Három éve indult el Kőszegen a Tudomány a kocsmában sorozat

A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) és a Pannon Egyetem Kőszegi Kampuszának közös előadás-sorozatának ötletgazdája Boda Dezső korábbi kampusz-igazgató volt.

© Unger Tamás

2018-tól a már kéthetente megrendezésre kerülő Tudomány a kocsmában sorozat ide első vendége Bodovics László Jan építészmérnök, műemlék-felügyelő (Vas Megyei Kormányhivatal) volt, aki a műemlékek fenntarthatóságáról és kreatív hasznosításáról szólt. A tematika kimondottan a kőszegi épített műemlékekre vonatkozóan mutatta be az általános sűrűn változó, szigorú szabályozási feltételeket, előírásokat. Kiemelte, hogy az örökségvédelem alapvető célja a műemlékek esetében a természetes anyagszerűség – legyen az kő, fa, vagy egyéb beépített anyagok – harmonikus megőrzése. Konkrét példákat említve modern Hideg-házat, illetve több belváros épület rehabilitációját. Köztük az FTI-IASK által menedzselt Sgraffitós-házat, a szecessziós Szemzőházat, illetve a letisztult stílusú Festetics palotát, vagy éppen az Árpád tér 25 alatti szintén sgraffitós díszítésű önkormányzati épületet. Elismerte, hogy a hazai jogi-, és törvényi szabályozások – eltérően a nyugat-európaitól – kissé egyoldalúak, főleg ami a finanszírozás, és a pénzügyi teherviselést illeti, vagyis a védett értékek esetében a terheket elsősorban a műemlék tulajdonosának kell állnia a feltárásoktól, a terveken át, a restaurátorok segítségével végbemenő helyreállításig. Emiatt a hazai épített műemlékek legyenek az magán-, önkormányzati-, vagy éppen állami tulajdonúak nehezebben megőrizhetők, illetve fenntarthatóbbak, mint a tőlünk nyugatabbra lévők. A korábbi időszakra jellemző állandóan változó szabályozás eredménye, hogy a Kőszegre korábban jellemző zsalutáblás nyílászárókat, a 60-a, 70-es 80-as években a nagy műemlékfelújítások esetében az ún. a budavári műemléki rendszer alapján végezték, mely szinte mindenhol kizárólag a külső-üvegtáblás megoldásokat részesítette előnyben a zsalutáblákkal szemben. Így a városra a 100-150 évvel jellemző zsalugáteres díszítés teljesen eltűnt a homlokzatokról. Bodovics László kiemelte, hogy az utóbbi időszakban azonban a különböző pályázati lehetőségek nagyban segítik az épületek fenntarthatóságát. Az előadáson szó esett a felújításoknál bizonyos esetekben érvényesülő szubjektív szempontokról is. Ilyen például a tetőterek esetében síkablakok vagy a kiugró ablakok preferálása, vagy éppen a bádogozásnál felhasznált anyagok megítélése, hiszen – ahogy Bodovics László fogalmazott „nem minden réz, ami annak látszik”.

