Gazdászok egy helyen

November 10-én rendezték meg idén a Gazdász Szakestet. Az Alkalmazott Gazdaságtan Tanszék és a Közgazdaságtan Tanszék oktatói és hallgatói egy fergeteges buli keretén belül avatták fel a gólyákat.

Miután mindenki elfoglalta a helyét, Dr. Nahlik Gábor, az Alkalmazott Gazdaságtan Tanszék vezetője köszöntötte a vendégeket. Beszédében kiemelte, hogy erre a szakestre a gyűjtő hagyomány kifejezés jellemző, hiszen két tanszék régi és új képzéses hallgatói vannak jelen. Ezután Kiss Károly Miklós, a Közgazdaságtan Tanszék vezetője vette át a szót, aki kiemelte, hogy érdemes a sikereket megünnepelni, még a legkisebbeket is. Erre a szakest egy jó alkalom, hiszen a kapcsolatépítés nagyon fontos a jövőnk megalapozásához.

Miután a beszédeknek vége lett, következett egy kis játék, amihez 18-20 fős csapatokra osztódott a társaság. Az első feladat egy kis agytorna volt egy feleletválasztós teszt formájában, majd a második próbatételként minden csapatból két-két fő villámkérdésekre is válaszolt. A válaszadás nem mindenkinek ment könnyen, de a közönség tapssal és nevetéssel fogadta az ilyen tévedéseket. Így történt ez a „Ki találta fel a villanykörét?” kérdésre adott „Thungsram” válasz esetében is. Harmadik feladatként lufikat kellett kipukkasztani egy dart segítségével, amikben egy vagy két pont illetve büntetőital feliratú cetliket lehetett találni. A két nyertes csapat egy-egy tortával lett gazdagabb, amit ott helyben el is fogyasztottak a nyertesek.

Ezután átadták a hagyománnyá vált Hallgatók a hallgatókért díjat, amit idén Kiss Attila Imre és Sinkovits Bálint kapott, majd felavatták a gólyákat is. Tiszteletbeli gazdász címet idén Kovács Krisztián, műszaki menedzser szakos hallgató kapta.

Éjfél környékén kihirdették a szakest szépét Valler Kinga személyében, és megválasztottuk a szakest bikáját is, aki Varga Máté Gábor lett. A legnépszerűbb oktató címet idén is Dr. Nahlik Gábor tanszékvezető érdemelte ki, majd következett a tombolasorsolás, ahol értékes nyereményeket kaptak a szerencsések.

Az est alatt a zenét a Silverado együttes biztosította, hajnalig tartó táncra csábítva a résztvevőket.