You can do it

November volt. A hó hatodik napja. Péntek. Szürkült az idő, és egyre csak sírt az Égi Anya. Az estében hideg pára szállt az elgémberedett ujjaimra, és jóleső érzés volt belépni a Városi Művelődési Központ meleg előterébe. Több tucat szempár szegeződött rám, az újonnan érkezőre. Mindannyian azonos céllal töltöttük a VMK-ban az esténket. Kíváncsi olvasók, rajongók, barátok, ismeretlen ismerősök. Kíváncsiak voltunk a Könyvre. Kíváncsiak voltunk Rá. Az íróra, újságíróra, riporterre, magánemberre, aki mindig olyan odaadó szeretettel beszél feleségéről, valamint két pici gyermekéről. Kíváncsiak voltunk rá, aki többször megjárta a Poklot, hogy megmutassa, ahhoz képest mi a Paradicsomban élünk. És mégis sokszor panaszra húzodik a szánk…

November 6-án a Pulitzer-emlékdíjas Vujity Tvrtko tartott könyvbemutatót, az országjáró „turné” során elsőként Veszprémbe érkezett. A könyv alig jelent meg, máris hatalmas sikert aratott az olvasók körében. Már a cím is árulkodó: Menekülés a pokolból. A két órás könyvbemutató est Vujity Trvtko köszöntő szavaival kezdődött, és röviden felvázolta, mire számíthat a Tisztelt Olvasó, ha leveszi a polcról ezt a könyvet. Elmondta, hogy egyik legfontosabb helyszínként tekint Veszprémre, és bevallottan közel áll szívéhez a város, amelyre mi magunk is úgy tekintünk, mint a Világ közepére. Az est üzenetét úgy fogalmazta meg, hogy nem nekünk, magyaroknak a legrosszabb. Szerinte a mi problémáink luxusproblémának számítanak ahhoz képest, amikkel egy szomáliai magyar lánynak kellett szembenéznie. Ezek után jogosan tette fel a költői kérdést. Van-e jogunk itt Európában mosolyogni? Igen, Kedves Olvasó, van-e jogunk? Ha az olyan egyszerű kérdésre, hogy mi újság Veled, előkapod a farzsebedből a legutóbbi orvosi leletedet és lelked minden keserűségét a másikra árasztod, nem gondolsz arra, hogy lehetne rosszabb is. Élhetnél napi 400Ft-ból, élhetnél háborús övezetben, könyöröghetnél csak egy csepp tiszta ivóvízért. Ugye, nem is olyan rossz nekünk „itthon”? Tvrtko nem titkolt szándéka a példaképek bemutatása. Akik a győzelemre teszik fel mindenüket, készen arra, hogy bármikor elbukhatnak, de utána ismét talpra állnak. Példakép ma Kulcsár Anita, Kolonics György, Fehér Miklós és Marian Cozma. A nevek felsorolása után mély és egyre nyomasztóbb a csend a teremben. Szinte fullasztó. A színpadon álló riporter így előveszi tarsolyából a régi történeteket, kicsit sekélyebb vizekre lapátolja közös csónakunkat, és már nem a könnytengeren, hanem a nevetéstől kicsorduló patakokon haladunk tovább.

Menekülés a pokolból. A kitűnő könyv három egységből áll. Első része a magyar származású, de Szomáliában felnevelkedett Németh Szamira igaztörténete. Ő megmenekült a Pokolból. Hazajutott a brutálisan, fehér bőrszíne miatt lemészárolt édesapja szülőhazájába, és új lehetőséget kapott az Élettől. Újra megtanulhat élni, álmodni, ragaszkodni, és olyan országban teheti mindezt, ahol érték az emberi érték. Egy dolgot nem kell újra tanulnia. A nevetést. Az alig húsz esztendős lányról sugárzik a derű, örök optimizmus, elégedettség, meleg barna szemei nem árulkodnak. Csak a múltja. Az átélt borzalmak, amiket nem ő választott. Rákényszerítették. Mert talán rossz helyen és rossz időben született. Szomáliában.

A második részről nehéz beszélni. Sporttragédiák. Amik azért döbbentenek meg, mert szerintünk a bálványozott sportolókkal sosem történhet baj. Erősek. Egészségesek. Jól edzettek. Példaképek. Akik miatt olyan jó érzés magyarnak lenni, ha felcsendül a himnusz. Emberi történetek. Tragédiák. Váratlanul csapnak le ránk, és nincs idő sem búcsúra, sem felocsúdni a megváltoztathatatlanból. Veszprém, kézilabda, Marian Cozma. Az ember torka akkor is elszorul, ha sosem volt ott egy kézilabdameccsen sem. Nem hiszem, hogy korral jár, amiért megkönnyezem a könyv ezen részét…

A Pokol harmadik lépcsője az oroszországi Beszlán városka. Vérfürdő egy iskolában, ahol csecsen terroristák csaptak le civilekre. Gyerekekre. Iskolai évnyitón. „Ezek a gyerekek ma már mindannyian halottak. Mind a 187-en. Születésnapjuk dátuma különbözik, a haláluké nem.” A több mint ezer túsz közül 187-en haltak meg egy olyan értelmetlen harc miatt, ami napjainkban is folyik, nevezetesen az önálló Csecsenföld létrehozásáért. Az olvasónak cikáznak a fejében a gondolatok, és a megválaszolatlan kérdések, amiket Tvrtko nem írt le, de a sorok között ott rejtőzik a családapa, aki mellékállásban riporter.

Az előadás után megnéztük azt a videofilmet, amit Vujity Tvrtko készített Német Szamira hazahozataláról, magyarországi élményeiről. A meghatódott közönség vastapssal jutalmazta a közvetlen, humoros, és mindenki számára „jófejhaveraszomszédbólakitezeréveismerek” típusú alkotót. Ezt követően Tvrtko mindenkinek dedikálta könyvét, egy-egy kedves mondat és mosoly kíséretében. Ami neki rutinfeladat volt, az másnak hatalmas élményt jelentett. Egy aláírás. Egy közös kép. Egy üzenet a könyvbe. Egy kedves mosoly. Nekem, mintha a vesémbe látna, írta a könyvembe: „You can do it”. Talán a foglalkozásként megjelöltek mellett mellékállású sámán is? : ) Nem csodálkoznék, hisz olyan sokoldalú!

Menekülés a Pokolból. A lebilincselő, elborzasztó, felemelő könyvet Mindenkinek csak ajánlani tudom! Nagyszerűsége abban áll, hogy az Élet írta színdarabról van szó, ahol a szereplők valós emberek, és nincs főpróba, csak premier. Két napos olvasmány, mert egyszerűen nem lehetett letenni, akármennyire is szerettem volna. Nem tudtam addig semmi másra figyelni, míg be nem fejeztem ezt a könyvet. Míg ki nem menekítettem mindenkit a Pokolból. És már megtaláltam a példaképemet is a lapok között. Ezért hálás vagyok Neked, Vujity Tvrtko!