Egyszer volt, hol nem volt…

Volt egyszer egy KOLI7 2010. Ennek az egyik legfrekventáltabb, és legtöbb kollégistát megmozgató eseménynek minden évben másik nagy kollégiumi ház a főszervezője. Páros évben a Központi Kollégium, páratlan évben a Hotel Magister seniorjai a föszervezők. Idén páros évet írunk, tehát a központisokra hárult az a feladat, hogy megmutassák, a lassan másfél éve megnyílt épületben is van egy olyan csapat, amely képes egy ilyen volumenű rendezvényt megszervezni. A rendszeres ülések már decemberben elkezdődtek, ahol a hét rendezvényeit nagyjából sikerült körvonalazni.

A  munka keményebb része, a vizsgaidőszak után kezdődött. Pontosítások, programok lefixálása, szponzorkeresés, helyszínek és felszerelések számbavétele illetve beszerzése. A legtöbb támogatást, közel 350 000Ft-ot a Veszprémi Egyetem Kollégiumáért Alapítványhoz benyújtott pályázaton nyerték a szervezők. Másik anyagi forrást a Veszprémi Egyetemi Hallgatói Alapítvány jelentette, ahol szintén pályázat során ítéltek meg 40 000 ft-ot a Kolik Határok Nélkül nevű nagyvetélkedőre.

A több hónapos előkészületek végül meghozták a siker ízét. Március 7-én este nyolc órától kezdetét vette az idei tanév kollégiumi hete. A „hazatérő” hallgatókat kvízzel várták a seniorok és KIB-esek, illetve a Közpotni Kollégiumban, immár hagyománnyá vált kolifutás volt az első sportverseny. Amíg a szervezők házában futottak, addig Balatonalmádiban, a Hotel Nereus lakói szkanderversenyben mérhették össze erejüket. A leleményes Hotel Magisteres seniorok babaszépségversenyt hirdettek meg erre az estére. Hétfői nappal megkezdődtek a sportvetélkedők selejtezői. Sajnos a hideg időjárás közbeszólt így a streetball mérkőzések elmaradtak, viszont le a kalappal a mindenre elszánt, fájdalmat nem tűrő focisták előtt, akik a pár fok ellenére is pályára álltak. A délután folyamán a kvíz döntőjére várták a továbbjutókat a Központi Kollégiumba. Az este tovább a Diák Centrumban folytatódott, ahol a Központi Kollégium lakóiból verbuválódott Central Boys, a ska zenét játszó Eskabbe és a Tankcsapda Tribute Band, a Tankocska húzta a talpalávalót. A koncertek sikerét mi sem bizonyította jobban, mint az egyre növekvő hallgatói létszám. Kedden került sor a sportversenyek döntőire, illetve néhány ház egyedi programmal is készült lakói számára. A Teleki éjszakai UV ping-ponggal, film maratonnal, Activityvel és szuper UNO-val, a Központi Audio surffel, míg a magisteresek vízipipa esttel, és kocsmatúrával próbálták megmozgatni a fiatalságot. Utolsó előtti napra maradt a népművészeti kiállítás, ahol nemcsak nézni, de kipróbálni is lehetősége nyílt az érdeklődőknek a különböző mesterségeket. Ezzel a nyitott házzal, próbálták ösztökélni a kézműves beállítottságú hallgatókat a szervezők, hogy kedvet kapjanak az korongozó, szabó-varró-szövő öntevékeny csoportokban való részvételhez. A nap fénypontja viszont a Munkacsarnokban megrendezett nagyvetélkedő volt, ahol -a tavalyi szokásoknak megfelelően- mindegyik csapat más más jelmezt öltött. Idén mesehősöké volt a főszerep, így mindegyik csapat egy-egy mesét képviselt. A szervezők sem maradtak maskara nélkül, galloknak és rómaiaknak öltözvén az Asterix és Obelix mesehősök bőrébe bújtak. A feladatok látványossága, a szervezők jelmezei, és a résztvevők lelkesedése egy nagyon jóhangulatú este alapjául szolgált. A majd négy órás vetélkedő során remek lehetősége nyílt a hallgatóknak megismerkedni más házak közösségeivel. Az előfeladatok és az esti teljesítmény összesítése alapján a Központi Kollégium 1. szintje lett az első helyezett. Másodikként a Teleki koli csapata végzett, s a dobogó harmadik fokára a Központi Kollégium 5. szinjénk csapata állhatott. Azok akik még bírták szuflával a vetélkedő után, a Mythos tanszéken bulizhatták ki magukat. A csütörtöki napra az eredményhirdetésen kívül két fontos esemény maradt. A házanként megrednezett főzőverseny és a házaspárbaj. Előzőben szintenként egy-egy csapat nevezhetett, és az előre meghatározott ételeket épületenként külön zsűri bírálta el. A házaspárbaj idén volt a legnépszerűbb, hiszen tizenkét pár gondolta úgy, hogy próbára teszi szerelmét a nagyközönség előtt. A különböző feladatok kellemesen összehozták a szerelmeseket, s akármenyire is különböző karakterűek voltak a párok, mégis szinte akadály nélkül teljesítették a feladatokat. A verseny végére egész szép számú nézőközönség gyűlt össze, hiszen rögtön az eredményhirdetés következett. A díjazottak egy-egy emlékérmet vihettek haza, illetve a szponzorok által felajánlott kisebb ajándékkal jutalmazták teljesítményüket a szervezők.

