"Neked szól a gitár, neked zörög a dob"

Kedden a Gitáros esték keretén belül tényleg nekünk szólt mindez. Ebben a félévben az Utcazenén is megtalálható együtteseké a fő szerep. Márciusban pedig csütörtökönként világzenei estekre is ellátogathatnak az érdeklődők.

Első fellépőként a győri Colombre Band-re esett a választás. Az est alatt a márciusban megjelenő „Tánc az ördöggel” című albumukon szereplő dalokat hallgathattuk. A Váray László (ének,gitár), Csordás Veronika (ének), Deák Gábor (gitár), és Kovács Gábor (ének,cajon) felállású csapat hamar jó hangulatot teremtett a teremben. A négytagú banda stílusa egész egyedi, az akusztikus blues-hiphop-funky mixtúra szarkasztikus humorral ízesítve mind jellemző rájuk. A ritmust gyorsan felvette a hallgatóság, ami a lábak mozgásából egyértelműen kimutatható volt. 🙂

A koncert után Váray László elmondta, hogy 2008 júliusa óta van együtt a csapat. A zenész berkekben ismerték meg egymást, hiszen mindannyian győriek, Veronikát pedig egy fellépésen hallották énekelni, beszéltek vele, és azóta így zenélnek együtt. A dalok „tépelődős, pofátlan, cinikus, szarházi” szövegeit Laci írja, az aktuális érzései, hangulata, a mindennapok témái jelennek meg a dalokban.

A Gitáros esték sorozat jövő héten folytatódik, akkor a Dan ‘N’ Roll nevű veszprémi csapat lép fel az E épület Kamaratermében.