Nyílt nap

2014. november 26-án egyetemünkön a középiskolás diákok voltak a főszereplők, hiszen az érdeklődők a Pannon Egyetem a tanév első nyílt napján vehettek részt, amely a B épület aulájában került megrendezésre.

10712674_764840423588864_115752528563138716_o

A rendezvény főszervezőjétől, a Külső Kapcsolatok Irodájától kapott információk alapján idén az érdeklődők létszáma meghaladta a tavalyit, hiszen most több, mint 600 középiskolás diák látogatott el a eseményre.
A kínált programok sokszínűek és informatívak voltak, a rendezvényen a korábbi években megszokott módon az intézményünkben oktatott szakok mellett a kollégiumok is állítottak standot a leendő egyetemi hallgatók számára. A standoknál segítő oktatók és hallgatók a rendezvény teljes ideje alatt, 9:30-tól egészen 13 óráig az érdeklődők rendelkezésére álltak, akiknek a kérdések feltevésén és a szóróanyagok olvasgatásán túl lehetőségük volt részt venni az egyes karok tájékoztató rendezvényén, egyetemi körsétán, valamint a nyílt tanórákon való részvétel lehetőségének köszönhetően belekóstolhattak az egyetemi szintű oktatásba is. Egyes karok a segítőkészségen és a hasznos információkon kívül apró ajándékokkal, tollakkal, lufikkal, jegyzettömbökkel és szilikon karkötőkkel is kedveskedtek a leendő hallgatóknak.

1398977_764838730255700_4609429931509420231_o

A Pannon Egyetem a szerdai nyílt napon kívül természetesen sok más információszerzési lehetőséget kínál a felvételiző diákok számára, hiszen a karok weboldalain és a kiadványokban elérhető információkon túl november 29-én személyes konzultációs lehetőséggel összekötött tájékoztató fórumot, januárban pedig újabb nyílt napot tartanak majd.

Strack Flórián

fotók: Pannon Egyetem