Bartók Keszthelyen – minitárlat a Szendrey emlékszobánál

A fiatal népdalkutató, Bartók Béla második útja során, 1906 szeptemberének végén Festetics Tasziló újmajori gazdaságának főszámvevői házában szállt meg. Erről megemlékezve a közeli Szendrey Júlia emlékszobában mutattuk be az út részleteit. A minitárlat avatására a Kulturális Örökség Napjai keretében 2016. szeptember 18-án, vasárnap 14 órakor került sor, majd ezt követően 18 órától a Keszthelyi Helikon Kórus adott hangversenyt a Balatoni Múzeumban.

20160918_122221

Bartók 1923-ban írta: „Fölismertem továbbá, hogy a tévesen népdaloknak ismert magyar dallamok – amelyek a valóságban többé-kevésbé népies műdalok – kevés érdekességet nyújtanak, és így 1905-ben hozzáfogtam a mindaddig teljesen ismeretlen magyar parasztzene fölkutatásához”. Székelyföldön már 1905-ben gyűjtött, gyűjtéseinek második évében járt Keszthelyen. Itt Szeless János uradalmi főszámvevőnél lakott az újmajori intézői házban. Közös ismerősük Vecsey Lajos, Vecsey Ferenc gyermekzseni hegedűvirtuóz (akivel Bartók 1906-ban Spanyolországban koncertezett) édesapja volt. Bartók 1906. szeptemberi hónapja a levelezése tükrében: 22-én Budapestről adott fel képeslapot, 25-től Pusztaberénybe kérte leveleit, 27-én Keszthelyen adott fel levelet, 29-én Pusztaszabolcsról küldött levelet, október 10-én már Pozsonyból írt. Minden bizonnyal szeptember 25-28. között tartózkodott Keszthelyen, a gyűjtőútról nem számolt be a korabeli helyi sajtó. Azt viszont tudjuk, hogy igen különleges őszön volt Keszthelyen: augusztus végén kegyetlen jégverés tette tönkre a környék termését, a „zölden viruló hegyhátak messziről is vörösek” voltak. Egy szeptemberi kedden, pár nappal Bartók elutazása után „délután négy óra után sötét felhőkből apró jég esett”, másnap reggel hat órakor hó esett, október közepére viszont a „keszthelyi utcákon virágzik az akác és a vadgesztenye”, Gyenesdiáson pedig a szőlő – számolt be a Keszhelyi Hírlap.
Bartók legismertebb Keszthelyen gyűjtött népdala a „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok” kezdetű.

Bartókot egy lakodalomba is elvitték a közeli Balatonberénybe, ahol az ünnepi vacsoránál nem találták a zeneszerzőt. Szeless János végül a Balaton partján találta meg. A kérdésre, hogy mit csinál ott, ezt felelte: „Hallgatom a nád és a hullámok gyönyörű zenéjét”. A helybéli Sényi Teréz 1966-ban lejegyzett visszaemlékezései szerint többször járt „egy fiatal, sötétkék ruhát viselő” fiú az osztályukban, akit a karnagyuk „kezdő zeneszerzőként” mutatott be. Egy alkalommal a „kaszárnya környékén voltunk, és ott sétáltunk, és hát énekelgettünk. Ő nagyon megköszönte, s (…) ment haza az Újmajorba, mert ottan vezetett az újmajori út.” Sényi Teréz édesapja, Sényi Sándor több dalt énekelt Bartóknak.

dscn4799

A házon, ahol Bartók megszállt, 1998-ban helyeztek el emléktáblát. Anonimitást kérő mecénások keresték meg dr. Cséby Gézát, a Goldmark Művelődési Központ igazgatóját: emléktáblát készíttetnének az intézői ház falára. Igazgató úr az emléktábla elkészítésének valamennyi fázisában részt vett, majd az avatóbeszédet is megtartotta, részben ezért is kértük fel a minitárlat megnyitására is. Dr. Cséby Géza idézett Bartók gyűjtéseiből is: „A katona a menyecskét erdőszélbe csalogatta kezdetű ballada, vagy éppen a Berényben gyűjtött Fehér Laci lovat lopott kezdősorú dal mégis ide tartozik, a Balaton mellé. A szintén Keszthelyen gyűjtött Kiskeszthelyen végig menni nem merek már szavaiban is hordoz keszthelyi identitást.”

Az esti hangversenyre a Balatoni Múzeum csarnoka megtelt, Kendeh Gusztávné karnagy vezetésével népdalcsokor hangzott el Bartók Béla keszthelyi gyűjtéséből, majd Karai József „Csillagok, csillagok” kezdetű Bartók-feldolgozása csendült fel, ezt követően több Kodály Zoltán-mű, majd Illyés Gyula Bartók című verse hangzott el. A rendezvény végén az „Elindultam szép hazámbul” dalt énekeltük el közösen, ezzel a felejthetetlen élménnyel zárult a Bartók-nap.

A minitárlat terveink szerint a következő Kulturális Örökség Napjai rendezvényig lesz látogatható.

 

Komorócziné Bödör Éva – dr. Tóth Éva – dr. Lukács Gábor
Fotók: Georgikon Kar