Elkaptuk a VEN szellemet!

Elkaptuk a VEN szellemét ma délelőtt tíz órakor, egy sajtótájékoztatón a B épületben. Ebben többen segítségünkre voltak: a szervezőkhöz méltó komolysággal Wéninger László mesélt a reformokról, a csapatok vezérei beavattak legmélyebb titkaikba, a Diákrektori Hivatal pedig elmondta, mi vár rátok még … (!)

Szervezés:

Negyven éves a VEN, és az egyetem vezetése úgy döntött, hogy megünnepli a jubileumot, és idéntől évente rendezi meg az egyetemi napokat. Wéninger László elmondta, hogy egy kilenc-tízfős csapat dolgozik a hagyományőrző programokon, akik megpróbálják a hallgatók igényeihez igazítani a hagyományokat, például felállítottak egy zsűrit, aki a rendezvény alatt értékeli a csapatokat. Kialakítanak egy kulturális sarkot is, ezt Béta-Bázis néven találjátok meg az Egyetemünk különszámban, és a civil szervezeteket is CiviliVENizáció-ként.

Csapatolás:

Az ötös csapat bakonyi betyárjai magukhoz ragadták a szót, Bakfitty Jankó elmesélte, hogy a hagyományőrzés miatt növesztett bajuszt a csapat, diákrektorként az ingyen sör mellé bevezetné a bakfitty köszönési módot is.

A négyes számú kalózok ezt nem tűrhették, Nyeste kapitány közbeszólt. Nehéz feladatnak vélte a VEN beékelését a kalóz szóba, ezért inkább rögtön el is mondta, hogy ő közelebb hozná a Balatont Veszprémhez, de a hivatalos köszönés megváltoztatásában ő is egyet ért.

A tavalyi győztes csapat utófutára lett a VEN in Black, új tagokkal is bővültek közölte a szervezet vezetője Ortutay Miklós. Küldetésének tekinti, hogy az oktatókat is bevonja az egyetemi napok kavalkádjába, ezáltal közelebb hozva őket a hallgatókhoz. Ők a kettesszámú tömörülés.

Lazára véve a figurát a Hotel VENthol képviselője is nyilatkozott: limbólécet tenne az ajtók helyére, nyitna egy fagyi bárt, és minden egyetemistának alanyi jogon szerezne egy-egy karton Cadillac-et. A fickó neve nem más, mint Chelly, az egyes csapattól.

Hatalmas üdvrivalgással köszönthettük az izgatott tömegben VEN Hefnert, aki szokásos késéssel, ámde a szokásos lányok nélkül jelent meg köntösében. Magabiztosan bejelentette, hogy a hármas csapat Playboy imázsával már a férfi társadalom nagy részét maga mellé állította. A lányokat pedig majd mással csábítja el.

Elmaradhatatlan:

A DiRH is jelenlétét tette Kornélangyal személyében. A dicső és megkérdőjelezhetetlen, isteni pátoszban úszó, ám de angyali formát öltő fényes tekintetű Diákrektori Hivatal Csabiangyalával és Kvaziangyalával ők egyen hármak és hárman egyek. Ők azok, akik lebonyolítják a szavazást, a kortesprogramokat, az inverz egyetemeket, ésatöbbi.

Ha bármire kíváncsiak vagytok a VENnel kapcsolatban, keressétek a zöld színű Egyetemünk VEN különszámot, vagy a www.egyetemunk.com-ot, ahol a VEN alatt is, mindig friss információval várunk titeket.

Kővári Kata