Hősök és üldözöttek – tűzoltás Regatta-edzésre menet

Azt hiszed, hogy csak a filmekben vehet kalandos fordulatot egy szokványos utazás? Kérdezd meg az evezőseinket, lesz mit mesélniük. Mi is alig hittük.

Történt, hogy a Regattára készülő veszprémi fiú csapat a hajnali edzésre utazott. Szentessy Balázs edző volt az egyetlen, akinek látását az álom kórsága nem homályosította el. Ő volt a sofőr, így pedig az egyetlen, aki észrevette, hogy az egyik családi ház kertjéből sűrű fekete füst gomolyog. Az épület mellé érve már a villanyóra-szekrényből felcsapódó lángnyelveket is látni lehetett. Edzőbá, aki magas szintű szakmai tudásán túl szociális érzékenységéről is híres, beletaposott a kisbusz fékjébe. Tűzriadót fújva mentésre vezényelte csapatát. Akkor tényleg jól jött a bátorság, az önfeláldozás és a már majdhogynem a feledés homályába merült porral oltó, ami a csapatszállító fenekéről került elő. A siker nem maradt el. A riasztott tűzoltók megelégedésére a tragédiát a „mieink” már megfékezték.

A történetnek azonban ezzel még nincs vége. Amikor fiaink visszatértek a buszhoz – folytatván megszakított útjukat –, az egyik szomszéd állította meg őket. Az után érdeklődött, hogy rendőr járőrökkel találkoztak-e már. Ha nem, hát hamarosan fognak, állította. A felesége ugyanis hajnalban, amikor kinézett az ablakon, azt látta, hogy egy migránsokat szállító kisbusz erősen fékezve megállt az út közepén, és sok csuklyás menekült ugrál ki belőle, szanaszét futva. A rend őrei egy szempillantáson belül meg is jelentek. Persze az utca népe már egy emberként állt ki hős csapatunk mellett, bizonyítva azok ártatlanságát, a tűzoltók pedig egyenesen hősiességükről mesélhettek.

Testnevelési és Sport Intézet

image2993fgdf