Az óriásölő

Az egyetlen, valamirevaló poént idéztem Az óriásölő című filmből. Senkit se tévesszen meg az IMDb 6,6-os értékelése, ez a szám talán még túl kedvesen is nyilatkozik arról, hogy milyen film is Bryan Singer legújabb rendezése.

‒    Félsz a magasban?
‒    A zuhanástól félek.
‒    Akkor ne zuhanj le.

Nem véletlenül választottam ezt az áprilisi felhozatalból, hiszen a kedvenc színészem, Ewan McGregor is szerepel benne, egy Elmont nevű lovagot alakít, most ugyan a fénykardot sima fémpengére cserélte. Mellette feltűnik Nicholas Hoult (Jack), akit az utóbbi időben minden Singer-műben kiszúrhatunk magunknak, de valószínűleg a legtöbben az Egy fiúról című filmből ismerik. A tündérmese elmaradhatatlan szereplője a hercegnő (Isabelle), akit Eleanor Tomlinson kelt életre. A „főgonoszt”, Rodericket pedig Stanley Tucci alakítja. Nem hiába az idézőjel.
A történet fejtegetésébe nem mennék most bele, mindenki ismeri a klasszikus égigérő paszuly történetét, annyi a különbség, hogy most 3D-ben izgulhatjuk végig a sztorit, sok esővel és egy senkit se érdeklő szerelmi szállal.
Az előzetesek alapján már igazán sejthettem volna, hogy mekkora átverés van készülőben. Ugyanis túl jónak tűntek. Pedig valójában ennyi van a filmben. Elég lett volna öt perc, és akkor nem érezzük vontatottnak és nem is keresnénk a húsvér karaktereket. Pedig a nyitány teljesen magával ragadó: csodálatos, monumentális dallamokat hallunk (a zeneszerző John Ottman) és lélegzetelállító látvány tárul elénk, de ha csak ennyire vágyna a néző, nem moziba menne. A zene egyébként végig meghatározó és mivel nincs más, ami lekösse a figyelmünket, úgyis azt fogjuk hallgatni.
JACK THE GIANT SLAYER
Ilyen szereplőgárdával, mint amilyen ennél a filmnél is van (további szereplők Eddie Marsan, Ian McShane, Ewen Bremner), azt hinné az ember, hogy nem lehet mellélőni. Pedig lehet. Stanley Tucci főgonosza annyira egyszerű és felejthető, hogy utána kellett néznem a karakter nevének, mert egyszerűen nem tudtam felidézni. Attól, hogy lelök három embert egy égigérő paszulyról, még nem lesz belőle Szauron. Se a megjelenése, se a viselkedése nem hiteti el velünk, hogy ő bárkinek is árthat. És valójában nem is fog. Egy picike változtatás kellett volna csak a forgatókönyvön, hogy legyen értelme az ő karakterének, de hát a 3D és a CGI mellett erre már nem futotta valószínűleg. Pedig olyan pörgő és izgalmas párbeszédek hangozhattak volna el közte és Elmont között, hogy élvezet lett volna nézni és hallgatni. A film ugyanis nem akarta magát komolyan venni, ez egyértelmű volt, viccesek szerettek volna lenni, de a poénok nem ütöttek. Laposak voltak és nem is jól időzítették őket. Az egyetlen idézhető pillanat a fent szereplő három sor az egyik lovagtól, Jacktől és Elmonttól.

JACK THE GIANT SLAYER
Az utolsó fél órát szó szerint végigunatkoztam, először meglepetésként is ért, mert azt hittem, vége a filmnek, és akkor még vissza volt 30 perc. A végső csata során egyedül Elmontért aggódtam, de nála se a felejthetetlen figura volt a fő indítékom az aggódásra. A karakterek csak sodródnak az árral, senki nem tesz semmit, nincs motivációjuk. Ami történt velük, az csak azért történt, mert az írók ezt írták meg és kész.
Ha valaki egy szép, látványos 3D filmet szeretne megnézni, mert éppen akadt 114 szabad perce, bátran ajánlom neki, viszont ennél többre tényleg ne számítson.

Szabó Eszter
Fotó: internet