Kipp-kopp, kopogok…

Ismét szapora kopogástól voltak hangosak a Pannon Egyetem kollégiumi épületei augusztus 28. és 30. között, ugyanis több mint ötszáz gólya vette birtokba a kollégiumi szobákat.

A pénteki napot egy egynapos patronáló tábor előzte meg, melynek során az adott épületek seniorjai és patronálói megismerkedtek egymással, illetve az utolsó simításokat végezhették, hogy másnap minden gördülékenyen menjen. A kissé elfáradt, de annál inkább elszánt „tanári” csapat nagy lelkesedéssel indult neki a hét utolsó munkanapjának. Mindenki izgatottan várta, hogy vajon belevaló, mindenre elszánt gólyák kerültek-e a szintjükre. A „lelkes nevelőtestületből” sokan voltak gólyatáborban, ahol már megismerhettek pár elsőéves hallgatót, akik felvételt nyertek egy-egy épületbe. A délelőtti beköltözést és az egyetemre való beiratkozást egy szusszanásnyi idő követte, melynek során erőt gyűjtöttek a kis pállott szárnyú gólyácskák az estére, mikor is minden erejükre szükség volt a csapat-image, csapatinduló és csapatkiáltás megkreálásához. A Központi Kollégium hagyományait felelevenítvén batyus vacsora keretében, gólyalábra állva letették fogadalmukat az elsőévesek. A kellő mennyiségű táplálékbevitel után mindenki nekilátott a hallgatóság csapattá kovácsolásához. Erre minden csoportnak külön helyszínen volt lehetősége, az általuk előre kiválasztott vendéglátó-ipari egységben. A Teleki Kollégium ez alól kivétel volt, hisz ők a ház falain belül maradtak, s így alapozták meg másnapra a hangulatot. Szombat reggel minden házban – a „pálinkás jó reggelt” helyett – tűzriadóval, majd reggeli tornával ébresztették az előző éjjel megfáradt hallgatóságot. A gyors bemelegítés után minden csapat elindult az első állomásra. Sajnos az időjárás viszontagságainak köszönhetően a körversenyt a Központi Kollégiumban és a Munkacsarnokban fejezték be a csapatok, ugyanis az előre jelzett hidegfront eső képében tiszteletét tette Veszprém városa felett. Ebédet a menza adott, s utána mindenki számára pihenő következett. Este a Hotel Magiszter parkolójában gyűltek össze újra a tábor lakói, ahol a Magyar Honvédség szakácsai feleltek azért, hogy senki se maradjon éhes. A finom gulyás elfogyasztása után következett az eredményhirdetés, ahol idén a kupát a Központi Kollégium harmadik és ötödik szintjéből összeforrt csapata kapta. Nem kellett messze menni, hiszen a DC-ben folytatódott az ünneplés, ahol az Universitas Dj Team egyetemi öntevékeny kör tagjai szolgáltatták a zenét.