“Mindig arra mentem, amerre az érdekességek adódtak” – Interjú a Széchenyi-díjas Pósfai Mihállyal

DSC_1159 V V kMárcius 15-én Pósfai Mihály egyetemi tanár Széchenyi-díjat vehetett át a környezeti ásványtan, azon belül az élő szervezetekben található mágneses kristályok területén elért eredményei, és nemzetközi szinten is elismert kutatói és oktatói munkájáért. Ez alkalomból beszélgettünk a professzor úrral.

Mi a kötődése a Pannon Egyetemhez?

A történet az ELTE-n kezdődött, ahol doktorátust szereztem. Viszont itthon nem volt állásom, így Amerikába, Arizonába mentem posztdoktori kutatónak. Ez a ’90-es években volt. Ott kaptam a hírt, hogy Vassányi István, az itteni ásványtani tanszék vezetője szakembert keres. Ásványtani tanszék nem sok helyen volt az országban, és nagyon megtetszett az ajánlat. Szívesen jöttem a Dunántúlra, szép a környék és közel van a Balaton. ’94-ben jöttem haza, és kezdtem el dolgozni Veszprémben. Egy újabb, kétéves amerikai kitérőtől eltekintve azóta is itt vagyok.

Az egyetemi teendők mellett a VEAB elnöke is, így duplán kötődik Veszprémhez.

Igen, mára sikerült veszprémivé válnom. Úgy vélem, a VEAB fontos szerepet játszik a város kulturális és tudományos életében. Az intézmény több mint 40 éves, komoly hagyományokkal rendelkezik. Az érdeklődést azonban nehéz fenntartani a programok iránt, mert elég nagy a konkurencia a városban, az emberek többfelé mehetnek tájékozódni tudományos témákban.

Hogyan tudja összehangolni ezt a két feladatkört? Jelent ez bárminemű problémát?

Szerintem ez mindenkinek probléma, aki több funkciót lát el. Mivel viszonylag kisméretű egyetem vagyunk, az emberre több közfeladat is hárul, így minden kolléga leterhelt. Korábban voltam szakvezető, doktori iskola vezető, és most az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke, ám ezek a funkciók még mindig nem járnak annyi lekötöttséggel, mint például egy dékánhelyettesi vagy dékáni megbízás. A VEAB vezetése is időigényes feladat, de megvan a jutalma, hiszen érdekes kollégákkal találkozom és remek előadásokat hallgathatok. Rendkívül fontos a jó időbeosztás. Manapság nagyon elaprózódunk, hol ebbe, hol abba kapunk bele, és nehéz időt találni arra, hogy koncentráltan egy dologgal, például kutatómunkával foglalkozzunk. Magamon is látom, hogy sokkal türelmetlenebb vagyok, mint régebben. Viszont próbálok rendszeresebb lenni, kitűzni egy napi feladatot, ami elmélyülést igényel, és azt akkor is elvégezni, ha más teendők is ott tolonganak az ajtóban.

Úgy tűnik ez sikeres módszer, és a kutatásra is jut ideje.

Mondhatjuk, bár nem vagyok elégedett, lehetne még javítani rajta. A mindennapos szakmai közéleti feladatok is kapcsolódnak a tudományhoz, mindenképp fontosak, és általuk bővül a látóköröm. Semmiképp sem kidobott idő. Azonban idődarabokat szakítanak ki a konkrét kutatómunkából.

Mi a kutatási területe?

