és megérteni. Ljudmilla Ulickaja Életművésznők című könyve ezt az állítást látszik megcáfolni. A könyv rávilágít, hogy a művészet az életben realizálódik, sőt tovább megyek, Ulickajánál a művészet maga az élet.

A regényt különböző címekkel ellátott történetek osztják több részre (Diana, Jurocska, A történet vége, Természeti jelenség, Szerencsés eset, Életművészet), amelyek egyetlen alak, Zsenya életében összpontosulnak.

Az írónő ösztönös érzékenységgel bújik bele a női lélekbe, és boncolja darabokra azt. A történetek középpontjában az ál-történetmesélés áll, a különös sorsú életművészek sorstragédiái, élethazugságai vezetik el a főhősnőt a személyes lét megértésének legmélyebb stádiumába…

A főhősnő Anna Kareninát olvas, próbálja saját sorsát Anna életéből megérteni. Pár éve én is olvastam az Anna Kareninát, most pedig az Életművésznőket. Akarva, akaratlanul én is saját világommal állítottam párhuzamba mindkét nő életvonalát. A személyes sorstragédiák így válnak a 21. századi nő globális tragédiájává. Ulickaja regényét elolvasva egy fontos gondolat ütött szöget a fejemben: nem lehet, hogy Hamupipőke és Csipkerózsika története csupán élethazugság, amibe mint letűnt kor Kareninái ők is kapaszkodtak?!

Ezt sajnos már nem tudhatom meg, be kell érnem azzal a tudattal, hogy értük eljött a herceg fehér lovon.
Zárásul egy kis kedvcsináló idézet a könyvből: „Csak tudod, azzal nem tudtam megbirkózni, hogy állandóan sírtam. Főzöm az ebédet vagy ülök az ablakban, emberekkel beszélgetek, vagy csak úgy ülök a trolibuszon, és észre se veszem, már folynak is a könnyeim. Az emberek persze észreveszik. Gondolkodtam, gondolkodtam, aztán festeni kezdtem a szememet. A festék csíp, így ha folyni kezdenek a könnyeim, azonnal észbe kapok. Tizenkét év telt már el, de a könnyeim azóta is folynak… Úgy hozzászoktam a kifestéshez, hogy reggel, amikor felkelek, ez az első dolgom…”