Felújítás és fejlesztések

Az elmúlt hónapban nem a vizsgák miatt nem tartottak edzéseket a tesi tanszéken. Munkások szállták meg fúrókkal, kalapácsokkal, mindent jól összeporoztak, lecsiszoltak, leszedtek, majd felraktak.
Pályázati pénzből fűtésrekonstrukcióra, új kazánra, fűtőtestekre, a lambéria felújítására és teljes parkettacserére is futotta. Az előző halszálka berakásos padló már negyven éves volt, rászolgált a nyugdíjra. Az újat várhatóan már lapunk megjelenésével egy időben birtokba vehetitek majd.

Azonban ez még nem minden, hiszen a tornacsarnok felújítása mellett nyártól már modernebb környezetben hűsíthetik le magukat a sportos hallgatók, hiszen megújulnak az öltözők vizesblokkjai. A tervek szerint az evezősök is örülhetnek, hiszen felfrissített környezetben húzhatják majd a kilométereket. Sőt, nyáron nem kisebb, mint 400 m2-es konditerem építése is kezdetét veszi, átriumos udvarral, szabadtéri előkerttel, meg ami izomnak-tüdőnek ingere.