Szombat délután 15:30-kor kezdetét vette a rendkívüli VEN Szenátus, vagyis a hatalom visszaadása. Az ülést a D!RH nyitotta meg, illetve Tibes köszönte meg a bizalmat. Ígérete szerint megjelenik minden egyetemi rendezvényen és méltóképp szeretné képviselni az egyetemet; ha kell, lecseréli a laza cuccot öltöny-nyakkendőre. Dr. Friedler Ferenc rektor és Porga Gyula polgármester is beszédet tartott, gratuláltak az új diákrektornak, Csaba Tibes Tibornak, akinek rövid időn belül vissza is kellett adnia a hatalmat egyetemünk rektorának.
Szerkesztő: Pattiflora
2012. Április. 29. |
Bővebben
Csütörtök délután, kis csúszással, de elkezdődtek az InverzEgyetemi előadások. Elsőként az Úttörők adták elő prezentációjukat „Propaganda szinkrontolmács” címmel. Különböző területeket érintve (irodalomtudomány, módszertan, banktan, szövegértés) egy hozzáértő tanár szakszövegét fordították diáknyelvre az úttörős csapattagok. Hogy egy-két példát említsek, Sinkovics Bálint Dr. Pipis István szavaira reagálva, vagy azt cáfolva tette fel a kérdést: Miért kellene betét (egészségügyi) a bankba? Szövegértés témakörön belül, pedig a Modern fizika zárthelyit próbálták megoldani a következőképp: adott a feladat, aminek láttán a hallgató első ránézésre a következőt mondja: „Te, Józsi, mikor lesz a pót?
Szerkesztő: Pattiflora
2012. Április. 28. |
Bővebben
UGYE MÉG MINDIG SZERETITEK OLVASNI?
A kék sarokban a négyes számú, mindent vivő, egyetlen VEN-es
Körlevél
Pompázatos reggel(i)re pirkadtunk
Újabb kortesprogramokkal szórakoztattak minket a csapatok
Inverzegyetemi előadásokban volt részünk
Színpadra lépett Gery Stark, az InVENtors csapat jelöltje
Megkezdődött a szavazás!!!
Ez a nap sem telhetett el bohókás események, szórakoztató programok, és jókedvű VENpolgárok nélkül. A jelölteknek és nekünk már reggeltől kezdve felhőtlen volt a hangulatunk, ezt sikerült is átragasztanunk mindenki másra.
Kategóriák:
Friss,
Laza,
VEN
Szerkesztő: egyetemunk
2012. Április. 28. |
Bővebben
Az utolsó előtti nap, azaz a péntek délutánját az Offline Facebook Park töltötte ki. Regisztrálni a bejáratnál lehetett, majd mindenféle játékokat próbálhattak ki az érdeklődők. Volt Farmville, Maffia Wars, halászás, PacMan, aszfaltrajz. Minden állomáson lehetett az üzenőfalra írni, sőt, még chatszobát is állítottak fel a szervezők. Egy mozgó üzenőfal is járta a VEN területét. Persze a legjobb játék mindig a matricázás, lehetett egymást lájkolni, megbökni, szeretni, és minden mást, amire kedvenc közösségi oldalunk képes.
Szerkesztő: Rita
2012. Április. 28. |
Bővebben
VIGYÁZAT!BETŰKET, SZAVAKAT, SŐT, SZAVAKAT TARTALMAZ! ATTENSZIÓN! VÁRATLAN VICCEKET REJT!
Három a magyar igazság, tehát ez a harmadik Konvex Körlevél
Levittük a kortesprogramokat az A épülethez
Megnéztük a 2011-es VEN Fesztiválfilmet
Beleinvertáltuk magunkat az inverzegyetemi előadásokba
Bemutatkozott a VENstern és a RapVEN csapatok
Elárvereződtünk a szent cél érdekében, hogy a Hangadók Írországba juthassanak
Eljártunk az időhöz, és megbeszéltük vele, hogy ez a tegnapi eső nem az volt, amit mi eldöntöttünk. Köztudott az esőről, hogy sokan vannak, és hirtelen felindulásból támad, nincs karszalagjuk, és ez nem kis fejvesztést okoz a VENpolgárok körében.
Kategóriák:
Friss,
Laza,
VEN
Szerkesztő: egyetemunk
2012. Április. 27. |
Bővebben