Februárban Krekó Péter politikai elemző (Political Capital) az összeesküvés elméletek és az álhírek társadalom-lélektanáról elemezte. A vizsgált fő kérdések voltak: miért van igény a „befogadói oldalon” az összeesküvé elméletekre, vagyis, hogy az emberek miért hisznek az összeesküvés elméletekben; kik és miért terjesztik ezeket; milyen kézzelfogható gazdasági és/vagy politikai „eredményei”, hasznai lehetnek; mit tehetünk, van-e megoldás az álhírek ellen. Krekó Péter kiemelte, hogy a Science magazin felmérése alapján kimutatható, hogy az álhírek a közösségi médiafolyamokban gyorsabban terjednek, mint a valódi hírek. Ennek okai pedig a következők: újdonsággal bírnak, erős érzelmi reakciókat váltanak ki, mivel a félelmeinkre, a dühünkre vagy éppen a reményeinkre apellálnak és vágy-beteljesítőként funkcionálnak. A tudományos szakmai élet bevezette az ún. „post-truth age” vagyis „igazság utáni kor” kifejezést, melynek fő jellemzője, hogy ebben a mesterségesen létrehozott alternatív valóságban az érzelmek és azok kiváltása fontosabbá válnak, mint maguk a tényszerű információk. Három fő fogalmat különböztetett meg előadásában. Az összeesküvés elméleteket, az álhíreket és a dezinformációkat. A történelem során korábban is voltak, vannak és lehetnek összeesküvések, bizonyos érdekek okán, de jóval kevesebb, mint amennyi összeesküvés-elmélet létezik a világban – állította a Political Capital igazgatója. Álhírek tudatosan létrehozott és terjesztett hamis információk, melyek célja a megtévesztés. Az álhírek többsége egyfajta összeesküvés-elméleti narratívába szerveződve virul. Egy témában, bizonyos szempontok alapján válogatott információkkal pedig dezinformációs-csomagot lehet létrehozni, mellyel szintén befolyásolni lehet az emberek gondolatait, tetteit. Az Egyesült Államok elnökválasztási kampányában a Russia Today nevű orosz propagandacsatornát emelte ki élő, működő példaként. Jelentéktelen hírek kiemelése szintén egyfajta dezinformációs funkcióként szolgálhat különböző médiumok esetében. Úgy látta, hogy bizonyos összeesküvés elméletekben való hit egyfajta énvédő, illetve csoportvédő szindrómaként is funkcionál. Ilyen, az arab világban végzet 2004-es kutatás szerint az ott élők 80%-a hitte azt, hogy a 9.11-es new york-i a WTC támadást az amerikai kormány okozta, háborús okként felhasználva azt. Az USA 60% hiszi azt, hogy az 1963-as John F. Kennedy elleni merénylet nem a hivatalos Warren bizottság jelentésében leírtak alapján történt, vagyis nem magányos elkövető volt, hanem több, vagyis összeesküvés történt az elnök ellen. Krekó Péter megállapította, hogy az iskolai végzettség sem szignifikáns az „összeesküvés hívők” esetében, mivel csupán különböző típusú összeesküvésekben hisznek az eltérő iskolai végzettséggel rendelkező emberek. Arra kérdésre, hogy miért hiszünk az álhíreknek, illetve az összeesküvés-elméletekben ezt válaszolta: az egyre növekvő információk miatt, azok feldolgozásának felszínessége és csoporttagságból fakadó elfogultsága, illetve a korrekció képtelensége. Ez nem elsősorban emberi hiba, hiszen evolúciós eredete is van, hanem azon egyszerű tényen alapul, hogy a sokszor ismételt álhíreket és dezinformációkat nehezebb kitörölni, – hiszen jobban bennünk marad, – mint azok cáfolatát. A kényelmes hazugság kellemes, mint a kényelmetlen igazság. A közösségi média a fenti – emberiséggel egyidős – folyamatokra elképesztő módon ráerősített. Az emberek önként választják azokat a forrásokat, melyekkel átmossák a saját agyukat. Az ún. „vélemény-buborék” önkéntes létrehozása rendkívül megtévesztheti az embereket. Az egészségügyben rendkívül kártékonyak a különböző hiedelmek, mint pl. védőoltásellenesség terjedése. Az álhírek, dezinformációk ellen megelőzéssel, az álhíroldalak eltávolításával, felvilágosítással az oktatásban és az elemző- és a kritikai készség erősítésével lehet.

