Talárom története, avagy MFTK diplomaátadó

Egy kicsivel dél előtt sietve léptem át a B épület küszöbét, hogy elsők között lehessek, akik átveszik a méretben megfelelő, fekete anyagból készült, kék paszománttal végigvarrt köntöst, a talárt. Utána hosszú, lomha órák következtek, amelyet baráti társaságommal ütöttem el, felemlegetve a régi szép emlékeket, melyek az évek során összegyűltek.

A négy órakor kezdődő ünnepségre mindenki időben érkezett, a végzős hallgatók már negyed órával a kezdés előtt megkeresték a névre szóló helyüket. Az elnökség bevonulását, nemzeti himnuszunk, majd köszöntések sora követte. Mindegyik beszéd más és más volt. Egy kicsit kötetlenebb az eddig megszokottaktól, egy kicsit lazább, felszabadultabb. Inkább útravalóul szánták ezeket a sorokat. Czaun János Veszprém város alpolgármestere arra kért bennünket, hogy elkerülvén a városból, szívünkben őrizzük meg azt a sok emléket, amiket itt gyűjtöttük, s ha lehetőség van rá, néha azért térjünk vissza öregdiákként, mert Veszprém mindig visszavárja polgárait. Egy másik mondat, amely megragadott, a Kolozsvári Sapientia Egyetem Természettudományi és Művészeti  Karának dékánja, Dr. Tonk Márton mondta. Mindenkire vonatkozik, mind dolgozó, mind kereső, mind esetleg a továbbtanuló fiatalokra is. „Egy dolgot nem szabad elfelejtenetek– mondta. Azok a régi szép idők, azok most vannak, s ne feledjétek el a nagy rohanásban, hogy most vagytok fiatalok, ne feledjétek, hogy nektek is szükségetek van még kikapcsolódásra és szórakozásra. Használjátok ki az időt!”

Jómagam nem is tudtam mindegyik beszédre teljesen odakoncentrálni, mert végig csak az járt a fejemben, hogy lezárom az életem ezen szakaszát, innen nincs visszaút, s most már tényleg elkezdődik az a bizonyos nagybetűs élet. Nem tudom, hogy a többiek mit gondolhattak, de én a nyílt naptól –melyen eldöntöttem, hogy ide adom be a papírjaimat- egészen az államvizsgákig végigpörgettem az egyetemen töltött éveimet, s rengeteg emlék elevenedett fel bennem. Az első VEN-em, az AKÓ, a Regatták, a közös bulizások és tanulások, közös nevetések és sírások, a néhai szerelmek emléke mind egy csokorba gyűlt össze, s képzeletben bele tettem a tarisznyámba, azon jókívánságok közé, amelyeket itt a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának diplomaátadó ünnepségén hallhattunk.

Az elnökségi beszédek után a doktorrá avatás következett, majd egy végzős búcsúzását, és egy hallgató búcsúsorait hallhattuk. A halk zene megszólalása és közművelődési titkárunk szavai hallatán mindenki izgatott lett, hiszen elérkezett az a pillanat, mikor kézhez kapjuk munkánk gyümölcsét. Az ünnepség az elnökség kivonulásával ért véget, s -a talár visszaadása után- a szélrózsa minden irányába széledtek az egyetem legfrissebb bölcsészei…