Tudományos kíváncsiság és elhivatottság – Interjú a Veszprém Megye Érdemrendjével kitüntetett Horváth Ottó professzorral

Minden évben hagyományosan december 15-én adják át a Veszprém Megye Érdemrendje kitüntetést, melyet a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2016. év végén egyetemünk oktatójának, dr. Horváth Ottó intézetigazgató egyetemi tanárnak (Mérnöki Kar, Kémia Intézet, Általános és Szervetlen Kémia Intézeti Tanszék) ítélt. Veszprémhez fűződő kapcsolatáról, a rangos elismerésről és sok egyébről is kérdeztük.


Hogyan került kapcsolatba a Pannon Egyetemmel, illetve Veszprémmel?

Otto_Horvath2Szüleim észak-dunántúliak voltak (édesanyám Veszprém, édesapám Győr-Sopron megyei), így némi vargabetűt követően (Tiszapalkonya és Oroszlány után) 1964 elején Inotára költöztünk, ahol édesapám a helyi hőerőmű főmérnöke lett. Én az ottani gyártelepen nőttem fel, mely akkoriban nagyon pezsgő kulturális és sportélettel bírt. Sajnos az erőmű bezárását és az alumíniumkohó leépítését követően ez megszűnt, pedig a 8-as útról ma is jól látszik a neves képzőművészek (pl. Bernáth Aurél, Kovács Margit, Rozsda Endre) munkáinak otthont adó művelődési ház, fent a lakótelepen pedig télen is működő uszoda volt, ahová annak idején még Székesfehérvárról is jártak edzeni az öttusázók.
A helyi általános iskola elvégzését követően 1972-től a várpalotai Thuri György Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat – egy szerencsés véletlen folytán, melyet Bardócz Endre igazgató úrnak köszönhettem – az előző évben indult kémia tagozaton. Ott Kecskésné Dobóvári Erzsébet szerettette meg velem a kémiát, melyből országos versenyeken is jól szerepeltem, így felvételi nélkül tanulhattam tovább.
Erzsi néni tanácsára (aki budapesti volt, s az ELTE-n végzett) jelentkeztem a Veszprémi Vegyipari Egyetemre, mely akkoriban – szemben a nagy fővárosi egyetemekkel – egy családias jellegű közösség volt, melyben mindenki csaknem mindenkit ismert, s a viszonylag kis létszámú diákságba szakmailag nemzetközi szinten elismert oktatók csepegtették a vegyészmérnökséghez szükséges tudást.
Itt ismertem meg a feleségemet is, aki szervező vegyészmérnök hallgató volt, s veszprémi – így több szoros szál köt a városhoz mind a mai napig.

Beavatna kicsit a kutatási területébe? Mivel foglalkozik?

Diplomám az akkor még gyerekcipőben járó ion-kromatográfiához kapcsolódott, mellyel témavezetőm, dr. Hajós Péter ismertetett meg, emellett a rendszermérnöki és folyamatszabályozási ágazaton végeztem (miután a matematika közelebb állt hozzám, mint az anyagtudomány). Mégis az Általános és Szervetlen Kémia Tanszékre kerültem ösztöndíjasnak, ahol egy szintén feltörekvő tudományterület, a fotokémia művelését kezdték meg azokban az években dr. Papp Sándor vezetésével.
Eleinte – a tanszék korábbi kutatásaihoz kapcsolódva – különböző, elsősorban szervetlen, pl. ciano- és halogeno-ligandumokkal képezett fém-komplexek fotokémiai viselkedését tanulmányoztuk. Távlati cél a napenergia hasznosítása volt, főként hidrogén mint környezetbarát üzemanyag vízből való előállításával.
Ma is foglalkozunk ilyen kutatásokkal, de leginkább porfirin-komplexeket vizsgálunk. Ezek a vegyületek, mint pl. a klorofillek is, melyek a földi tápláléklánc alapjául szolgáló fotoszintézisben töltenek be kulcsszerepet, a látható fény révén segítik elő megfelelő energiatároló molekulák képződését. Ilyen célra szilárd halmazállapotú félvezető anyagokat is alkalmazunk. Ezeket az ún. fotokatalizátorokat különböző, biológiailag nem vagy nehezen lebomló szerves vízszennyezők ártalmatlanítására is használjuk – ugyancsak a környezeti fotokémia fejlődéséhez hozzájárulva.

1982 óta dolgozik a Pannon Egyetemen. Hogyan értékeli az itt töltött éveket?

Gyorsan elszállt ez a több mint három évtized, amiben szerepet játszott néhány külföldi egyetemeken, az USA-ban és Németországban kutatással eltöltött év is. Ezek segítettek abban, hogy – saját feltöltődésem mellett – eredményesen hozzájárulhassak szűkebb környezetem, munkatársaim tudományos fejlődéséhez, nemzetközi kapcsolataik bővüléséhez.
E tapasztalatokat az oktatási és vezetési munkámban is hasznosítottam – az előbbiben pl. új, fotokémiához kapcsolódó tárgyak bevezetésével, míg az utóbbinál többek közt dékáni és intézetigazgatói feladataim megoldásában.
Korábban kari TDK felelősként, néhány éve pedig mint a Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola vezetője segíthetem a fiatal tehetségek gondozását is.
Az ember sohasem lehet elégedett, hisz mindig többet szeretne tenni, mint ami sikerül, de talán a szerényebb eredmények is azt sugallják, hogy megérte itt dolgozni.

