Négyszemközt Ákossal

forrás: akos.huA fertőrákosi koncert előtt lehetőségem nyílt, fél óra erejéig Ákossal beszélgetni. Az interjúban a kezdetekről, a jelenről és a jövőbeli terveiről kérdeztem. Amíg vártam rá, milliószor átgondoltam, felmondtam magamnak a kérdéseket, nehogy felkészületlennek tűnjek. Hiába próbáltam magam nyugtatni, mégis olyan izgatottan léptem öltözőjébe, hogy alig akart kiszökni pár szó a számon. Miközben Ákos egy róla szóló koncerttudósítást futott át, elkezdtünk beszélgetni…

Az összes cikket elolvasod, amit rólad írnak?

Ákos: Az interjúkat csak kivételes esetben. Nem az a fontos, hogy én mit mondok a produkciómról, hanem azok véleménye számít, akik jelen voltak. Hosszú évek tapasztalata, hogy Magyarországon a recenzió szinte megszűnt létezni, csak amolyan reklámcikkek vannak vagy sajátos pózból megszülető tudósítások. Ahányszor sajtótájékoztatót tartok, mindig arra kérem a jelenlevőket, hogy ne az én mondókámat írják a cikkbe, hanem jöjjenek el és írjanak az előadásról. Egyedül az az érdekes, hogy aki ott volt és látta, az mit tapasztalt. Ha jól sikerül egy előadás, az személyes élmény: ha jól vagy legalább közepesen tud írni valaki, akkor az olvasónak is személyes élmény lehet a cikk.

A 40+1 koncertturné arra hivatott, hogy emlékeztessen Téged, s a közönséget is, hogy mennyi ideje vagy már a pályán. Észrevételed szerint hogyan változott a közönség összetétele?

Ákos: Nem tudom, nem demográfiailag közelítek a közönséghez. Azt látom, hogy vegyes a társaság, nagyon örülök, hogy egészen fiatalok is vannak, ott a törzsközönség, akik a húszas éveik végén, harmincas éveik derekán járhatnak, illetve vannak sokkal idősebb emberek is. Egy ilyen ülős, színházi atmoszférájú koncertre elmerészkednek ők is.

Anno 1987-ben a Bonanza Banzai-jal egy Csillag születik nevű tehetségkutatón tűntetek fel. Mik voltak akkor az elvárások, az igények?

Ákos: Akkortájt alig 20 éves voltam, fogalmam sem volt, hogy mit várnak el, nem is érdekelt. Egyrészt, mert úgysem tudtam volna megfelelni semmilyen elvárásnak, másrészt nem is vagyok alkalmas rá. Nekem azt a sorsot szánta a Jóisten, hogy autonóm lény legyek. Akkoriban még annyira sem tudtam énekelni, mint most, nem tudtam zenélni, de valamit nagyon akartam mondani. Nem tudom, mi volt az elvárás, de harmadikok lettünk a szólista kategóriában, ennek volt némi prófécia-jellege. A színpadon, pláne egy tehetségkutatón illik valami olyasvalamit adni, amit nem várnak. Pont ez lenne a lényeg. 1987-ben azt mondták, aki részt akar venni, küldjön egy demót. Felvettünk valami rissz-rossz, egymással szembeállított magnókkal három dalt, effektíve úgy, hogy az egyik felvételre rádoboltam valamit, majd benyomtam a play gombot, és a másik magnóval fölvettem azt, hogy szól ez a dob, és valamit mortyogunk mellé. A demót beküldtük, sokáig nem jött válasz, és amikor már lemondtunk róla, kaptunk egy levelet, hogy „Kedves barátaink! Bejutottatok a középdöntőbe! Várunk szeretettel szeptemberben a Petőfi Csarnokban, a színpadon.”

Voltak akkoriban már számaitok?

