Egyetemi kisszótár – elsősöknek kötelező

Vannak kifejezések, amelyek szorosan kötődnek a hallgatói lét mindennapjaihoz. Közülük néhány első hallásra félelmetesen hangzik, más részük magától értetődő jelentést takar, egy-kettő azonban teljesen értelmetlennek is tűnhet az avatatlan számára.

dscf3092

Kezdjük is rögtön az elején az „aktív félévvel”. Az aktív státuszú félév azt jelenti, hogy a hallgató a Neptun rendszerben bejelentkezett az adott félévre, tehát leegyszerűsítve a dolgot, szeretne órákra járni és vizsgázni. A tantárgyak felvétele során ajánlott egy pillantást vetni a „mintatantervre” is, amely az adott szakhoz tartozó tantárgyak és egyéb követelmények pontos adatait, valamint ajánlott teljesítési idejét tartalmazza.

A félév kezdetét követően megtartandó „előadásokon” az oktatók elméleti anyagot adnak át a hallgatók számára, amely bizonyos tantárgyak esetén „szemináriumokkal”, azaz gyakorlatias, például számolásos, laborban vagy egyéb specifikus helyszínen elvégzendő feladatokkal és ismeretanyaggal is kiegészülhet.

Egyes tantárgyak esetén előfordulhat, hogy az elsajátított ismeretekről nem csupán a tanórákat magába foglaló „szorgalmi időszak” után következő „vizsgaidőszak” során kell számot adni, hanem a szorgalmi időszak alatt megírt „zárhelyi dolgozatokban” is. A zárhelyi dolgozat, becenevén ZH (ejtsd: zéhá), elsőre bizony ijesztőnek tűnhet. Valójában a legtöbb esetben azonban nem sokban különbözik azoktól a dolgozatoktól, amelyeket a középiskolában vagy gimnáziumban íratnak a diákokkal. A „beadandó” hosszabb terjedelmű, az adott kurzus témáinak egyikét kifejtő házi dolgozat, esszé. A vizsgaidőszakban olykor szóbeli vizsgát, azaz „kollokviumot” kell teljesíteni.

A tanulmányok során előbb vagy utóbb válaszúthoz érkezhetünk, hiszen egyes szakokon „szakirányok” közül kell választanunk. A szakirány egy olyan, a képzés keretein belül megszerezhető képzettség, amely speciális szaktudást biztosít.

A diploma megszerzéséig vezető út olykor rögös, és bizony az sem kizárt, hogy az egyetemen eltöltött félévek során összetalálkozunk a nem túl jól hangzó „iv” (ejsd: ívé), esetleg „uv” (ejtsd: úvé) rövidítésekkel. Az „ismétlő vizsga (iv)” akkor bizonyulhat hasznosnak, ha a vizsgaidőszak során felvett vizsgák közül valamelyik nem sikerül, tehát annak ismétlésére van szükség. Az „utóvizsga (uv)” azon hallgatók számára érhető el, akik ingyenes vizsgalehetőségeiket az adott időszakban már kihasználták, azonban nem sikerült teljesíteniük az adott tantárgyat. A vizsgaidőszakban persze könnyű dolga van azoknak, aki a szorgalmi időszak során „megajánlott jegyet” szereztek, hiszen számukra a jegy Neptunban történő elfogadását követően az adott tantárgy már nem hoz további izgalmakat.

A kemény munka azonban előbb vagy utóbb meghozza gyümölcsét, és a remélhetőleg boldogságban úszó, a mintatanterv által előírt kötelezettségeket hiánytalanul teljesítő, vagyis abszolváló hallgató kikérheti az „abszolutóriumot”. Ekkor természetesen még hátra van a hallgató önálló kutató munkájának gyümölcse, a „szakdolgozatnak” az elkészítése és megvédése, valamint a „záróvizsga”. A záróvizsgán a teljes képzés során megszerzett szakmai tudásról kell számot adni a vizsgabizottság számára.

Amennyiben sikeresen átverekedjük magunkat az előzőekben említett akadályokon is, kisvártatva kezünkbe vehetjük az „oklevelünket”, azaz diplománkat, amelynek a jelentését és értékét szerintem senkinek sem kell elmagyaráznom.