Útjára indult a 8. OFV

„Adj vért és ments meg három életet” – csendül fel a jól ismert szlogen az egyetem falain belül. Ebben a tanévben is útjára indult az Országos Felsőoktatási Véradóverseny, melyben egyetemünk is részt vesz. Az idei a nyolcadik, de ennek ellenére most is hatalmas lelkesedéssel fogadják az „önkéntes” véradókat. Molnár Jánosnénak, az egyetemi véradás egyik főszervezőjének köszönhetően pedig érdekes információkhoz is hozzájutottunk a témával kapcsolatban.

veradas2

Tavaly megdöntötte a rekordját az Országos Felsőoktatási Véradóverseny (OFV), a közel 13 ezres nappalis hallgatóval. Ebből több mint 3000-en első véradók voltak. A rendezvény célja, hogy felhívja a fiatalság figyelmét a véradás fontosságára és rendszeres véradóvá tegye őket. A rendezvény arca pedig nem más volt, mint Elvis Presley, aki maga is véradó volt. Ebből eredt a szlogen: „Véredben van a KIRÁLYSÁG!”, valamint a plakátokon is az ő arca köszönt vissza ránk. A tavalyi év azért volt még különleges, mert a szervezők megtettek mindent, hogy minél több emberhez érjenek el. Nyitottak az új kommunikációs csatornák felé, a verseny saját Facebook oldallal rendelkezett, készítettek egy moodfilmet, melynek a zenei anyaga a tavalyi Hegyalja Fesztivál himnusza volt. Ezeken kívül a helyszínen promóciózták magukat, indoor kampányt indítottak a felsőoktatási intézményekbe és médiatámogatókat is bevontak. A Music Fm például élőben jelentkezett a véradók világnapján a helyszínről. Az OFV fő támogatói 2-2 millió forinttal a Diákhitel és a Nikon voltak, akiknek a főnyeremények köszönhetőek voltak. Míg a Szentkirályi, a Knorr, a Nestlé, az Avon és a Borsodi termékeikkel járultak hozzá a véradók ajándékaihoz. Mindent elkövettek tehát azért, hogy a lehető legtöbb embert elérjék és a legtöbb intézmény részt vegyen a versenyen.

Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a 2012/13-as tanévben 37 felsőoktatási intézmény vett részt az eseményen. A verseny 3 kategóriában zajlott le, a nappalis hallgatói létszám alapján. A Pannon Egyetem az 1000 és 10000 fő közötti kategóriába került. Itt a legjobban teljesítő intézmény lett a hallgatók mozgósításában, mivel 303 fővel többen adtak vért az előző évihez képest. Azonban sajnos ez még mindig csak az igen előkelő második helyre volt elég, mivel a résztvevők aránya az össz hallgatói létszámhoz viszonyítva csak 14,26%. Az első helyen végzett Károly Róbert Főiskolánál ugyanaz ez a szám 31,44%, az utánunk következő Nyíregyházi Főiskolánál pedig 12,65%. A szervezők nem titkolt célja tehát, hogy idén végre sikerüljön felkerülni a dobogó legtetejére.

Ami a másik két kategóriát illeti: az 1000 fő alatti intézmények esetén a győztes a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, míg a 10000 fő feletti kategória első helyezettje a Budapesti Corvinus Egyetem lett. További érdekesség még, hogy az elmúlt tanévben a legtöbb véradást október és március hónapban szervezték, míg a legkevesebbet decemberben és januárban.

A véradó verseny egyik legfontosabb célja, hogy minél több újonc csatlakozzon a mozgalomhoz. Egyetemünk 173 új „donort” vett rá az adakozásra, és ezzel az 1000 és 10000 fő közötti kategóriában nálunk volt megtalálható a legtöbb első véradó.

Idén az eddigiekhez képest néhány változást is alkalmaztak a szervezők, például az életmentésen túl az egészségre és a sportra szeretnék irányítani a hangsúlyt. Éppen ezért lett a 8. OFV arca Jakabos Zsuzsanna, olimpikon úszónő. A Magyar Vöröskereszt Kommunikációs vezetője szerint pedig fontos, hogy a fiatalabb generációt már az iskolás évek alatt elérjék és bevonják a véradásba. Így a későbbiekben a munkahelyeken szervezett véradások rendszeres résztvevőivé válhatnak és ezzel életeket menthetnek meg.

Ahogy láthattátok a szervezők mindent megtesznek azért, hogy népszerűsítsék a programot. Nektek mindössze annyi a dolgotok, hogy elmenjetek és adjatok vért. Ha valaki még mindig hezitál, hogy adjon-e vért vagy sem: tavaly 33852 életet mentettek meg a versenyben résztvevő hallgatók segítségével.

Fotó: Körmendi Zsuzsanna