PÉLDAKÉPEK TALÁLKOZÓJA – EGYÜTT TÖLTÖTT DÉLUTÁN 45 ÉV UTÁN

Egyetemünk számára nem csak a jelen és a jövő diákjai jelentik a sikerek kulcsát, hanem azok is, akik már akár sok-sok évvel ezelőtt elvégezték tanulmányaikat és öregbítik a Pannon Egyetem hírnevét szakmai berkekben.

img_0909

Annak idején, amikor még egy képzés zajlott csak az egyetemen, mindenki ismert mindenkit és ugyanaz az érdeklődés jellemezte a társaságot. Szinte mindig együtt voltak az évfolyamok hallgatói, így szoros barátság alakult ki közöttük. Ezek a barátságok a hosszú évek alatt sem koptak el, így a diplomaszerzés után is tartják a kapcsolatot, és ha máskor nem is, 5 évente biztosan találkoznak Veszprémben, az alma materben.

Idén nyáron az 1971-ben, az 1976-ban és az 1986-ban végzett hallgatók szerveztek találkozót a veszprémi diákévek kerek évfordulója alkalmából. Mindig nagy öröm egy-egy ilyen esemény, hiszen sokan csak ilyenkor találkoznak az egykori szaktársakkal a Veszprémi Vegyipari Egyetemről. Sokfelé széledtek szerte az országban, vagy akár a világban, de aki csak tudott, eljött a jeles 30-40-45 éves találkozóra.

Az egyik ilyen eseményre az Egyetemünk is eljutott, így személyesen is megtapasztalhattuk a ’71-es évfolyam találkozójának varázsát. Még el sem kezdődött a „hivatalos” program, már vidám beszélgetésektől harsogott a külön erre az alkalomra berendezett aula. A nosztalgikus történetek mellett az elmúlt évek eseményeit is megosztották egymással a résztvevők, és természetesen a családi fényképek, fotóalbumok is előkerültek a táskákból.

A fogadás és a rendezvény megnyitásaként Chikán András, a találkozó szervezője, a ’71-ben végzettek szeniorja köszöntötte a megjelent barátokat, kedves anekdotákkal és visszaemlékezésekkel vezetve fel az eseményt. Elmondta, hogy különleges kötelék, ami köztük van, hiszen ha csak ötévente is, de mindig örömmel találkoznak az egykori bajtársak, és mindig boldogan emlékeznek vissza az együtt töltött évekre, az egyetemre. Sajnos sokan már nem tudnak jelen lenni. Az ő emléküket mélyen a szívükben őrzik.

Az eseményen jelen volt dr. Gelencsér András rektor is, aki köszönetét fejezte ki az évfolyam valamennyi tagjának, hogy évtizedeken keresztül őrzik és ápolják az egyetemi hagyományokat, és minden tőlük telhető módon a mai napig támogatják az egyetemet. Kiemelte, hogy ezt az évfolyamot mindenki csak úgy emlegeti: „a legendás évfolyam”. Bátran kijelenthető, hogy rászolgáltak erre a névre, hiszen meghatározó személyiségek végeztek abban az esztendőben, akikre azóta is generációk tekintenek követendő példaként.

A köszöntők helyét a kötetlen beszélgetés vette át, és ezt a jeles napot megörökítvén természetesen csoportkép is készült a jelenlévőkről. Kora délután a találkozót már a Nereus kollégiumban töltötték a résztvevők, ahol közös ebéd mellett folytatták a vidám beszélgetést.

Miért is legendás ez az évfolyam? A teljesség igénye nélkül – és remélem, senkit meg nem sértve  – néhány nevet megemlítenék a ’71-esek közül: Gaál Zoltán professor emeritus, a Pannon Egyetem korábbi rektora; Kürti Sándor, a világhírű Kürt Zrt. alapítója, egykori diákrektor; Chikán András „világutazó”, a Veszprémi Egyetemi Napok legelső diákrektora; Horváth Géza nyugalmazott egyetemi docens, a Mérnöki Kar korábbi dékánja és a sort még folytathatnánk…

img_1130

Ennyiből is kitűnik az egykori hallgatók példaértékű szakmai karrierje és az egyetem iránti elkötelezettsége. Bízom benne, hogy a következő generációk során még számos „legendás” alakot láthatunk itt viszont.

Fotó: Gombás Kornél