Szép az élet?!

– Namármeginteza Prosectura, idén a VENen –

Hát mit csinálhat a zenére, bulizásra, társaságra éhes egyetemista április utolsó estéjén Veszprémben? Hát a VENre megy, mert VEN van, volt, lesz!

Elsőként mindjárt a nagyszínpadnál láthattuk a mediterrán hatásokat tükröző dallamos pop-reggae-rock stílusú zenét játszó Cozombolist, akiket hallgatva tényleg „fülig ért a száj”, mert szövegeik igen sajátosak: szinte minden daluk pozitív életérzést sugároz. Ennek is köszönthető talán, hogy sokan összegyűltek a Coca-Cola nagyszínpadnál, és együtt rázták a zenére. A következő fellépő a méltán híres Korda Gyuri bácsi és Klárika volt, akikkel elutazhattunk vonaton Párizsba. Fergeteges hangulat volt a koncertjükön, nagyon-nagy tömeg, és nagyon jó érzés volt látni, ahogy az önfeledten szórakozó egyetemista és nem-egyetemista társaim vonatoznak a Diákcentrum előtti területen.

A kisszínpad is tartogatott meglepetéseket, igaz nem abban a sorrendben, ahogy hirdetve volt, de ez csak javított a dolgon, mert a fellépések sorrendjében egyre jobb és tehetségesebb zenekarokat ismerhettünk meg. A koncertek után osztogattak cd-t, lehetett pólókat, és egyéb, az adott zenekart reklámozó tárgyakat vásárolni. Elsőnek a Turn of Mind lépett a színpadra, ezt a Velvet Stab követte, majd a már Japánban is koncertezett, külföldön is elismert The Idoru játszott, aki metállal lakatta jól a füleinket. A koncertek közben a kisszínpad is egyre több embert vonzott, míg az utolsó fellépésre, a punkot játszó, 1989-ben Szekszárdon alakult Prosectura Önkéntes Tűzoltó és Lendületzenekar előadására már megtelt a tér táncoló emberekkel. Elsöprő erejű hangulat volt, rengetegen táncoltak a zenei műfajukat egyik számukban pisikaki punknak nevező zenekar számaira. Felületes hallgató számára a zenekar talán nem is több ennél, azonban ha odafigyelünk a szövegekre, feltűnhet, hogy a sok, látszólag marhaságnak tűnő sor és szöveg rengeteg iróniát, szarkazmust rejt, nem kímélve senkit és semmit. A zenekar országosan nagyon hamar ismert és elismert lett, már 1994-ben cd-én is megjelent a lemezük, ami egy punkbandánál nagy szónak számít, mert ezeknek az együtteseknek szinte esélyük sincsen arra, hogy egy nagy kiadó egyengesse az útjukat.

A VEN 4. napja is rengeteg élményt, izgalmat tartogatott, menjetek, „VENeljetek” még az utolsó két napban is!

Pfening Dóra