Levelek a négy fal közül – 2. rész – helyzetjelentés tőlünk

Folytatódjon hát a #maradjotthon „élménybeszámolók” sora újságíróinktól.

Alka Timea: Hogy töltjük az időnket a kijárási korlátozás idején, fél-félállásban egy 7 éves leányzó mellett? Napi egy filmnézés van betervezve, emellett sokat főzünk és sütünk együtt, persze szigorúan a napi tananyag elsajátítása után. Most előkerülnek a még ki nem próbált – részben fejlesztő – társasjátékok; csakúgy, mint a kísérletezős csomagok. Heti párszor festőműhellyé változtatjuk az étkezőasztalt, ugyanis több élményfestéses foglalkozás online is elérhetővé vált. Ha ehhez nincs kedv, akkor a kiöntött gipszfiguráinkat festjük le. A könyvek és a felnőtt színezők is nagyobb szerepet kapnak, hiszen több idő jut rájuk. Nálam a régóta elhanyagolt horgolás is terítéken van, méghozzá olyan apropóból, hogy megijedve a helyzettől, sokéves töprengést (ellenérzést) sutba vágva beszereztem egy e-bookot. Ennek készítek jelenleg egy tokot, szerencsére e-bookokhoz most sok helyütt ingyenesen lehet hozzájutni. A barátnőimmel a könyvklubjaink ugyanúgy folytatódnak, csak a személyes találkozók helyett az online kapcsolattartásra került a hangsúly. Persze a helyzet aggasztó, a szülőkkel is csak telefonon kommunikálunk, de ki kell használnunk az időt, amit kaptunk; még ha nem is kértük! És jól kell kihasználni: kreatívan és okosan!

Salgói Flóra: Hogy telik egy napom? Reggelivel és kávéval kezdek, majd tanulok/”home office”-ban dolgozom a kialakított „tanuló és dolgozó sarkomban”. Ezután rajzolok, festek vagy olvasok egy kicsit, hogy feltöltődjek a tanulás után. Délben ebédelek a testvéremmel, majd segítek neki a tanulásban, ha szüksége van rá. Délután pihenek, sorozatot/filmet nézek vagy kertészkedek, esetleg kutyusozok kicsit. Ez az időtől függ és persze attól, hogy mihez van kedvem. Később megint tanulok vagy dolgozok, az éppen aktuális teendőimtől függően. Este társasozunk, általában az „Imagine”-nel vagy „Srabble”-el játszunk vagy jöhet egy kis Xbox/Wii a családommal, hogy a bezártság alatti testmozgás is legyen. Ezután vacsora, amit néha együtt készítünk el. Este olvasok a kikapcsolódás kedvéért és ilyenkor igyekszem a tv és a számítógép egész napos használatának elkerülését. Jelenlegi könyvem címe: „Veszélyes Amazonok – R. R. Martin George”, egyébként már letölthető pdf formátumban is.

Strack Flórián: Néhány hete mindenki azt mondja, hogy maradjak otthon. Vajon hová is mehetnék, hiszen az egyetemre tilos, egy rakás egyéb helyre is tilos, ahová nem tilos, az meg „békeidőben” sem köt le hosszabb időre. Hogy unatkozom-e itthon? Dehogyis, a legkevésbé sem. A sport céllal történő kerékpározás legális, így próbálok nem spórolni a kilométerekkel azokon a napokon, amikor van időm és kedvem egy kis tekeréshez. Ezen kívül mérsékelt lelkesedéssel dolgozom a doktori dolgozatomon és egyéb olyan tudományos és ház körüli projekteken, amelyeket alapvetően későbbre terveztem, de a kijárási korlátozás miatt átütemeztem. Hogy mi a legrosszabb az egészben? Az internetes hírportálokon naponta megjelenő, ellentéteket szító és féligazságokra alapozott, szenzációhajhász cikkek. Nem könnyű, de azt javaslom, ha lehet, kerüljétek őket.

Méhes Csenge:

Karantén leltár (Örkény után szabadon):

Reggel 8.00
1 egyetemista (karikás szemekkel)
1 csésze espresso (cukorral)
reggeli torna (elhalasztása)
1 online tanóra (enyhén recsegő mikrofonnal)
sikeres beadandó feltöltés
1 internetbank kezelésén értetlenkedő nagymama
1 bosszantó testvér
1 marék só-liszt gyurma
ablakon beszűrődő nevetés a szomszédoktól
1 piros gumilabda (a kutya szájában)
mosatlan edények
2 empátia mentes szülő
1 mély sóhaj (szemforgatás)
4 szemöldök (emberenként kettő, összeráncolva)
1 kényelmes kanapé
Netflix
videóbeszélgetés a haverokkal
horkolás
2 füldugó

Fotók: Alka Tímea, Salgói Flóra, Strack Flórián, Unsplash