A hét képe

 
Négyszemközt Ákossal

A fertőrákosi koncert előtt lehetőségem nyílt, fél óra erejéig Ákossal beszélgetni. Az interjúban a kezdetekről, a jelenről és a jövőbeli terveiről kérdeztem. Amíg vártam rá, milliószor átgondoltam, felmondtam magamnak a kérdéseket, nehogy felkészületlennek tűnjek. Hiába próbáltam magam nyugtatni, mégis olyan izgatottan léptem öltözőjébe, hogy alig akart kiszökni pár szó a számon. Miközben Ákos egy róla szóló koncerttudósítást futott át, elkezdtünk beszélgetni… Az összes cikket elolvasod, amit rólad írnak? Ákos: Az interjúkat csak kivételes esetben.


2009. Július. 07. | Bővebben
FertőrÁKOS: 40+1

A Fertőrákosi kőfejtő gyomrában volt június 20-án Ákos 40+1 koncertturnéjának utolsó előtti állomása, mely több különlegességgel is szolgált. A délután folyamán lehullott nagy mennyiségű csapadék, nagyon lehűtötte a levegőt, de a lelkes rajongókat nem sikerült elűznie. A bejáratnál békésen ácsorogva észrevettem, hogy a „rutinosabbak” feltűnően nagyméretű szatyrokkal jöttek, melyekből hatalmas és vastag pokrócokat húztak elő. A kapuk kezdés előtt szűk egy órával nyíltak meg, és a békés tömeg elkezdte birtokba venni a nézőteret. A kőfejtő pillanatok alatt megtelt. A koncertre érkezőket halk zene várta, ami sikeresen megteremtette az alaphangulatot.


2009. Július. 07. | Bővebben

Keresés

  

Bejegyzésnaptár