Tímár László esettanulmány-megoldó verseny

Tizenharmadik alkalommal kerül megszervezésre a Tímár László esettanulmány-megoldó verseny a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán. 2001-ben indult útjára az az esettanulmányt megoldó versenysorozat, mely az elhunyt dr. Tímár Lászlónak állít emléket.

EsettanulmanyVerseny

A 2014. február 22. és 24. között megrendezésre kerülő verseny lényege, hogy különböző cégek valós problémáin, megoldandó feladatain alapuló esettanulmányokat a részt vevő csapatoknak fel kell dolgozniuk, megoldást kell találniuk a problémákra, melyet prezentálniuk is kell a megjelent szakmai zsűri előtt.

Gasparetz Beáta, a Pannon Egyetem turizmus-vendéglátás szakos hallgatója tavaly is indult ezen a versenyen. Csapattársaival, Szenteleki Cintiával, Tóth Erika Viktóriával és Osváth Arnolddal újból neveztek. Hogy milyen előnye van ennek a megmérettetésnek, hogyan érdemes készülni, azt Bea mesélte el az Egyetemünknek: „Az esettanulmányt olvasva rá kell jönni, hogyan kell az elméleti tudást és tapasztalatot átültetni a gyakorlatba. A sokak által rettegett általános menedzsment tárgyból is sokat lehet meríteni, például a probléma feltárásnál sokszor alkalmaztuk az ok-okozati diagramot. A cégek nyitottak más véleményekre, megoldásokra, és ha az elnyeri tetszésüket, akár gyakorlati pozíciót is kaphat az illető. Hogyan érdemes készülni? Először érdemes elolvasni 1-2 esettanulmányt, illetve a Menedezsment meditációk c. könyv is hasznos lehet. Emellett érdemes tájékozottnak lenni a HR menedzsment, marketing irányvonalakon, illetve a különböző országok gazdasági helyzetével is. Nem kell ezeket bemagolni, hiszen internet használható, de ha már tudod, hogy hova kell nyúlnod információért, azzal idő spórolható. Ezenkívül sokat segít a meghirdetett esettanulmány-felkészítő is.

Laczkó Csaba