Szent Márton kultusz korokon és határkon átívelő történetéről Szommer Ildikó történész (Savaria Múzeum – Szent Márton Intézet) tartott előadást. Életrajzírója, Sulpicius Severus által felvázolt élettörténet (Vita Martini) alapján, Szent Márton olyan szent volt, aki nem meghalt Jézusért, hanem Krisztus földi másaként élte le életét. Az aszkéta katonából lett szerzetes, remete, majd térítő püspök egyedi személyiség volt a kereszténység történetében, mely az ábrázolásokban is kitűnik. Élete az odaadásról, az egymás megsegítéséről, a felebaráti szeretetről és a közös javak megosztásáról szólt. Minden érintett kultuszt hordozó nemzet – olasz, magyar, francia, stb. – magáénak érzi. Szommer Ildikó szerint, a 2016-os emlékév egyik fő tapasztalata is az, hogy olyan közös, európai örökség jeleníthető meg Szent Márton kapcsán, mely hídként összekapcsolhatja kulturális és turisztikai szempontból az európai országokat. Az Intézetvezető által adott kulturális áttekintésből kiderült, hogy Savaria neve Szent Márton születési helye okán maradt fenn a középkori térképeken és az emberek tudatában. Gyermek- és hittanuló éveit Páviában töltötte, majd már katonaként a híressé lett köpenymegosztási jelenet helyszíne már a franciaországi Amiens volt. Érdekes adalék, hogy arra a kérdésre, miért csak a fél köpenyét adta oda a koldusnak Márton, a válasz egy ókori római katonajogi szabály ad választ. Mivel a felszerelés értékének fele a katonáé, míg a másik fele a kincsáré, vagyis az államot illette, így Márton csak a felét, vagyis a saját részét adhatta át a rászorultnak. Egy másik megközelítés szerint, az aktus nem tulajdonjogi kérdés volt, hanem inkább teológiai. Azzal ugyanis, hogy a fél köpenyét adta oda, a szeretetét osztotta meg a vele és a köpeny a sorsközösség vállalás egyfajta szimbóluma lett, mivel a köpeny korábban a próféták alapruhadarabja volt. Így már érthetőbb, hogy miért ezt az eseményt ábrázolták a kora és késő-középkorban oly sokan, sokféle módon. Állítólag a későbbi Tours püspökévé lett Márton Pannoniából vitt szőlőtőkéket a francia városba, ahol meghonosították és elterjesztették a szőlőművelést és a borkészítést. Szent Márton szőlőjének a korabeli leírások az őrségi, fanyar ízű ún. kecskecsöcsű szőlőt tartják. A szőlőmetszés szükségességét, pedig egy Márton által ültetett tőke hajtásainak néhány szamár általi lerágásához kötik. A Szent Márton kultusz elérte Párizst is, – ahol egy leprást gyógyított meg – és később metró-megállót és városrészt és egy kaput is elneveztek róla. Candes-ban 397 novemberében meghalt Szent holtestéért is vetélkedés indult Tours és Poitier között. Amikor a tours-iak ellopták és hajón szállították Márton testét a Noire folyó partmenti területén a növények kivirágoztak, amit azóta is Szent Márton nyarának neveznek. Botanikusok és biológusok szerint a novemberi virágzásra egy időszakos, lokális felmelegedés adhat magyarázatot. Szommer Ildikó rengeteg egyéb legendát, anekdotát mesélt Szent Mártonról, illetve a hozzá kapcsolódó kultuszról, megemlítve az olyan néphagyományokat, mint a novemberi újbor-kóstolás, a libaevés, vagy éppen a szárnyas mellcsontjából való jóslás.

