Sorsszerű találkozás

Interjúnk szereplője ezúttal Dr. Szávai Dorottya, az MFTK Irodalomtudományi Tanszékének oktatója, aki a tanítás mellett fontosnak tartja az egyéb szakmai tevékenységeket is. Erről, valamint a francia nyelvvel való találkozásáról, kapcsolatairól mesélt.

Hogyan emlékszik vissza egyetemi éveire?

A Trefort (akkori nevén Ságvári Endre) Gyakorló Gimnáziumban érettségiztem 1987-ben. Egyetemi tanulmányaimat ugyanebben az évben kezdtem az ELTE-n magyar-francia szakon. Az első év kevésbé, az utána következők már sokkal izgalmasabbak voltak. Harmadévben felvettem az esztétika szakot: ez az időszak erősen meghatározta az irodalomról való gondolkodásomat, illetve azt, hogy ezen a pályán maradtam. Tanáraim közül kiemelkedő hatással volt rám Ritoók Zsigmond, Poszler György, Balassa Péter és Margócsy István. Végül, de nem utolsósorban Németh G. Béla legendás, karizmatikus alakját emelném ki, híres speciálkollégiumai kivételes szellemi élményt nyújtottak. Később megadatott, hogy hozzá írhattam a szakdolgozatomat: Németh G. Béla adta az útmutatást, hogy Pilinszky költészetével foglalkozzam. Harmadév után kimentem Párizsba, és a Sorbonne-on folytattam a tanulmányaimat. Két évvel később visszatértem az ELTE-re befejezni azokat. Miután itthon lediplomáztam, visszamentem még egy posztgraduális évre Párizsba. Ezután elkezdtem a PhD-képzést a Sorbonne-on komparatisztikából, majd az ELTE-n az Esztétika Doktori Iskolában. Ott kimondottan műhelyszerűen működő képzés folyt, nagyon intenzív szellemi és emberi együttléttel. Doktori témám ugyancsak Pilinszky volt, mindkét intézményben disszertációt írtam és védtem. Egyébként orvosnak készültem 17 éves koromig. Negyedik gimnáziumban még biológia fakultációra jártam, sőt harmadikban még fizikára is. Sokáig azt gondoltam, hogy orvos leszek, végül a magyartanáraim és az OKTV más irányba terelték az életemet.

Hogyan került Veszprémbe?

A pályafutásomat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kezdtem, 12 évig tanítottam ott. Amikor elkerültem onnan, akkor adódott a lehetőség, hogy a Pannon Egyetemen oktassak. Mivel igen jó szakmai kapcsolatom volt az itteni tanszéki kollégákkal, s többször vettem részt a veszprémi regénykollokviumon, nagy örömmel fogadtam el az ajánlatot.

A tanításon kívül még milyen egyéb szakmai munkái vannak?

A kutatómunka jól ismert formái (tanulmány-és kritikaírás, kötetszerkesztés, konferencia-előadások, ill. rendezések stb.), illetve a doktori képzésben való részvétel (témavezetés, opponencia stb.) taglalása helyett most inkább az OTDK-val kapcsolatos tevékenységet emelném ki. A Tudományos Diákkörrel kapcsolatban mindig azt szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy ez az egyik legkomolyabb lehetőség arra, hogy az ember egyetemi évei alatt kipróbálja magát szakmailag. Számomra ez a tapasztalat a gimnáziumi OKTV-vel adatott meg. Akkor tanultam meg a szakma alapjait. A Pázmányon is voltak TDK-zóim, kezdettől fogva bíráltam dolgozatokat is, ezért nagy örömömre szolgált, hogy itt Veszprémben nagyon intenzív a TDK tevékenység, többek közt Kovács Gábor tanár úrnak köszönhetően. Eredetileg öt hallgatóm készült az idei versenyre, aztán ebből hármójuknak sikerült befejezniük a dolgozatukat, és ők nagyon szép eredményt értek el. A témavezetőnek is öröm olyan elhivatott hallgatókkal dolgozni, akik egy adott témában fiatal kutatóként komolyan elmélyednek. Mindebből az ember tanárként is nagyon sokat profitál.

A francia nyelvvel hogyan került kapcsolatba, miért pont ez a nyelv vonzotta?

Nem arról volt szó, hogy vonzott volna a nyelv. A francia nyelvvel való találkozásom tulajdonképpen sorsszerű volt. Részben azért, mert nem csak édesapám, de már nagyapám is franciás volt: a francia irodalmi és műfordítói tevékenység több generációra nyúlik vissza a családomban. Franciául pedig úgy tanultam meg, hogy 13 éves koromban kikerültem a szüleimmel Párizsba. Édesapám vendégtanár volt az új Sorbonne-on. Ez egy teljesen váratlan élethelyzet volt, s mivel szinte semmit nem tudtam franciául, de rögtön francia iskolába írattak, a mély vízbe csöppentem bele. Kénytelen voltam megtanulni a nyelvet, az iskolában fél évig nem nagyon szólaltam meg, de ezután a beszéd már nem okozott problémát. Ez egy nagyon szerencsés életkor a nyelvtanulás szempontjából, mert az ember már nem felejti el a nyelvet, viszont rendkívül gyorsan tanulja meg. Szóval teljesen fatális volt a francia nyelvvel való találkozásom.

A munka mellett marad idő a családra?

Muszáj, hogy maradjon, mivel két leánygyermekem van, akikért ugyancsak nagy felelősséggel tartozom. Minden nő életében, aki családanya és emellett van hivatása, az a legnagyobb kihívás, hogy megtalálja az egyensúlyt a két élettér között. Ez főképp szervezés kérdése, s persze csak kevés pihenéssel lehet megvalósítani. Azt gondolom, hogy ha a családi alapok stabilak – odafigyelésen, szereteten, összetartáson alapulók –, akkor a hivatás nem lehet hátrány, sőt még a gyerekekkel való viszonynak is jót tehet. Nekem ebben nagy szerencsém van, mert csodálatos gyermekeim vannak, akik ebben csak segítenek. Ezzel együtt mindez nem egyszerű, de szép.