Megelevenedett képek

Dr. Kovács Árpáddal már találkozhattak a Pannon Egyetem hallgatói, hiszen ő alapította a Magyar Irodalomtudományi Tanszéket, ahová november 4-én visszalátogatott, hogy előadást tartson az érdeklődőknek és régi hallgatóinak az Éjszakai Egyetemen.

Este tíz órára sétáltam fel a várba aznap már harmadszor. De kivételesen most már akkor is sötét volt, amikor mentem. Felfelé tartva az Éjszakai Egyetem egy állandó látogatójával találkoztam, aki az eddigi estékről mesélt nekem, én meg a mostani előadót mutattam be neki néhány szóval. A terem zsúfolt, az ajtóban sorbanállás volt, aztán kiderült, hogy az energiaitalos lányok „tartják fel a sort”.

„Az irodalmi antropológia határai még nincsenek lezárva”- kezdte előadását a tanár úr. Ráadásul a határok elmosódnak. Az előzményeket kutatva a központi kérdés az volt: Hogyan tudunk számot adni tetteinkről? (Ez pedig minden ember esetében előbb vagy utóbb esedékes kérdés.) Annak, hogy beszámoljunk a velünk történő eseményekről a legelemibb eszköze a nyelv, a cselekvés és a jel kapcsolata.

„Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésében is miért van szükség hatszáz oldalra, amikor Raszkolnyikov már az elején kinyírja az öregasszonyt?” – mondja az irodalmár megmosolyogtatva a publikumot. A főhősnek bizony szüksége van arra a sok száz lapra, hogy megértse magát. Mert az bizony végzetes, ha rádöbbenünk arra, hogy valami olyasmit tettünk, amit már nem lehet visszacsinálni. Így vannak ezzel egy jó tragédia szereplői is, és ezzel a gondolattal kanyarodtunk vissza aznap este egészen Arisztotelészig. Hiszen ő már a Poéticában leírja, milyen is az igazijó tragédia.

Egy cselekvést átélhetünk kívülről és belülről is. „Amikor belülről átéljük az az antropológia. Ha kívülről az csak esztétikai élmény” – világosított fel Kovács Árpád, és előhúzta zsebéből a szerelmet. Mindenki tudja, hogy mi az, mégis mindenkinek a saját tapasztalatából megragadható. Ady azt mondaná: Héja nász az avaron. Mi pedig talán azt mesélnénk valamelyik barátunknak, hogy a nagy Ő azt írta SMS-ben…

József Attila Reménytelenül című verse is előkerült a porondon, és mi csak hallgattunk, mert láttuk magunk előtt megelevenedni mi az a REMÉNYTELEN amúgy József Attila módra. A zárógondolatok pedig – mint általában – Rodin szavai: „Nem az énekes szüli a dalt, a dal szüli énekesét.

A videót az ETV készítette.