 Mizsei Zoltán egyházzenész, karvezető (FTI-IASK, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) arra a kereste a választ a kőszegi példa alapján, hogy létezik-e városi hangöntudat? A középkori épületekről évek óta hangmintákat gyűjtő és készítő zenész szerint, mivel a városnak a töröktől való megmenekülését is a harangok jelezték, így az egy-, illetve kétvonalas G-re hangolt városi harangok adhatják ennek a hangöntudatnak az alapját. Mizsei Zoltán álma, hogy egy olyan minőségű zenés kútjáték legyen hallható, mely méltó módon adja vissza Kőszeg zenei múltját és értékeit. A kőszegiek már korábban megfogalmazták saját zenei öntudatukat. Ez a középkorban a tornyos trombitások, rézfúvósok voltak, majd az 1840-ban létrejött Hangász Egyesület volt. 100-150 évvel ezelőtt rendszeresek voltak a templomi kórusok koncertjei, a vonósok, a házi muzsikusok vagy éppen fúvós promenád zenészek felvonulásai. Kőszeg igazi hangzó város volt. Rendszeres volt a kottakiadás, és sokan a zenében élték meg művészi igényeiket. Jambrits Lajos polgármester például kiváló énekes volt, Schey Friedrich kereskedő pedig Bécsbe küldte el a Ton-Raketen c. valcerét, amit igazi magyaros dallamúként jellemeztek. Az előadásból kiderült, hogy a kőszegi Jézus Szíve templom harangjai közül két harangot vittek el a II. világháború során. Az egyiket a mérete miatt nem tudták levenni, így azt a toronyban törték össze. Mivel Mizsei Zoltán szerint „az építészet nem más, mint megfagyott zene”, így az épületek arányai, boltívei, díszítései alapján nagyszerű dallamokat vagy éppen teljes zeneszámokat lehet létrehozni. A teljes kőszegi hangtérkép elkészítése még várat ugyan magára, de a belvárosé már elkészült. Az európai városok hangtérképei közül a berlinit és a sevilla-i mutatta be példaként Mizsei Zoltán.

Pók Tud.kocsma 2019.04.15.

Pók Attila történész előadásában arról beszélt, hogy „Miként lesz a múltból történelem?”. Az MTA Történettudományi Bizottságának volt igazgató-helyettese szerint nemcsak a tudomány, hanem a politika és tevékenyen közrejátszik abban, hogy miként lesz egy-egy múltbéli történésből, eseményből, személyből történelem. Az ok, hogy az egyes politikai csoportosulások önmeghatározása egy-egy múltbéli eseményhez való viszonyulásuk alapján történik. Ilyen eklatáns példa volt a XIX. századi magyar történelemben a viszonyulás Kossuthhoz és/vagy Széchenyihez, esetleg Deákhoz? A politikával ellentétben a történészi szakma alapja az ún. történelmi fogalmak tisztázása és meghatározása, mely habarcsként funkcionál, és vele a múlt különböző elemeiből, vagyis a téglákból felépíthető, összeállítható egy teljes történelmi kép a módszertanok és az elméletek segítségével. A fogalmak tisztázása azonban problematikus, mivel a források vagy rendelkezésre állnak vagy sem, illetve vagy relevánsak vagy nem. Ezek megítélése viszont bizonyos – sokszor sajátos értékrendszer alapján történik, melyet vagy tapasztaltunk, vagy tanultunk, vagy éppen „örököltünk”. Tehát sosem egy absztrakt, elvont történeti konstrukciót építünk fel, hanem egy rendkívül bonyolult, komplex rendszert. Vajon miért fontos, hogy foglalkozzunk a múlttal? – tette fel a kérdést Pók Attila. Úgy vélte, ennek több oka lehet: identitás meghatározás, legitimációs törekvés, törvényi vagy társadalmi igazságszolgáltatás a korábban elszenvedett sérelmek miatt. Néhány egyszerű történelmi példán keresztül szemléltette, hogy miként működik is ez a gyakorlatban. Az önkényuralmi-rendszerekhez köthető utcanevek megváltoztatásánál merült fel problémaként, például az „úttörő” kifejezés, ami ugyan a kommunista rendszerekhez köthető, de már korábba is ismert tevékenység volt, vagy éppen Nagy Imre miniszterelnökről elnevezett utcanevek, aki szinte egész életében vezető kommunista funkcionárius volt, de élete végén 56-os mártír lett. Nemeskürty István: Rekviem egy hadseregért c. művében vetette fel, hogy a 2. magyar hadseregben az egyszerű, sorozott magyar katona vajon áldozat, hős vagy éppen bűnös volt a tettei okán. A kérdés, hogy vajon lehet-e egy rossz ügy érdekében hőstettet végrehajtani vagy éppen fordítva lehet-e egy nemes ügyért gonosztettet elkövetni? Nincsen egyértelmű válasz, a cél a vita, a gondolkodás serkentése volt. Pók Attila által említett másik példa Daniel Goldhagen kérdése volt: vajon miként viszonyult – elszenvedőként, elkövetőként, társtettesként vagy éppen áldozatként – a német nép a 12 éves náci uralom alatt elkövetett különböző rémtettekhez? Pók Attila kiemelte, hogy az az európai törekvés, hogy létrejöjjön egy közös, kollektív európai emlékezettudat, nem működik, mert az érintett társadalmak nem tudják elfogadni kölcsönös sérelmek és bűnök relativizálása okán. Pók Attila szerint a tudomány célja nem az igazságkeresés. Pierre Nora francia történészt idézve elmondta: „a történelem nem vallás, nem erkölcs, nem a jelen szolgálója, nem emlékezet és nem igazságszolgáltatás”. Hozzátette ugyanakkor, hogy erősen vitatható, hogy a történésznek kell-e erkölcsi szempontokat is érvényesíteni a munkája során vagy sem. Sokszor elkerülhetetlen, hogy a történész része legyen az igazságszolgáltatásnak, mivel van, amikor szakértőként kérnek fel bizonyos történelmi igazságtételi folyamatokban. Élettapasztalat során arra jutott, hogy amíg a történészek történészként, a politikusok pedig politikusként tevékenykednek addig nincsen baj. A történelem nemcsak tanulmányokból és lábjegyzetekből áll, hanem érzésekből, gondolatokból, mentalistásokból, vagyis arra kell vigyáznunk, hogy ne essünk szereptévesztésbe! – vélte Pók Attila.

