Új helyen a régi FeZen hangulat!

A már megszokott Brenyó-völgyi helyszín helyett máshová költözik szeptember hónap egyik legnagyobb bulija, a Fehérvári Zenei Napok. Az 1997 óta egyre több embert megmozgató és egyre nívósabb eseménynek nem ez az első helyszínváltása, de a környezetben élők és a látogatók kényelmét is szolgálja.

Idén már a Sóstói Ipari Parkban rendezik a háromnapos fejvesztést, így mindenkinek jut kellő tér a felejthetetlen hangulat kibontakozásához. Mint már megszoktuk, idén is sokrétű, igényes fellépősereget hívtak meg a mi szórakoztatásunkra a szervezők.

A két fő fellépő az U.D.O. és a Paradise Lost lesznek, akik a rockzene félisteneivé emelkedtek az évek során. Az U.D.O a német heavy metal legjobbjai között van. Ez az az együttes, akiknek sikerült még életükben elérni, hogy legendává nemesüljön nevük és zenéjük. Ezt szem előtt tartva még inkább kedvet kap az ember, hogy beálljon zúzni a tömegbe a második napon, a nulladik sorba. Az utóbbi zenekar egyike volt a doom-death és a gotchic metal megteremtőinek. 19 éven át tartó zenei karrierjük alatt már sok viszontagságon és változáson harcolták át magukat, rajongókat veszítve és újabbakat toborozva maguk köré. Ilyen múlttat a hátuk mögött tudva zenélnek nekünk a Fezen 3., azaz utolsó napján.

Természetesen nem maradhatnak el a magyar hatalmasok sem. Az Első Emelet már a harmadik “iksz”-hez közelít, de még így is a régi lendülettel érkezik a szórakoztatásunkra. Itt lesz még a Tankcsapda, a Quimby és a Republic a sok más, figyelmet érdemlő ismert és kevésbé populáris zenei formáció mellett. Látható és hallható lesz még a soproni Moby Dick, a mindig kellemes Heven Street Seven, a pörgős Irie Maffia, és külön estét kapnak a magyar hip-hop képviselői, többek között az Animal Cannibals, Sub Bass Monster, Mc Gőz, és szeretett városunk képviselője, a Hősök. Ezenkívül még sok-sok igényt kielégítő zenei repertoár dolgozik a jó hangulatért 3 napig 6 színpadon. Kiváló időpontban, nyárbúcsúztatónak és szemeszterkezdőnek is tökéletes. Érdemes kihasználni, és újabb lendületet meríteni belőle a tanuláshoz. Az új helyszín a városközponttól való távolság miatt, a szervezők által indított, ingyenes buszjáratokkal lesz elérhető, amelyek folyamatosan járnak éjjel és nappal is. További információkat a programokról a jegyvásárlásról vagy akár az utazásról, a fesztivál honlapján szerezhettek.

A jó hangulat garantált, már csak abban reménykednünk, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzánk.