Folyóparton, a fák alatt

Újabb nap kezdete az EFOTT-on. A résztvevők többsége fáradtan vonszolja magát a melegben a strandra (ami ugye efott_1_02heti karszalaggal a fesztivál ideje alatt ingyenes), de van, aki már sörrel a kezében ül pont ugyanott, ahol tegnap éjjel. Szóval mi is volt tegnap este? Több sátor, több színpad, mint a nulladik napon, tehát: több program.

Délután körbenéztünk a Civil Faluban, idén is sok-sok játékkal és nyereménnyel készültek a résztvevők, érdemes eltölteni vele egy délutánt. Mert azért a fesztiválok nem csak a zenéről és ivásról, hanem a felesleges reklámcuccok gyűjtéséről is szólnak. Szóval a mai nap reggel már gazdagabbak vagyunk egy fogmosópohárral, egy frizbivel, egy csomó cukorkával, és egy új (kék) frizurával. Vagyis azzal már éppen nem, de azért meg lett örökítve.

Megnyitották a Nagyszínpadot, ma is, mint majd a következő napokban, négy előadó vehette birtokba. Kezdett az AB/CD, utánuk jöttefott_1_27 a Road, Irie Maffia, majd az Apollo 440 zárta a napot. Azaz csak a Nagyszínpadét… Máshol jóformán még el sem kezdődött. Az Irie Maffia tagjai voltak azok a szerencsések, akiknek az improvizációs készségi próbára lettek téve: a koncert vége felé a szám közepén sötétségbe borult az egész színpad, elhallgatott a zene. Indulhat a dobszóló! Azt még a leghátsó sorokban is hallják. A szomorúbb része a dolognak az volt, hogy így nem jutott idő a visszatapsra.

Talán ennyit akkor az első napról, tudjátok: ami fesztiválon történik, az ott is marad!