Tehetség és kreativitás az Éjszakai Egyetemen

Az Antropológia és Etika Tanszék szervezésében 2014. október 27-én megrendezésre került az idei második Éjszakai Egyetem. A meghívott előadó Dr. Pléh Csaba Széchenyi-díjas pszichológus volt, aki már másodjára járt a tanszéken az Éjszakai Egyetem keretein belül. Az előadás A tehetség meghatározói címet kapta.

Dr_Pleh_Csaba-A_tehetseg_meghatarozoi_17

1950-ben megszületett az alkotó gondolkodás iránti érdeklődése a pszichológia területén. Azóta természetesen sokat változott és fejlődött az akkor alkotott elképzelés. Korábban úgy gondolták, hogy az alkotás rendezetlenséggel és széttartással jár, ez azonban inkább a divergens viselkedésűekre jellemző. Ezzel szemben a konvergens viselkedésűek egyszerűbb módon jutnak el céljaikhoz, beszűkültebben gondolkodnak, mint a divergensek. Megtudtuk azt is, hogy a divergensek jóval kreatívabbak, mint a konvergensek, és egészen máshogy használják az agyukat. A 60-as években annyival voltak tisztában, hogy mindenki alkotó valamilyen formában. A divergenciát tartották a kiemelkedő alkotás fő kritériumának. Mára már tudjuk, hogy a kiemelkedő alkotáshoz többek között kb. 6 évnyi (vagy 10.000 órányi) kemény munka kell, melyet gyakorlással töltünk. Ez idő alatt fejlődik a kreativitásunk, és sikerül érzelmileg is azonosulnunk a feladattal. Példaként hozta fel a sakkolimpikon Polgár lányokat, akiket kezdetben még édesapjuk tanított, végül saját útjukra lépve fejlesztették tovább sakktudásukat.

Dr_Pleh_Csaba-A_tehetseg_meghatarozoi_20

Pléh Csaba elmondásai szerint fontos még, hogy ha fiatal korban kezdünk el valamivel foglalkozni, abban jóval kiemelkedőbbek lehetünk a későbbiekben. Ezen túl kell egy hozzáértő mentor is, aki segít nekünk fejlődni az adott területen.

Az előadáson készült képeket ide kattintva tekinthetitek meg.

Nagy Petra

fotók: Domján Attila