Soha el nem múló szenvedély ‒ 50 éve a pályán az Esővárók

Az Egyetemünk 2016/7-8. számában olvashattatok egy zenekarról, amely nem kis mértékben része az egyetem történetének. Ide s tova már 50 éve jelen vannak a helyi muzikális életben. Az Esővárók ennek megfelelően, zenével ünnepelte fél évszázados fennállását augusztus 26-án a B épület hallgatói pihenő termében.

esovarok_jo_foto-a zenekar

Ördögszekér gurul az aula márványpadlóján, szél süvít az üres parkolóban, nem kopognak cipőtalpak a lépcsőkön és a folyosókon. Augusztus lévén az egyetem még nem tért vissza a nyári sziesztáról. Óriási tévedés, hiszen a hónap utolsó szombatján zeneszó, vidám beszélgetés és nosztalgikus hangulat töltötte meg a B épület pihenőjét. Az év felütéseként 50 éves jubileumát ünnepelte az Esővárók zenekar.

Az együttes fennállása alatt több tagcserét is megélt, így ha netalántán nem tudnád felsorolni egy levegővel mind a hat Esővárót, kisegítelek: Margit Ferenc (Feró) ének; Mártai Ferenc (Ferike) dob; Nyakas Péter (Láda) orgona, ének; Borbola Tivadar gitár, zeneszerző, zenekarvezető; Margit József basszusgitár, ének, zeneszerző.  Utóbbi ismerős lehet annak, aki előszeretettel hallgat Kormoránt, hiszen József tagja volt a zenekarnak, jelenleg pedig a „KMB”, azaz a Kormorán Memory Band zenésze. Állandó „vendég” továbbá Bozsoki Tamás szólógitáron, aki az elhunyt Kovács Zoltán helyett csatlakozott.

A zenekar 1967 tavaszán alakult Tivadar szervezésében, aki Budapesten több beategyüttesben is játszott, és a Veszprémi Vegyipari Egyetemre érkezve sem akart felhagyni a zenéléssel. Új társakat keresett, és talált is. Mint elmondták, kezdésképp a 60-as évek ismert angol együtteseinek számait tanulták meg. A repertoárban Kinks, Hollies, Animals, Procol Harum dalok mellett húzósabb ritmusok is szerepeltek a Troggs, Steppenwolf, Spencer Davies Group számai révén. Az akkori zene egészen más volt, mint a kor „felnőtteinek” zenéje. Vad volt, és lázadó, épp ezért pezsdítő. Nem volt kérdés, hogy belevágnak. Ezekből az angol dalokból alakultak ki később a magyar nyelvű szerzeményeik is.

DSC_4644 V kk

A jubileumi koncert zártkörű volt ugyan, főképp a család, a barátok, egyetemi társak – köztük dr. Gaál Zoltán volt rektor –, veszprémi barátok, valamint a régi Esővárók klub tagjai kaptak meghívást, mégis csaknem száz fős társaság gyűlt össze. A baráti összejövetelnek, örömzenélésnek induló esemény igencsak kinőtte magát. Nagy várakozás, és még nagyobb izgalom előzte meg az estet, mind a közönség, mind a zenekar tagjainak részéről.

„Bizsergető érzés volt újra együtt játszani” – mondta Ferike. „Nem is akartam elhinni, hogy 50 év elteltével a színpadon lehetek a fiúkkal” ‒ tette hozzá Láda. Tivadar és Feró is egyetértett abban, hogy a feszültség menet közben oldódott fel bennük, míg végül tényleg csak a zene és az öröm maradt. A szünetekben vetítéssel egybekötött interjúk is voltak, hogy így idézzék fel a régi idők emlékezetes élményeit.

Élményekből pedig akadt bőven az Esővárók történetében. Megkértem a tagokat, emeljék ki a számukra legmaradandóbbat, legemlékezetesebbet. Az NDK-beli koncertkörutat 1968-ból egyértelműen ebbe a kategóriába sorolták. „Nagy sikerünk volt, úgy örültek nekünk, mintha az eredeti angol zenekar jött volna el hozzájuk.” ‒ emlékezett vissza Láda. Belföldön, Észak-Magyarországon is turnéztak, és mindezért Kucsma Jánost, az együttes menedzserét illeti köszönet, aki fölöttük járt két évvel. Feró az „Ötórai tea” című rendezvényeiket emelte ki, ahol a hasonló korúak között a legszorosabb, talán életre szóló kapcsolat is kialakulhatott.

DSC_4663 V kk

A jubileumi koncert a helyszíni tapasztalatok, valamint az utólagos visszajelzések alapján is sikeres volt. Jó volt újra hallani és játszani a 60-as, 70-es évek zenéjét, mely visszaidézte a játszók és a hallgatóság fiatalságát, az Esővárók klub hangulatát. „Azt mondták a régi hallgatóink, hogy talán jobbak voltunk, mint régen! A gyerekeink és unokáink teljesen el voltak ájulva!” ‒ avatott be Láda. Sokan várják az eseményről készült DVD lemezt is, ami mindezek után nem csoda.

 

Hova tovább? Erről is faggattam a zenészeket, hiszen az évfordulók nem csak a múlt felé nyitják meg a gondolatokat, hanem a jövő felé is. „Talán a 60 évest is megérjük még, nagyon élvezném.” ‒ mondta Láda. „Ahhoz, hogy tovább lehessen játszani, a zenei anyagokat gyakorolni-művelni kell, együtt, s ez a távolság következtében nem egyszerű. Továbbá fizikai kondíció is szükséges hozzá. De soha nem mondd, hogy vége!” ‒ értékelt Feró. „Közönség előtt zenélni csak addig szabad, ameddig a megfelelő színvonalat tudjuk produkálni. Azt hiszem, hogy hasonló nagyságú koncertet már nem vállalhatunk. Lassan becsukjuk az esernyőt” – összegzett Tivadar. Bár biztosra semmi sem vehető, örömmel osztozom Feri reményében, miszerint mindannyian sokáig várják még az esőt.

DSC_4681 V kk

Mielőtt a végére érnénk, van, ami nem hagy nyugodni. Sokféle ember sokféle dolognak szenteli az életét. „A fiatalok számára a sport és a zene az, ami legjobban szórakoztat, egyúttal a jellemet is fejleszti. Számunkra az utóbbi volt járható” ‒ vélekedett Feró. Ők a zenének adtak helyet az életükben, önmagukban, és ez a hely 50 év után is változatlanul ott van bennük. „A zene határozza meg sokunk életét. Volt közülünk, akinek ez vált a legfontosabbá, de aki más irányt vett, annak is jelentős mértékben az élete része maradt a zene. Ha másképp nem, mint állandó zenehallgató és koncertre járó” ‒ fogalmazta meg József azt a szenvedélyt, ami a zene iránt él bennük. A zene iránt, ami az egyik legkellemesebb élmény és időtöltés, mely nélkül szürke lenne a világ.

Fotók: Domján Attila