Mit jelent Önnek az elnyert Veszprém Megye Érdemrendje kitüntetés?

Ez a kitüntetés nagy megtiszteltetés számomra, hisz olyan emberek után részesültem ebben az elismerésben, akik példamutató teljesítménnyel öregbítették a megye hírnevét. Úgy értékelem azonban, hogy ez nemcsak az én személyes eredményeimnek szól, hanem annak az egyetemi közösségnek is, melyben mindezt elérhettem. Kutatóként és vezetőként is csak munkatársaim hatékony közreműködésével, összetartó és szakmailag ösztönző munkahelyi légkörben lehetett mindezt megvalósítani. Mindennek az alapját persze szüleimnek köszönhetem, akiktől többek közt igényességet és erkölcsi tartást tanultam, s feleségemnek azt a nyugodt, szeretetteli családi hátteret, amit áldozatos munkával biztosít mind a mai napig.

Nem gondolkodott rajta, hogy más városban, más intézményben is hasonló mérvű szerepet vállaljon, illetve dolgozzon? Hogy elhagyja a Pannon Egyetemet?

E tekintetben konzervatív típus vagyok, aki csak akkor szánja el magát komoly változtatásra az életében, ha azt nyomós külső vagy belső (pl. munkahelyi vagy családi) tényezők indokolják. Mivel ilyen kényszer – szerencsére – nem volt, meg sem fordult a fejemben, hogy máshova menjek.
Mikor a rendszerváltás környékén ösztöndíjaim révén feleségemmel az USA-ban és Németországban töltöttünk viszonylag hosszabb időt, csábítók lehettek volna a kedvezőbb feltételek, mint ahogy számos fiatal magyar kutató akkoriban – nem feltétlenül elítélhetően – élt is az ilyen lehetőséggel. Családi kötődésünknél fogva azonban nem volt kérdéses, hogy hazajövünk.
Mikor már vezető beosztásba kerültem, a munkatársaimért is felelős lettem, s – bármilyen divatjamúltnak hangzik – őket sem hagytam volna cserben, különösen annyi közös küzdelem és eredmény után.

DSC_6739 V

Jelent még kihívást az oktatás, talál még újat benne?

Még mindig örömet okoz, ha évről évre új, tehetséges hallgatókkal találkozom, akik igénylik a korszerű ismereteket, s ösztönöznek arra, hogy a friss tudományos eredményeket is beleszőjem előadásaimba. Külön élvezet, ha a saját kutatási területem, a fotokémia iránt is felkelthetem az érdeklődésüket, hisz ez a napsugárzás mint megújuló energiaforrás hasznosítása révén már részben a jelen, de még inkább a jövő tudománya, mely elősegíti a környezettudatos életmód megvalósítását.

Mi motiválja Önt?

Az oktatással kapcsolatban már közvetve utaltam rá, hogy a tudományos kíváncsiság alapfeltétele az eredményes kutató munkának. A mai világban persze nem árt, ha gyakorlati alkalmazhatóság is társul az alapkutatási eredményekhez, s ennek révén a versenyszférával is sikerül gyümölcsöző együttműködést kialakítani. Szerencsére a fotokatalitikus eljárások több ilyen lehetőséget kínálnak, pl. víz- vagy levegőtisztítási, fertőtlenítési témakörben.

Mit tart a legnagyobb sikerének?

Bármily furcsán is hangzik, azt tartom a legfontosabbnak, hogy a közelmúlt és a jelen rapszodikusan változó és egyre szigorúbb anyagi feltételrendszerében, melyhez nem kevés adminisztrációs igénybevétel is társul, sikerült megőrizni a Kémia Intézet működőképességét úgy, hogy oktatási feladataink teljesítése mellett nemzetközi szinten is figyelemre méltó tudományos eredményeket mutattunk fel, s a tehetséggondozás terén is komoly sikereket könyvelhettünk el. Mindez persze elsősorban áldozatkész munkatársaimnak köszönhető, akiket igyekszem a rendelkezésemre álló szerény eszközökkel segíteni.

Mik a tervei a jövőre nézve?

Szeretném folytatni az eddig végzett munkámat az oktatás és a kutatás terén, hogy továbbra is ébren tartsam a hallgatók és kollégáim érdeklődését a kémia, különösen a szervetlen és környezeti fotokémia iránt. Emellett tervezem műszerezettségünk fejlesztését, s új kapcsolódó szakterületek (pl. ESR spektroszkópia) meghonosítását is az egyetemen.

Üzenne valamit az olvasóknak?

A hallgatóknak azt tanácsolom, hogy éljenek a Pannon Egyetem által kínált lehetőségekkel, igyekezzenek minél több szakismeretet gyűjteni, már TDK munka révén belekóstolni a kutatás élvezetébe, mely akkor is nagyon hasznos, ha valaki nem akadémiai pályára készül. Egyetemi munkatársaimnak kitartást kívánok, hogy a jövőben is próbáljuk együtt öregbíteni intézményünk jó hírét országhatáron innen és túl.

Fotók: Szabó László, archív