PEHÖK Elnöki köszöntő

Kedves Olvasó!

Vincze Péter vagyok, a Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke. Új tanév kezdődött, amely mind a hallgatókat, mind pedig az egyetem munkatársait kihívások elé állítja.IMG_8181_exposure (1)

Sikeres és példásan lebonyolított gólyatáboron vagyunk túl, ahol új barátságok és szerelmek születtek amellett, hogy minden elsőéves megismerhette saját szak- és kari vezetőjét, valamint az intézmény vezetőségét, belekóstolva ezzel az elkövetkezendő legalább 3,5 éves egyetemi létbe.

Te most a Pannon Egyetem hivatalos lapját tartod a kezedben, azon intézményét, mely a közép- és nyugat-dunántúli régió több szempontból is meghatározó felsőoktatási intézménye. Az eddig elért eredményeket elsősorban a kiváló oktatói és hallgatói közösségnek és az oktatás minőségének köszönhetjük. Bátran kijelentem, hogy egyetemünk minden feltételt biztosít ahhoz, hogy hallgatói a folyamatosan változó munkaerőpiacon megállják helyüket innen kikerülve, a nagybetűs ÉLETbe.

A hallgatói élet nélkülözhetetlen alkotóeleme a szórakozás is, melyre egyetemi éveitek alatt hallgatói rendezvények keretében folyamatosan lehetőségetek nyílik. Az első ilyen volt a gólyatábor, amit nemsokára a Gólyabál követ, majd a szakestek veszik át a főszerepet a szemeszter második felében. Az egyetem legősibb hagyományokkal bíró rendezvénye – ajánlanám minden Kedves Olvasó figyelmébe – az 1969 óta megrendezésre kerülő Veszprémi Egyetemi Napok, azaz a VEN. Ez minden Pannon Egyetemista második Karácsonya, ami mára a régió egyik meghatározó fesztiváljává nőtte ki magát – városunkba csábítva ezzel a látogatókat az ország minden tájáról. Belsős hallgatói rendezvényünk még az évtizedes hagyományoknak örvendő, kampuszok közötti Balaton Regatta, melynek megrendezésére éves váltásban Balatonalmádiban vagy Keszthelyen kerül sor.

Kiváló oktatókkal a minőségi hallgatóságért – így is megfogalmazhatnám azt, ami minden itt dolgozó munkatárs szeme előtt lebeg. Ezt a munkát igyekszik segíteni a PEHÖK, amely valamennyi szakon képviselteti magát és folyamatosan együttműködik a karok vezetőségével, segítve a hallgatók mindennapjait.

A Pannon Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnökeként kívánok minden oktatónak és munkatársaiknak is eredményes munkát, hallgatóinknak sikeres félévet, végzős középiskolás olvasóinknak pedig azt üzenem: „Egyetemistának lenni jó, de Pannon Egyetemistának lenni a lehető legjobb.”

Vincze Péter

PEHÖK elnök