Torkoskodni fogtok!

A Magyar Turizmus Zrt. 2014-ben kilencedik alkalommal is megrendezi a korábbi években népszerű Torkos Csütörtök akciót, amelynek időpontja idén március 6-a lesz.

tcs

A néphagyomány szerint Torkos Csütörtökön annak ellenére, hogy már elkezdődött a 40 napos húsvéti böjti időszak, ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt, bizonyos területeken a  csütörtöki torkoskodás szinte „kötelező” volt, részben a farsangi maradékok elfogyasztásának céljából.
A kezdeményezéshez csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel-és italfogyasztásból, azaz a vendég számlájának végösszegéből 50%-os kedvezményt biztosítanak ezen a napon. A Torkos Csütörtök természetesen mindenkié, így azok se csüggedjenek, akik ebben az időszakban már nem szeretnének húst fogyasztani, hiszen a csatlakozó éttermeket arra ösztönzik, hogy az idei torkoskodáson is szerepeltessenek kellő számú és változatos böjti ételt is a kínálatukban.
Készüljetek, mert hamarosan eljön az alkalom arra, hogy kedvező áron próbálhassatok ki új éttermeket, vagy akár a megszokott, kedvenc helyeteken étkezzetek a szokásosnál jóval mérsékeltebb költségek társaságában.
A programról szóló bővebb és folyamatosan frissülő információkat és az akcióban részt vevő éttermek listáját az esemény weboldalán találhatjátok meg: http://www.torkoscsutortok.hu
Jó szórakozást és jó étvágyat kívánok!

Strack Flórián

Fotó: internet