Ö.K.Ö.R.  – Öntevékeny Körök Összbemutatkozó Rendezvénye

Az öntevékeny körök a Pannon Egyetem olyan csoportosulásai, melyeket diákok hoztak létre és tartanak fenn puszta önszorgalomból az önkéntesség és öntevékenység jegyében. Régebben hagyomány volt nálunk egy rendezvény, melynek keretében ezek a csoportok bemutatkozhattak és megpróbálhatták felkelteni a hallgatók érdeklődését. Biztos vagyok benne, hogy sok olyan egyetemista van nálunk most is, aki szívesen töltené hasznosan, jó társaságban, vidáman a szabadidejét. Csak sajnos sokszor azt sem tudjuk, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre. Viszont most összegyűjtöttem nektek a jelenleg is működő „klubokat”, keressétek őket, szeretettel várják a jelentkezőket. (Az elérhetőségeket keressétek az internen vagy írjatok nekünk a Facebookon és mi is örömmel segítünk nektek. )

people-2557396_1280

Kórus

A vezetőség nagyon várja az új jelentkezőket, mivel nagyon megfogyatkozott a csapat, így veszélybe került a kórus jövője is. Csatlakozzatok és élesszétek fel együtt az egyetem éneklő társaságát!

Néptánc Kör

Aki táncoslábú és szívesen bele kóstolna a néptánc világába, annak kitűnő lehetőség ez a program. Ráadásul egy alkalom 2 db testnevelés aláírást is ér. Minden hétfőn 20-22 óráig várják az érdeklődőket az E épület kamaratermébe. Azért azt is fontos hozzá tenni, hogy úgy van értelme egy tánctanulási folyamatba belekezdeni, hogyha valaki nem csak egy-két órára megy el, mert akkor nehezen tud majd haladni a csoport.

Fényképészkör

A Pannon Egyetem Fényképészkörének kapui nyitva állnak mindenki előtt, aki kedveli a fotózást. Amennyiben szeretnél egy nagyszerű csapathoz tartozni és részt szeretnél venni közös fotózásainkon, kiállításainkon, illetve előadásainkon akkor köztünk a helyed.

A Központi Kollégiumban is jónéhány csoport tevékenykedik, ezekhez is bárki csatlakozhat.

D-Klub

Ez az a hely, ahol kitombolhatod magad az általunk rendezett tematikus bulikon (Caribi Flash Party, Mikulás Buli, Halloween Party, Retro Buli, Metál buli). Itt kapott helyet a Koli Lockdown, egy népszerű kijutós játék is, valamint a 2015-ben először megrendezett Sötét szoba is.

Audió Stúdió

Ha érdekel a zene, ha van saját hangszered, vagy csak szeretnéd kiénekelni magad, akkor csak ajánlani tudom neked, itt nyugodt körülmények között gyakorolhatsz, vagy saját számodat is felveheted.

Videó Stúdió

Ha érdekel a videózás, vagy a filmek készítése, akkor gyere és csatlakozz hozzánk! Jól felszerelt Video Stúdiónkban lehetőséged van megismerkedni a filmezés rejtelmeivel, videók szerkesztésének és animálásának trükkjeivel. Ehhez minden eszközt megadunk, amire szükséged lehet.

Kondi kör

Ha úgy érzed, elég volt már a sok tanulásból, és egy betűvel sem tudsz többet megjegyezni, gyere le a kondicionáló terembe, mozogj egy kicsit, hogy felfrissülj. Napi rendszerességű edzéseidet is elvégezheted itt, rengeteg eszköz van hozzá, sőt a kötelező Testnevelés aláírásodat is megszerezheted náluk a félév során.

(Fotó: pixabay.com)