Az idei koli7 is azt bizonyítja, hogy érdemes kollégistának lenni, s érdemes tanulni, hogy bekerülhessen az ember egy olyan közösségbe, mely talán az összes egyetemi évét meghatározza. Nincsen rosszul megszervezett rendezvény, esetleg néhány hibát elkövethetnek a rendezők, de ez már csak az ő titkuk marad, hogy mi nem sikerült az elképzeléseik szerint. Mind szervezőként, mind átlag hallgatóként úgy érzem egy nagyon sikeres hetet zártunk le, melynek jövőre hasonló időpontban következik a folytatása. Addig is tanuljatok, hogy jövőre ugyanitt találkozhassunk!

Eredmények:

Snapszer döntő:

1. helyezett: Pintér Levente

2. helyezett: Joó Ágnes

3. helyezett: Szabados Dóra

Kispályás foci:

1. helyezett: Központi 1

2. helyezett: Magister 1

3. helyezett: Teleki1

Koli kvíz döntő:

1. helyezett: Kovács Hajnalka

2. helyezett: Csősz Ágnes

3. helyezett: Kapitány András

Csocsó döntő:

  1. helyezett: Kurucz viktor – Bodó lászló
  2. helyezett: Szikszai Tamás – Horváth Dávid
  3. helyezett: Pacher Márkus – Ratting Gergely

8Ball

  1. helyezett: Hermann Krisztián
  2. helyezett: Berkes Atttila
  3. helyezett: Korcz Mónika

Sakk

  1. helyezett: Takó Helga
  2. helyezett: VargaVirág
  3. helyezett: Takó Annamária

Fekvenyomás

  1. helyezett: Cséber Benjamin
  2. helyezett: Pataki Tibor

Póker

  1. helyezett: Szakál Dániel
  2. helyezett: Horváth Balázs
  3. helyezett: Auerbach István

Honfoglaló

  1. helyezett: Mikolics Klaudia
  2. helyezett: Péter Gergő
  3. helyezett: Varga Dávid

Catan

  1. helyezett: Berkes Attila
  2. helyezett: Lép Gergő
  3. helyezett: Szappanos János

Kolifutás Központi

Női dobogósok

  1. helyezett: Garaci Ágnes
  2. helyezett: Szabó Viktória
  3. helyezett: Mihályi Barbara

Férfi dobogósok

  1. helyezett: Karvalics Attila
  2. helyezett: Herczeg András
  3. helyezett: Egri Viktor

Tájfutás:

Férfi kategória:

1.  helyezett: Benyhe Tamás

2.  helyezett: Asbóth Árpád

3.  helyezett: Bálint Zoltán

Női kategória:

1.  helyezett: Maróti Boglárka

2. helyezett: Máté Anna