A végzettségem geológus, akiről a köztudatban talán az él, hogy kalapáccsal jár a természetben és nyersanyagot keres. Ma már azonban ennél sokszínűbb ez a tudomány, és én sem a klasszikus „kalapácsos geológiát” művelem. Összefoglalva nehéz elmondani, hogy mivel foglalkozom, mert a témáim kicsit szerteágazóbbak, mint általában szokás, de lássuk! Már egyetemistaként is érdekeltek a kristályszerkezetek, illetve azoknak a hibái. Ezek vizsgálatához megtanultam egy olyan módszernek a használatát, amivel atomi felbontásban lehet megnézni bármiféle szilárd anyag szerkezetét. Ez a transzmissziós elektronmikroszkópia. A kutatási témáim innentől kezdve mind olyan anyagvizsgálatra épültek, amit elektronmikroszkóppal lehet kielégítően elvégezni. A doktori dolgozatomban a szulfidásványok kristályszerkezeti hibáit vizsgáltam. Már a védésen rájöttem, hogy ez keveseket fog érdekelni, hiába fektettem bele annyi energiát. Szerettem volna olyasmiben hasznosítani a tudásom, ami – nagy szavakkal élve – fontos a társadalomnak. Úgy gondoltam, a levegő aeroszol részecskéinek vizsgálata ilyen lehet. Ezért mentem Arizonába, hogy ott egyedi aeroszol részecskéket vizsgáljak, és azóta is – bár most már kisebb intenzitással – foglalkoztat ez a téma. Még Amerikában voltam, amikor megjelent egy cikk, amelyben azt állították a szerzők, hogy életre utaló nyomokat találtak egy Mars-meteoritban. Konkrétan olyan mágneses nanokristályokat, melyek a Földön csak baktériumok sejtjeiből ismertek. Akkor hallottam először, hogy léteznek ilyen baktériumok, amelyek vas-oxid és vas-szulfid ásványokat növesztenek saját sejtjeiken belül. Ez rettentő érdekesnek tűnt, ráadásul a kérdéses ásványokat korábban már vizsgáltam, igaz, nem baktériumokban, hanem kőzetekben. Kiderült, hogy rengeteg aktuális kérdés van a mágneses baktériumok ásványaival kapcsolatban, így bekapcsolódtam ebbe az érdekes kutatásba. Ez voltaképp a jelenlegi fő témám, immár több mint 20 éve foglalkoztat. De az eddig felsoroltak mellett is akadnak még egyéb témák, most például a Balaton üledékét vizsgáljuk: hogy a kalcit, ami azt a jellegzetes szürke iszapot alkotja, hogyan válik ki, milyen az összetétele, van-e szerepe az algáknak a kiválásában. Ez is mikroszkópos téma, és köze van a geológiához is, tehát visszatértem a geológus gyökerekhez. Végeredményben úgy szoktam összefoglalni a kutatási területemet, hogy „környezeti ásványtan”, és ez alá sok minden befér. Egy külföldi előadásom alkalmával egy kollégám azt javasolta, az előadásom címe legyen Microscopy of bugs and dirt. (nevet) Úgy gondolta, jól összefoglalná, mivel foglalkozom.

Miben áll a mágneses nanokristályok gyakorlati haszna?

A mágneses nanokristályok számos alkalmazásban vannak jelen ma is. Például az orvosi gyakorlatban. Az MRI képalkotásnál mágneses nanorészecskéket fecskendeznek a szervezetbe, amelyek kontrasztváltozást okoznak a képen. Így jobban kimutathatók a szervek elváltozásai. Ilyen alkalmazásban nagyon fontosak a kristályok jól szabályozott fizikai és kémiai tulajdonságai. Ha laboratóriumban reprodukálni tudnánk a baktériumok azon képességét, hogy szabályozott méretű, alakú, összetételű kristályokat hozzunk létre, az hasznos előrelépés lenne.

Fontos szempont, hogy a kutatási eredmények hogyan hasznosíthatók a gyakorlatban?

Mindig meg szokták kérdezni, mi indokolja a kutatásokat, mi lesz a gyakorlati haszna. Én azonban alapkutatást végzek – sokakhoz hasonlóan –, és ilyen esetben ez nem várható el. Sok alapkutatásnak esetleg soha nem lesz gyakorlati haszna, míg mások egészen váratlan területen fognak hasznosulni. Ásványtani példánál maradva Pierre Curie fedezte fel, hogy a kvarc piezoelektromos. Vagyis a kvarckristály összenyomva egyik oldalán pozitív, másik oldalán negatív elektromos töltésű lesz. Utána ez elfelejtődött, nem volt érdekes, mígnem később kiderült, hogy rengeteg eszközben használható. Érzékelőkben, vagy épp a kvarcórában, de akkor még senki nem gondolt a kvarcórára. Ám ha nincs meg az alapkutatási eredmény, akkor arra nehéz később bármilyen alkalmazott kutatást építeni. Az alkalmazott kutatás más, ott teljesen természetes, hogy kézzel fogható eredménnyel kell járnia.

DSC_1070 V V k

Mennyire aprók a kristályok, amikkel foglalkozik?

A szemünk felbontóképessége tizedmilliméter körül van. Ehhez képest a fénymikroszkóppal a mikrométeres baktériumok is láthatók, ami a milliméter ezredrészét jelenti. Ezekben a baktériumokban lehet akár száz, egyenként 40-50 nanométeres kristály. De az elektronmikroszkóppal még ezek is sokkal részletesebben vizsgálhatók, mivel a műszer felbontóképessége a nanométer tizedrészét is eléri, amit egyébként ångströmnek hívunk. Ezzel a felbontással majdhogynem az egyedi atomokat is láthatjuk, megvizsgálhatjuk, hogyan sorakoznak egy kristályszerkezetben.

A Széchenyi-díjat az élő szervezetekben található mágneses kristályok területén végzett tevékenységéért kapta.

