Amikor mediterrán világzene szól… – Világzenei estek a Pannon Egyetemen: Altamar zenekar

Ismét egy izgalmasnak ígérkező koncertet szervezett az E épület kamaratermébe a Kultúraszervező Csoport. Egy átlagos kedd este úgy ért véget sok ember számára, hogy mediterrán dallamvilágot hallgathatott, ugyanis február 20-án az Altamar mediterrán világzenét játszó együttese kalauzolt el minket ezen a hideg téli estén melegebb tájakra, többek között Spanyolországba is, néhány zenével.

IMG_2338

Oravecz Péter a koncert elején elmondta, hogy ez a zenekar tulajdonképpen duóból lett trió, akik flamenco-t és mediterrán világzenét játszanak. Ő gitárosként keresett maga mellé egy ütőhangszerest, így saját elmondása szerint az internet segítségével talált rá Franczia Dánielre, aki így lett az együttes tagja. Az együttes harmadik tagja vendégzenész, így most Kamarás Frigyes szaxofonos érkezett a zenekarba erre az estére. Oravecz Péter elmondta, hogy ő Spanyolországban hallott flamenco zenét, és ennek hatására szeretett bele ebbe a dallamvilágba, ezért játszanak most ők mediterrán világzenét.

A rövid zenekari ismertetés és a történetek után kezdődhetett is a koncert, amely alatt hét különböző dalt játszottak el nekünk. Az első szám rögtön egy nem túl vidám taranto dal volt, de a második szám már egy saját szerzemény volt, és azt kérték, hogy segítsünk mi, a közönség a címadásban, és ha valakinek van valami ötlete, a koncert után szívesen várják. A harmadik dal már egy híresebb szám volt, amelyet egy spanyol zenekartól hallottak és fel is dolgoztak. Itt még csak ketten játszottak, de a koncert végére becsatlakozott a szaxofonos is, egy különleges, jazz-es zenei és hangulati világot teremtve ezzel. A végét egy energikus, pörgős dallal zárták le, amelyet a közönség hatalmas tapssal hálált meg.

Fotó: Felföldi Gábor