“Mi bajod libling?”

Október 10-től látható a Latinovits-Bujtor Játékszínben Örkény István Macskajátékának kétszemélyes változata, Berényi Gábor rendezésében.

„Már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet…”  – csendülnek fel csendesen egy alkalommal Ady dalba szedett szavai. És valóban, nézhetjük így is az előadást. Állíthatjuk az időskori szerelmet értelmezésünk középpontjába, ám ez a szerelem nem az Ady által megénekelt változat. Orbánné, avagy Erzsi, a darab főhősnője talán csak vágyakozik az ilyesfajta klasszikus, „holtodiglan” kapcsoltra. Mindez azonban csupán az egyik szint, az egyik szín az előadásban.

dragagizam1355

De ne szaladjunk ennyire előre!

A Drága Gizám! Örkény István világkarriert megélt Macskajáték című drámájának két szereplőre átírt formája. A rendező, Berényi Gábor azonban nem a drámaváltozatot vette alapul, mikor kialakította a kétszereplős szövegvariánst, hanem visszatért a kisregényhez, vagyis a történet első megfogalmazásához. Érzékkel és hozzáértéssel nyúlt anyagához a színpadra alkalmazás során, a darabbal kapcsolatos korábbi tapasztalatait is latba vetve. Berényi Gábor 2001-ben vitte színre először két szereplővel, majd 2006-ban Veszprémben is láthatta a publikum, átdolgozott formában.

Hét évvel ezelőtt is ugyanazon színésznőpáros alakításában elevenedett meg Örkény világa, akiket most láthatunk. Mindennek ellenére az előadás nem a korábbi másolata, sokkal inkább újragondolása. Meszléry Judit Orbánné szerepében lép a nézők elé, míg Palásthy Bea három karaktert formál meg: Gizát, Egérkét és Ilust.

dragagizam1546

Hála a kamaratér adta közegnek, testközelből követhetjük Orbánné öniróniával, és gyakorta fekete humorral átitatott életét. Meszléry Judit (Jászai-díjas, Érdemes művész, Örökös tag) igazi jutalomjáték-szereppel állhat elénk, amiben érzelmek és hangulatok egész skáláját mutathatja meg. Orbánné alakja telis tele van élettel, humorral, iróniával, tragédiával, nőiséggel és hazaszeretettel. Boldogságvágy keveredik benne az élni akarással, bármilyen helyzet kerekedik is körülötte, és ahogy az előadásban elhangzik „neki volt mersze vállalni a kockázatot”. Ő ilyen típus. Határozott jellem, aki még saját magát is képes elnyomni. Szerelmét nem ismeri be, csak mikor már romokban van az illúzióvilág, amit maga köré épített. És ha újra kezdhetné, sem csinálná másképp. Remekül megírt, és Meszléry Judit révén – a szó minden értelmében – megelevenedő nőalak.

dragagizam1579

Palásthy Bea (Déryné-, Domján Edit-díjas) játéka már csak három szerepének köszönhetően is csupa izgalom és kihívás. Három élesen eltérő lelkialkatú nőt kell megformálnia, nem egyszer pillanatok alatt váltva. Ő Giza, a Németországban élő, lebénult testvér. Kimért, és nyugodt. Ő Egérke, Erzsi társbérlőnője. Visszahúzódó, akaratgyenge. Ő Ilus, Erzsi lánya. Folyton rohanó, akit kötnek a társadalmi konvenciók. Mielőtt azt gondolnánk, egyszerű jelmezcserével megoldható a probléma, nem így van. Nem a jelmez teszi a színészt, vagy a karaktert. A színésznek kell megtöltenie a jelmezt a karakterrel. Palásthy Bea mindhárom nőalakot, egyben emberi sorsot meggyőzően viszi színre, és nem zavarja a nézőt a szerepösszevonás. Mindhárom esetben más arcot látunk magunk előtt.

Két színésznő, négy testet öltött alak, és a kapcsolatok hét embert összekötő hálója bontakozik ki az előadás kétszer egy órájában. A fizikálisan meg nem jelenő Paula, Csermlényi Viktor, és anyja legalább olyan plasztikus, mint a megjelenő figurák. Lelki szemeink előtt éles kontúrokkal lépnek elő, ellensúlyozva, egyszersmind ráerősítve színpadi hiányukra. Különös tekintettel Paulára és Viktorra. Beléjük kapaszkodna Orbánné, és ők lesznek, akik elárulják. A játéktérbe lépő két színésznőnek számos emberi viszonyt kell tükröznie, ami Palásthy Bea szerepváltásai miatt még inkább kihívás. Plusz érdekesség, ahogy Giza és Egérke, valamint Giza és Ilus kapcsolata megmutatkozik Palásthy Bea egyszemélyes játékában.

dragagizam1454

Bár tragédiákban bővelkedő előadásról van szó, a nevetés legalább ilyen hangsúlyos benne. Ironikus, abszurd, groteszk megoldások, sötét humor, kifordított helyzetek jellemzik, amin nem lehet nem mosolyogni. Még a halálnak is képes parodisztikus arculatot adni, aminek eklatáns példája a „hamleti sírba ugrással” tarkított haláljelenet. Az előadás hullámzik a feszültségdús és az azokat feloldó pillanatok között.

„Az ember nem csak tükörben láthatja magát.” – hangzik el a darabban. Mások szemén keresztül, és másokat szemlélve is megláthatjuk magunkat, és választhatunk, így megyünk-e tovább, vagy változtatunk az életünkön.

Akárhogy is, az előadás minden pillanatban az életet sugározza, mert ha jó, ha rossz, nincs másik, ezzel kell valamit kezdeni. Még az sem baj, ha hibázunk, mert ez is hozzá tartozik.

Fotó: Godzsa Zoárd (Petőfi Színház)