Igen, ezt emelték ki a laudációban, és valószínűleg ez volt eddig a legfontosabb kutatásom – de remélem, itt nem zárul le a történet, fogok még ezentúl is jelentős kérdésekkel foglalkozni.

Hogyan éli meg a díjat?

Természetesen nagyon örültem, ez nagy megtiszteltetés, ugyanakkor meg is lepődtem. Ennél nagyobb tudományos díjat itthon nem lehet kapni, no nem mintha az ember a díjakért csinálná. Viszont innentől igyekezhetek, hogy bebizonyítsam, nem érdemtelenül kaptam. Fontos mindezeken túl, hogy a mi kutatásainkban az ember már semmit nem egyedül csinál, hanem kutatótársakkal közösen. A díj így a közvetlen környezetre is vonatkozik, valamilyen módon mindenki részese. Különösen úgy, hogy az egyetem szenátusa jelölt a díjra.

Ezek szerint a szakmai előrelépés és fejlődés a cél továbbra is?

Igen, mindenképp.

Új lehetőségek nyílhatnak ez által a kutatócsoport, illetve az egyetem számára?

Minden csoda három napig tart, de ez is egy alkalom, hogy a köztudatba pozitív módon bekerüljünk. Önmagában a díj nem jelent kitáruló kapukat, sokkal inkább annak a kutatómunkának az elismerése, ami nálunk folyik. Ennek lehetnek esetleg pozitív következményei.

Tehát ez nem a szakmai munka értékmérője, hanem elismerő jelzése?

Igen. A saját szakmai munkájának értékét mindenki maga megítélheti abból, hogy a szakmai közösségben használják-e az eredményeit, hivatkoznak-e rá. A mi esetünkben ez az egész világot jelenti, hiszen mi nem kimondottan magyar specialitásokkal foglalkozunk. Egy-egy díj odaítélésében más szempontok is szerepet játszhatnak. A mágneses baktérium például népszerű szokott lenni, mivel interdiszciplináris téma. Biológusokat, fizikusokat is ugyanúgy érdekelhet.

Ön hogy érzi, a díj szólhat a területnek magának is?

Először nem gondoltam erre, de rengeteg kolléga gratulált, más egyetemek kutatói, volt tanáraim, egyéb földtudományban aktív szakemberek. Mindebből úgy tűnik, valóban így lehet. Látszik az e-maileken, hogy ezek nem kötelező udvariasságból érkeznek, hanem komolyan így érzik. Ez szakmailag is öröm, hiszen az elmúlt években nem nagyon kapott senki ilyen elismerést földtudományban.

Említette, hogy nagyon hosszú kutatás áll a kiemelt eredmény mögött. A tudományos munka csak hivatástudattal lehet eredményes?IMG_8329 E

Feltétlenül így van. Aki komoly kutató akar lenni, annak hivatástudatra van szüksége. Ez szépen hangzik így, de igazából a legfontosabb az, hogy érdekelje, amit csinál. Az érdekelje a legjobban. Másképp nem érdemes. Sokszor azt hiányolom a hallgatókból, főleg az alapszakon, hogy nem érzem, hogy tudnák, mi érdekli őket. Nem nagyon vannak kérdések. Ha a kutatói pályát tekintjük, már az elején fontos lenne, hogy ne kelljen noszogatni senkit. Doktori képzésnél már a kutatás a lényeg, ahol elvárás, hogy a jelentkező tisztában legyen a képességeivel és azzal a témával, amit szívvel-lélekkel tud vizsgálni. Amint valaki megtalálta azt, amiben jól érzi magát, sokkal sikeresebb lesz. Ha megvan a doktori, tanácsos elmenni valahová máshová. Lásson világot, tapasztaljon más laboratóriumot, legyen posztdoktori kutató. Az a legszebb időszak, amikor csak a kutatással foglalkozhat. Ha az jól sikerül, jönnek a lehetőségek.

Az Ön motivációja is a kezdetek óta töretlen érdeklődésben ragadható meg?

Igen, nyugodtan mondhatom, hogy így van. Ezért is eklektikusak kissé a témáim, mert mindig arra mentem, amerre az érdekességek adódtak. Ez a kutatói szabadság velejárója. Nekem soha senki nem mondta meg, hogy konkrétan ezt vagy azt csináljam. Mindig hagyták, hogy azzal foglalkozzam, ami jólesik, és várhatóan eredményes lesz.

Üzenne valamit a jövő kutatóinak?

Tegyenek el befőttet, lesz még a világ jövőre. (nevet) Ez egy Kispál-számban volt, szerintem nagyon jó. Komolyabbra fordítva a szót, keressék azt, foglalkozzanak azzal, ami igazán érdekli őket. Az majd hozza magával a többit. Szerintem ez a legfontosabb.