Tiszeker Ágnes a Magyar Antidopping csoport vezetője arról mesélt, hogy honnan indult, hova tart a dopping és annak ellenőrzése. Elmondta, hogy a serkentő, izgató jelentésű dopping szónak afrikai törzsi eredete van. Úgy vélte, hogy győzni-akaráshoz kapcsolódó apró, vagy éppen kevésbé apró előnyök szerzése bizony emberi tulajdonság volt korábban is, és már az ókorban is nagyon figyeltek az esélyegyenlőségre. Ennek érdekében a versenyek előtt hat héttel összehívott versenyzők azonos mennyiségű étel-ital kaptak, azonos ideig edzhettek és árgus szemekkel figyeltek arra, hogy lehetőleg mindenki azonos körülmények között legyen. Anno a doppingszereket azért használták elsősorban, hogy ne legyenek fáradtak, kimerültek, alacsonyabb legyen a stressz-reakció és jobb legyen a fájdalomtűrő képességük. Az első klasszikus dopping-ellenőrzés és tiltólista a lovas versenyekhez kapcsolódóan jött létre. A híres szlogen „A vagy győzelmi babér vagy halál” is mutatja,  hogy mennyire komolyan vették a versenyeket és az arra való felkészülést. Tiszeker Ágens szerint az a tény, hogy valaki serkentőszereket szedett, nem pótolhatta a veleszületett tehetséget, a fizikai adottságokat és az elképesztő mennyiségű edzésmunkát, amit akkor és most is végeznek a élsportolók. Az ókorban galócakivonatokat, mandragóra gyökeret (atropin és szkopolamin), fájdalomcsillapító ópiátokat, vagy éppen extrém mennyiségű fehérjét (hús, vér, sajt) vittek be. Már akkor is tudták, hogy a különböző versenyszámokhoz eltérő típusú állati fehérjékre van szükség. Hozzátette, hogy mégis a legfontosabb dolog a dopping az időzítése volt, hogy az adott sportág 20 kvalifikált versenyzője közül ki lesz a legjobb formában, a megfelelő pillanatban. Jelenleg a világon mintegy 30 olyan laboratórium (biológiai kutatóintézet) van, amely egyáltalán képes dopping-analitikára. Elismerte, hogy az ellenőrzés (World Anti Doping Agency) azonban ma is hátrányban van a doppingoló oldalhoz képest. A WADA statisztikái szerint az Olimpiákon indulók 30-40%-a biztosan használt a felkészülése során valami tiltott szert, de a laboratóriumi bizonyítás csupán 1,5 %-os. Az ókorban a sportoló viselkedését, a pupilla mérete, a fizikális megjelenést vizsgálták empirikus módon. A vétkeseket örökre letiltották az Olimpiától. Tiszeker Ágnes kiemelte, hogy az ókori görög olimpiák egyik legnagyobb sikerű versenyzője az erősportokban induló hatszoros olimpikon, Krotoni Milón volt (i.e. 540-560 körül), aki a leírások szerint 50 000 kilo-kalóriát evett meg egy nap. Saját bikatenyészete volt. 9-15 kg borjúhúst evett, ugyanennyi kenyeret és 15 liter bort ivott naponta. Emellett rengeteg fokhagymát (koleszterincsökkentő és értágító hatás), a bikaherét (tesztoszteron) és a mézet (energiaforrás, antibiotikus hatás és immunerősítő) is fogyasztott. Az emberiség története során a dopping használata azonban nemcsak a sportban, hanem a háborúkban is rendkívül népszerű és gyakori volt a stimulálás és fájdalomcsökkentés miatt – tette hozzá az orvos-szakértő. A II. világháborúban a pilótáknál amfetamin származékokat, a gyalogos katonáknál pedig anabolikus szteroidokkal és – az agresszivitást és az ölési képességet növelő – tesztoszteront alkalmaztak. Azonban a vérdopping is ismert és bevett dolog volt a frontokon. Az emlékezetes 1954-es labdarúgó világbajnokságon a győztes német csapatnál amfetamin tartalmú pervitin volt kimutatható a korabeli kórházi kezelési kórlapok alapján. Az 1960-os Római olimpia volt a sorsdöntő a modern dopping-ellenőrzés történetében, ahol egy országúti kerékpáros halt bele a doppingba. A fotóknak, majd a televíziós közvetítéseknek, vagyis a média egészének óriási szerepe volt a dopping-ellenőrzés felemelkedésében. 1968-ban volt az első ellenőrzés az Olimpián. Ezt követően a tiltott-szerek száma egyre emelkedett. Rengeteg kutatásra és elemzésre volt és van szükséges, hogy egyáltalán kiderüljenek az új szerek, mint például a THG szerepe az amerikai csapatnál a 90-es évek közepétől. A 2004-es Athéni játékokon a magyar csapatnak 5 pozitív mintája lett. Kevésen múlt a kizárásunk – emelte ki a szakértő. Elismerte, hogy a politika sok esetben tudatosan avatkozott és avatkozik bele mind a doppingolásba, mind annak ellenőrzésébe. A hormonális beavatkozások tragikus példáit az aktuális helyzet ismertetése követte. Arra, hogy liberalizálható vagy legalizálható-e a dopping Tiszeker Ágens válasza egyértelmű a nem volt, mivel szerinte elképesztő egészségügyi kockázatokkal, súlyos mellékhatásokkal és sokszor halállal jár a dopping.

A tavaszi időszakban május 13-án Rechnitzer János közgazdász beszél a Győr példáján az ipari városból kreatív várossá válásról, illetve május 27.-én Kocsis László egyetemi tanár (Pannon Egyetem) a szőlészet és a borászat 21. századi kihívásait mutatja be az érdeklődőknek.

A már lement előadásokat pedig a https://iask.hu/hu/video-kategoria/2019/ oldalunkon nézhetik meg. A jövőbeni előadásokat pedig online közvetítjük a www.iask.hu weboldalon és https://www.facebook.com/iask.hungary oldalon.

Szerző: Németh Szilárd
Fotók: Unger Tamás