Irodalmon innen és túl

Hogyan hoz létre szépirodalmi alkotásokat egy irodalomtörténész? Többek között erre a műhelytitokra is fény derült május 20-án a Magyar Irodalomtudományi Tanszék és a Szépírók Társasága által rendezett Trialógus elnevezésű irodalmi esten. Szilágyi Zsófia egyetemi docens és Bozsik Péter író vendége ugyanis Schein Gábor író, költő, irodalomtörténész volt.

Schein Gábor, aki civilben az ELTE Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének a docense különleges helyzetben van, hiszen egyszerre két pozícióból is lehetősége nyílik a szövegekkel való foglalkozásra: íróként, költőként belülről, irodalmárként pedig kívülről tekinthet a jelentés mélyebb dimenzióira. Ám, mint az a beszélgetésből kiderült, korántsem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen mindegyik szerepben ott bujkál a másik is, nem lehet könnyen levetkőzni a másfajta szemléletmódot, mely tény amúgy is inkább javára, mintsem kárára válik a műalkotás létrehozójának.
A Schein Gáborral folytatott beszélgetésből kiderült, hogy az író rendkívül alázatosan viszonyul a nyelvhez és a szöveghez, hisz abban, hogy ezek csak bizonyos mértékig uralhatók, de úgy véli, ez sosem kudarc a szerző számára. A pusztán tudás alapján megszerkesztett alkotások önmagukban üresek lennének, ha az alkotó nem bízná rá magát a szöveg és a nyelv önmozgására, mely utólag még a valóságból is igazolást nyerő, eddig nem is sejtett összefüggéseket teremt.
Schein alakja nem csak az író és irodalomtörténész szerepkonfliktusa miatt érdekes, hanem a költő és író kettőssége miatt is. A szerző elmondta, hogy teljesen másképp, más irányból kezd neki egy lírai és egy prózai szöveg megalkotásnak. A versek megírása egyszerű „életfunkció” csupán, a költő nem „valamit” akar megírni, hanem van egy formaképzet, mely ott bujkál benne, és várja, hogy valamilyen nyelvszerűséggel betöltsék. A regényt ezzel szemben mindig újra és újra ki kell találni, struktúrákban kell gondolkodni, rá kell jönni, hogy egy adott anyagot milyen formába lehet önteni.