Élet a Jóbarátok után

2004-ben több mint 50 millió rajongó izgulta végig Amerikában a Jóbarátok 10., befejező évadjának utolsó epizódját. Ezek után nem véletlen, hogy 2004-től nagy reményekkel kezdtek bele a Joey című sorozat forgatásába, de a Jóbarátok „folytatása” csak a 2. évadot érte meg.

Ezután kisebb kihagyás következett, és amikor a műfaj rajongóinál már elvonási tünetek jelentkeztek, 2005-ben debütált az Így jártam anyátokkal című sorozat Amerikában. A szereplők közül többen is ismerősek lehetnek, hiszen többük játszott már más filmekben is: Cobie Smulders (Robin) a Smallville-ben; Alyson Hannigan (Lily) az Amerikai pitében, a Buffy-ban és a Veronica Mars-ban; Jason Jordan Segel (Marshall) az Alias-ban és a CSI-ban, Neil Patrick Harris (Barney) pedig a Csillagközi invázióban és a Pókemberben is.

Az eddig 4 évadot megélt sorozat több híresség szerepeltetésével is büszkélkedhet, mint például James Van Der Beek (mindenki Dawson-ja), Enrique Iglesias és Britney Spears. A főszereplő, Josh Radnor (Ted Mosby) 2030-ban meséli el gyerekeinek, hogyan is ismerkedett meg édesanyjukkal, és eközben megtudhatjuk, hogy ő és barátai hogyan élték meg a húszas éveik végét. Ted legjobb barátja Marshall, aki jogásznak tanul és legnagyobb vágya, hogy egy környezetvédelemért küzdő cégnek dolgozhasson. Az ő menyasszonya Lily, aki amolyan művészlélek, főállásban pedig óvónőként dolgozik. Robin Ted által ismerte meg a többieket, korábban Kanadában énekesnő volt, most hírolvasóként dolgozik. Barney a sorozat talán legeredetibb karaktere, célja, hogy minél több lányt szerezzen meg magának. Mindig öltönyt visel és ő a Tesó-kódex megalapítója is.

http://www.youtube.com/watch?v=CjJCdwTauLs

Természetesen sok egyezést mutat a sorozat a Jóbarátokkal: a fiatalok mindennapjait, munkáját, vágyait és szerelmi kapcsolataikat is megismerhetjük, szeretnek jókat beszélgetni a törzshelyükön (a Bárban)… de valamiért mégis közelebb érzi magához a néző Ted-et és barátait. Ez lehet akár a kerettörténet, akár a fiatalokat jobban megcélzó poénok miatt is, de ami legfontosabb, hogy 22 nap múlva folytatódik a sorozat, ami egyszerűen ferge… most figyelj… teges!