Végre fény derült a titokra – Na, de ki lett az új diákrektor?

Az esemény kezdetén Balassa Gergő megköszönte mindenki munkáját, aki hozzátett ahhoz, hogy az idei jubileumi VEN különleges legyen. Az előző évekhez képest olyan változás történt, hogy a gála után, idén valamennyi hagyományos program és a csapatok főműsora is visszakerült az aulába, méltó helyére. A bevonulás is új helyszínen a belvárosban lett megtartva, ezzel az egyetem megmutathatta magát a lakosságnak. Így az idei évben a ProVEN-díjat Veszprém város kapta, melyet Porga Gyula polgármester vett át.

IMG_6046
A képre kattintva galéria nyílik!

Ezek után az Alkohol tanszék oklevele került átadásra, melyet Hutvágner Dániel, Huti kapott, majd a DIRH kápráztatott el minket sportos, poénos, aerobicos táncával.

IMG_6064
A képre kattintva galéria nyílik!

A gála műsorszerkezete úgy nézett ki, hogy a héten eddig látott, csapatok által előadott műsorokból hívtak vissza néhányat. Ezáltal nem egy unalmas díjátadót láthattunk, hanem egy néhol kacagtató, néhol ámulatba ejtő és nem utolsó sorban néhol megható műsort. A zsűri minden díj átadása előtt elmondta, hogy nagyon nehéz dolga volt – hát őszintén ezt meg is tudom érteni, hiszen az idei csapatok magasra tették a lécet.

IMG_6151
A képre kattintva galéria nyílik!

Olyan produkciókkal készültek, nem is egy tánccal, hanem többel, amelyek tényleg azt mutatják, hogy ezek a fiatalok egész félévben szívüket, lelküket beletették ebbe a projektbe. Ami végtelenül szimpatikus volt, hogy minden csapat boldogan örült a másik sikerének is. Ilyet a kinti világban, sőt még az egyetem falai között is ritkán látni, így örömmel mondhatom, hogy az 5VEN tényleg összehozta az embereket. Fiatal vagy idős, oktató vagy hallgató, itt nem számított, mindenki egy célért dolgozott, és azt hiszem, hogy ez érték, hiszen egy feledhetetlen héttel sikerült megspékelniük az átlag veszprémi emberek és az átlag hallgatók életét is. Átlag alatt azt értem, akik nem vettek részt aktívan az Egyetemi Napokon, csak szemlélődőként figyelték az eseményeket.

IMG_6113
A képre kattintva galéria nyílik!

Az Aranyhangszál díjat a CsVENpiönsz, a VENnováció díjat pedig az AquaVEN kapta. A legjobb inverz egyetemi előadásért járó kitüntetés a DzsuVENdzsit illette, mert a perc/poén arány a legmagasabb náluk volt. A bevonulás esetében figyelték a csapatok létszámát, az ötletességét, azt, hogy mennyire sok karakter van a felvonulók között, ezeket figyelembe véve pedig a VENindulás díjat az AquaVEN csapata nyerte. A Kocsmadíj kategóriában kiütéssel a CsVENpiönsz győzedelmeskedett, a legcoolabb csapat a tVENties lett, mivel a Tüzér utcai gyermekotthonnak gyűjtöttek ruhákat, játékokat és tartós élelmiszert. Ricsi elmondta, hogy ezt azért szervezték, mert nekünk, hallgatóknak jár, hogy bulizhassunk egy hetet és erre három hónapot felkészülhessünk, de van, akinek nem adatott meg ez.  A legjobb korters program díjat a DzsuVENdzsi csapatának ítélték, a VENoszkárt a tVENties, a Legjobb főműsornak járó díjat végül pedig a CsVENpiönsz kapta.

IMG_6144
A képre kattintva galéria nyílik!

A gála folytatásban a megjelent exdiákrektorok ünnepélyesen befogadták maguk közé Csrepka Mátét, a 2017-es év győztesét. Elmondta, hogy tudja, hogy bárki is győz, jó kezekben lesz a stafétabot. Csrepkimót nyári szettbe öltöztette a DIRH, ezzel is azt szimbolizálva, hogy ezzel most vége a télnek, és jön a jó idő.

IMG_6172
A képre kattintva galéria nyílik!

Lassan közeledett az igazság pillanata, és felhívták a színpadra a négy jelöltet, akik azt a feladatot kapták, hogy nyissák ki (belezzék ki) az 50 éves egyetemi napok pinyátáját. Ez elsőre nem sikerült, így az izgalom egyre csak fokozódott…

IMG_6181
A képre kattintva galéria nyílik!

Minden csapat színével ellátva volt egy boríték, ezt a diákrektorjelöltek egyesével felolvasták. A szöveg egy hálaüzenet volt a csapattagok számára az áldozatos munkáért. Majd egy-egy dobozt helyeztek eléjük, és azt mondták nekik, hogy akinek a dobozából kirepül valami, az lesz a győztes, viszont minden jelöl dobozában lufi volt… igaz az AquaVEN és a CsVENpiönsz doboza 50-es számot formázó arany lufikat rejtett. A DIRH az idegekkel játszott. Végül fákjákat helyeztek ki a négy csapat vezetője mögé, és akié utoljára égve maradt…

IMG_6220
A képre kattintva galéria nyílik!

…AquaVEN-es DesztillÁdi lett az új diákrektorunk!!!

IMG_6245
A képre kattintva galéria nyílik!

Egyetemünk rektora, dr. Gelencsér András beszédében elmondta, hogy a VEN nyertese az összes csapat, és mivel vége van a télnek, és elkezdődött a nagy olvadás, így egyértelmű volt, hogy nem lehetett más az új diákrektor, mind Horváth Ádám. A VENtartktisz elolvadt, és az AquaVEN-é a jövő.

IMG_6307
A képre kattintva galéria nyílik!

Ádi a gála zárásaként megtartotta szűzbeszédét, megköszönte a zsűrinek, a hallgatóknak, a korteseinek, a koordinátorainak, Huti vezérnek, a VENtorának és nem utolsó sorban a csapatának. Elmondta, hogy még fel sem fogja, hogy mi történt, talán majd jövő héten. De nagyon büszke arra, hogy része lehetett ebben az egészben, és hogy VEN=boldogság, boldogság =VEN.

IMG_6296
A képre kattintva galéria nyílik!

A buli a felső kampuszon folytatódott, bár aki ott volt a gálán, az a 7-kor kezdődő Ocho Macho koncertről lemaradt, de talán nem bánták. Az este hátralevő részében Rúzsa Magdi és zenekara, majd a Kowalsky meg a Vega léptek színpadra. Ez a pénteki nap jobban megmozgatta a város lakosságát is, a közönségben szép számmal voltak fellelhetőek az idősebb korosztály képviselői. De ez nem baj, hiszen a VEN mindenkié, az egyetemistáké és Veszprémé.

Gratulálunk innen is DesztillÁdinak, és mindenkinek jó szórakozást kívánunk az 5VEN utolsó napjára!

Fotók: Koncz Júlia