Erasmus-number-3

Úgy gondolom, hogy a világon mindenki tisztában van a Finn oktatási rendszer minőségével. Amióta megfogalmazódott bennem, hogy külföldön szeretnék egy szemesztert tölteni, jó pár cikket elolvastam ebben a témában és minden alkalommal megerősítést nyertem abban, hogy jobb helyet nem is választhatnék úticélnak.

Kezdésnek nézzünk néhány dolgot, amelyet érdekesnek találtam az itteni oktatással kapcsolatban és véleményem szerint jó, ha te is tudsz, kedves olvasóm.

A finn diákokat nem osztályozzák. Jól látod, nincsenek jegyek és nincsenek vizsgák sem. Az első valódi számonkérést 16-17 éves korukban írják a diákok, amely központi vizsga eredményétől függően két választásuk lehet: az úgynevezett ‘upper secondary school’ – azaz felső tagozatra való jelentkezés vagy a ‘vocational school’ azaz szakiskolában történő továbbtanulás. Ezt követően a diákok több mint fele egyetemi képzésre adja a fejét, ahol – hasonlóan a magyar rendszerhez – először alapképzésen, majd mesterképzésen fejlődhet tovább.

Az iskolákban nagyon kevés a házi feladat, az oktatás általában 9 órakor kezdődik, a legtöbb diák pedig kétnyelvű képzésben részesül már a kezdetektől svédül – amely Finnország második hivatalos nyelve; és 11 éves koruktól egy másik nyelvet is elkezdenek tanulni, amely általában az angol.

A következőkben a saját tapasztalataimmal szeretném kombinálni ezeket a tényeket, ha már van szerencsém a saját bőrömön is megtapasztalni a méltán híres finn oktatást.

A tanár-diák közötti úgynevezett ‘power-distance’ azaz hatalmi távolság nagyon kicsi, szinte nem is létezik. A kapcsolat a kölcsönös tiszteleten és együttműködésen alapul. Az órákon nincsenek buta kérdések vagy helytelen válaszok, csupán vélemények vannak, amelyeket együtt megbeszélve jutunk el a végső következtetésre.

Vizsgák ugyan nincsenek, viszont annál több a csapatmunka. Megmondom őszintén hogy ez az, ami a legembertpróbálóbb tapasztalás számomra. Abból, hogy otthon írásbeli vizsgák vagy egyszemélyes szóbeli számonkérések vannak, beleesni abba, hogy minden (!) tantárgy esetében 4-5-6 (első körben) teljesen idegennel kooperálva dolgozzunk elég komoly projekteken, valódi kihívást jelentett számomra. Arról nem is beszélve, hogy cserediákként egyikünk anyanyelve sem az angol és az alaptudásunk is elég eltérő egy-egy témakört illetően. Az első két hétben realizáltam úgy igazán, hogy a multikulturalizmus amellett, hogy természetesen csodás dolog, mégis mennyire megnehezítheti az együttműködést.

Másik dolog, ami nagyon más és kifejezetten tetszik nekem, hogy valódi cégekkel együttműködve valós problémákon dolgozhatunk a tanulmányaink során. Konkrét példának a B2B and Organistation Marketing in Business Context tantárgy keretén belül elvégzett projekt munkánkba szeretnélek kicsit elkalauzolni benneteket. A félév során a helyi Lapland Panimo-val együttműködve dolgoztunk egy projekten – a 7 főből álló csoportunkkal. Három beadandó dolgozatot írtunk az utóbbi 2 hónapban, amelyek során a cégről szóló alap-információk megismerésétől eljutottunk odáig, hogy a múlt hét folyamán 4 javaslatot prezentáltunk a tulajdonos és a marketing-vezető előtt azzal kapcsolatban, hogy a vállalat hogyan tudna javítani a business-to-business marketingjén.

Az előbb említett nagy létszámú csoportból fakadó kooperációs nehézségeken túl az is kihívást jelentett (nem csak) számomra, hogy a tanórák során nagyon kevés lexikális, direktben leadott tananyagra tudtunk csak támaszkodni. Ennek következtében rengeteg egyéni kutatómunkát voltunk kénytelenek elvégezni és számtalan angol üzleti nyelvezetet használó cikken rágtuk át magunkat – az első “sokk” után azonban rettenetesen élveztem hogy végre önálló lehetek. Felemelő érzés, amikor a tanár szabad kezet ad nekünk, diákoknak és bízik abban, hogy jó munkát fogunk végezni egyedül is. A rengeteg kutatásnak és a valós projektnek köszönhetően pedig úgy érzem, hogy sokkal mélyebben beleástam magam a kiadott témába és több mindent tanultam azáltal, hogy igazán a projekt részesének éreztem magam.

Az International Sales Process Management and CRM tárgyam keretén belül pedig minden órán más-más feladatot kapunk.

Az első alkalommal tárgyalnunk kellett. Röviden a témáról: egy taxi cég autókat szeretne vásárolni, egy másik pedig autókat szeretne értékesíteni a számukra. Három fős csoportokra rendeződve különféle kritériumoknak megfelelően tárgyalási tervet kellett készítenünk – erre a feladatra fél óránk volt. Ezt követően pedig párokba állítva a vevőket és az eladókat 20 percünk volt megegyezésre – vagy épp nem-megegyezésre jutni. A mi csapatunk az eladók táborát erősítette – és véleményem szerint végső soron egy elég jó egyezséget sikerült kötnünk a taxi-céggel.

Egy másik alkalommal villám-eladást gyakoroltunk 7 fős csoportokban: kaptunk egy zsákot, amiben teljesen random tárgyak voltak (hajcsat, plüss nyuszi, feles pohár, stb.). A zsákot körbe adva mindenki kivett egy tárgyat és 10 másodperc gondolkodás után 1 percünk volt eladni azt, ami a kezünkben volt. A gyakorlat végén megválasztottuk a legjobb eladót, aki egy utolsó körös megmérettetésen még egyszer megkapta ugyanezt a feladatot – más tárgyakkal, immáron 5 perc alatt kellett eladnunk azt a csoport többi tagjának.

Az utolsó gyakorlat pedig amit megemlítenék, a power-presentation feladatunk volt. Véletlenszerűen 6 fős csapatokba osztott minket a tanárnő, majd mindenki kapott egy-egy céget, amelynek a hűségprogramját elejéről a végéig körbejárva prezentációt kellett tartanunk az osztálynak – a miénk a Lufthansa Miles & More programja volt. A csavar azonban még csak most következett: onnantól, hogy csapatokra bomoltunk odáig, hogy bemutatásra került a prezentációnk mindössze 45 percünk volt. Izgalmas és érdekes, hogy időhiányban hogyan alakulnak a prioritások, hogyan osztjuk be ezt a háromnegyed órát és a feladatokat miképp dobjuk szét egymás között.

A következő dolog, ami kicsit összezavarja a mindennapjaimat, az a következetes rendszert nem tartalmazó órarendem. Nem tudom, hogy minden finn egyetemen így van e, de itt minden héten más óráim vannak, mindig más időpontokban, és arra is készen kell állnom, hogy egyik pillanatról a másikra lemondanak, vagy épp beiktatnak egy-egy alkalmat akár a következő napra is. Programot – vagy éppen csoportmegbeszélést – szervezni így elég nehéz, tekintve hogy nincs konkrét időbeosztásom. Ennek köszönhetően viszont legalább tanulok egy kis rugalmasságot, amire egyébként nagy szükségem is van idekint.

Összességében tehát nagyon élvezem a tanulást idekint, Rovaniemi-ben. Teljesen más, mint otthon, és bár jó pár kihívással szembesültem az itt töltött hetek-hónapok alatt, mégis úgy gondolom, hogy minden nehézség és azok leküzdése hozzáad valamit a személyiségemhez. Jobb helyet nem is választhattam volna arra, hogy a lehető legtöbbet fejlődjek minden téren az Erasmus-om alatt.

Fotók: Gyulai Edina