Ákos: Persze, az a három, ami a demón volt. Meg voltunk ijedve, azelőtt soha nem zenéltünk a gimnázium tornatermén kívül, pláne színpadon nem. Sokáig vaciláltunk is, hogy menjünk, ne menjünk, aztán végül belevágtunk. Azt hiszem, a zsűri leginkább azt értékelte, hogy annyira különböztünk mindenkitől. Volt ott teljesen hagyományos metálzenekar, paródia-produkció, az akkor divatos alternatív fellépők. Beri Ari volt a nagy felfedezett, meg a Sexepil, aztán volt az elmaradhatatlan megzenésített verseket éneklő nejlonhúros kislány, country-énekes, és a többi, ami minden tehetségkutatón szokott lenni.

Ha már tehetségkutatásról van szó…a mai „tehetségkutatókat” szerinted csak a csatornák nézettségei miatt rendezik, vagy valóban csiszolatlan gyémántokat keresnek?

Ákos: Ma nincsenek tehetségkutatók. Régen a Ki mit tud arról szólt, hogy kiálltak az emberek és mindenki csinálta, amihez értett – vagy legalábbis azt hitte. Ma ilyen nincs. A televízió, mint formátum választja ki, hogy ki kerülhet versenybe. Ezek nem tehetségkutatók, ezek valóságshow-k. Véletlenül bekerülhet egy-egy tehetséges ember, de ez inkább kivétel, mint az üzemszerű működés eredménye. A Csillag születik mezőnyében K. Ákos from Budapest megjelenhetett nulla színpadi előélettel, és egy saját elképzelések szerint megvalósult produkcióban mutathatta meg magát. Ezzel szemben a Megasztárba ma az kerülhet be, aki aláír egy nagyon durva szerződést, mindenben aláveti magát a produceri akaratnak, és vállalja, hogy zokszó nélkül hajlandó felvenni a stylist által ráadott fűzöld bőrdzsekit. Jó énekeseket felfedezhetnek így, de az igazi tehetség nem megy bele ilyen játékba. Ez az egész műfaj alapvetően a személyiség erejére épül, az már majdnem mellékes, hogy hogyan énekelsz. Tom Waits, Nick Cave, Lou Reed kifejezetten rossz énekesek, a Megasztár területi középdöntőjén kiesnének, mégis sok millió emberre vannak hatással.

A nyár mivel fog telni? Stúdiófelvételek, koncertanyagok összevágása, koncertezés…

Ákos: Ami az idei nyarat illeti, már a turné közben keverjük az élő felvételeket a stúdióban, egész nyáron ingázom a koncerttermek, a hangstúdió és a vágószoba között. A jubileumi, akusztikus előadások anyagát idén őszre tervezzük megjelentetni dupla CD-n, DVD-n és BluRayen is, mert a tavalyi turnézárónkat, a dupla MüPa-koncertet HD-ben is rögzítettük.

A családod gyermekeid, feleséged hozzászoktak már, hogy a családfő, az apa, a férj ennyit van távol?

Ákos: Megszokták, de nem szeretik. Szabadidőmben sokat vagyok velük, ráadásul otthon van a stúdióm is. Tehát ha komponálok, ha keverünk, vagy épp az utómunkálatokat végezzük, bármikor rám tudják rúgni az ajtót, és ezt meg is teszik.

Érdekelne, hogy el tudod-e magad képzelni 80 évesen is a színpadon?

Ákos: Nehéz elképzelni magamat 80 évesen. Nem tudom, van-e nekem annyi időm. Reménykedem benne, de nem tartom valószínűnek.

Az idő gyorsan elrepült, amit mi sem bizonyított jobban, mint, hogy már másodszorra szóltak, hogy várják a színpadra. Egy kicsit megváratva kollégáit, utolsóként készségesen összefoglalta gondolatait a turnéval kapcsolatban.

Ákos: Ezzel a koncerttel kapcsolatban nagyon sok élmény ért. Jó érzés így összefoglalni húsz évet, és nagy öröm ilyen bensőséges viszonyban lenni a közönséggel. A legnagyobb ajándék, azt hiszem, az, hogy néha sikerül megérinteni az embereket. Ennél nagyobb örömet nem is tudok elképzelni.

Pacher Márkus kapcsolódó képei megtekinthetők a galériában, az első kép forrása az akos.hu oldal.