A molekuláris szerkezeti kémia megszállottja

Február 26-án került megrendezésre Szilágyi Róbert Károly előadása a Központi Kollégium előadótermében, aki egyenesen az Egyesült Államokbeli Montana Egyetemről utazott intézményünkbe. Az előadásra érkezett hallgatóság megismerkedhetett Szilágyi Róbert Károly történetével és karrierjével, hiszen az idei félévtől egyetemünk oktatói stábja egy újabb taggal bővült az ő személyében.

A_molekularis_szerkezeti_kemia_megszallottja_01

Az előadó a Veszprémi Vegyipari Egyetem (a később Pannon Egyetem) diákjaként kezdte felsőfokú tanulmányait, az olefin metatézis harcosaként Dr. Bencze Lajos professzor mellett. Diákéveit nagyon eredményesen, több publikációval és sikeres kutatással és számtalan szép emlékkel zárta. Utolsó szemesztereiben elhatározta, hogy szeretne külföldön kutatásokban részt venni és dolgozni. Sikeresen megvalósította terveit és eljutott Angliába, Németországba és Olaszországba, majd az Emory Egyetem hallgatójaként folytatta tanulmányait az Egyesült Államokban, Keiji Morokuma Nobel-díjra előterjesztett professzor felügyelete alatt. Itt egy profi csapat tagja lehetett, és megismerte a nemzetközi munka előnyeit és hátrányait. Miután végzett, tanulmányait a Stanford Egyetemen folytatta, mely elvégzése után a Montana Egyetem oktatójaként állt ténylegesen is munkába. Itt már a saját csapatát irányítva folytatott kutatási tevékenységeket. Mivel a sors nem mindig kegyes, és ami elromolhat, az sokszor sajnos el is romlik, a kutatások eredményeinek egy része sajnos elveszett egy technikai hiba következtében. Így hát Szilágyi Róbert Károly továbblépett. „Lapozzunk, új sor, nagy betű”, és iskolánk tanáraként toborozza új csapatának tagjait és invitálja a lelkes vegyészhallgatókat. Sok sikert kívánunk munkája során!

Volák Benjámin

Fotó: Domján Attila