Mi is ott voltunk! – Pannon Unifest sajtótájékoztató

Múlt hét szerdán került megrendezésre az idei Pannon UniFest sajtótájékoztatója a Dubniczay-palotában, ahol az egyhetes egyetemi fesztivál támogató partnerei és a városi sajtó képviselői mellett megjelentünk mi is, az Egyetemünk, hogy naprakészen beszámolhassunk Nektek az esemény aktualitásairól.

A Hallgatók a Művészetért Egyesület idén hetedik alkalommal rendezi meg a Pannon UniFest összművészeti ifjúsági fesztivált városunkban. Elsőként Veszprém Város képviseletében Hegedűs Barbara alpolgármester asszony osztotta meg velünk gondolatait a rendezvénnyel kapcsolatban, és kifejezte örömét annak apropóján, hogy ez a már hagyománnyá váló eseménysorozat túlmutat az egyetem falain, mivel a város két jeles intézményében is meg fog valósulni: a Művészetek Házában és a Megyei Könyvtárban.

Felföldi Gábor, a Pannon Egyetem Rektori Kabinet Kultúraszervező Csoport vezetője értékelte az egyesület és az egyetem évek óta tartó kapcsolatát, kitérve arra, hogy miért is jó az UniFest és hogy az mi mindent adott a veszprémi közösségnek. Nos, mint elhangzott, ez egy innovatív dolog, évek óta fennálló öntevékeny szerveződés a fiatalok körében, akik évről évre keresik és vonják be a külső partneri kapcsolatokat, hogy ezzel is tovább emelhessék az UniFest nívóját. Első körben egyetemistákat szólított meg országos szinten ez a közös kulturális találkozás, azonban ma már a középiskolásokat is befogadta, hogy ők is részt vehessenek ezen a kulturális seregszemlén.

A Pannon Egyetem Európa Kulturális Fővárosa referense, a Pannon KözTér vezetője, Dr. Kővári Edit ismertette az UniFest és a CoolLaunch munkacsoport együttműködését, a november 22.-i nemzetközi táncház ebben a kooperációban valósul meg, illetve a KözTéren szereplést biztosítanak az UniFest győztes produkcióinak.

Kilián László, a Művészetek Háza igazgatója impulzív gondolatait az intézmény és a fesztivál partnerségéről szó szerint idézem: „Szeretjük az egyetemet, szeretjük a művészetet! (…) Itt az alkalom, hogy jelen kreatívjai közösséget találjanak ebben az inspiratív környezetben, a Művészetek Házában!”

Végezetül Deli Kitti, a Pannon UniFest főszervezője kiemelte a jelentős tényt, hogy a tavalyi pandémiás helyzet ellenére is (online) fenn tudott maradni a fesztivál, idén pedig már újult erővel, jelenlétiben szervezhető meg az esemény. Hozzátette, a Művészetek Völgye fesztiválbelépőket, illetve fellépési lehetőséget kínál a zenei szekció kiemelt versenyzői számára. A Művészetek Háza szintén jutalmazza a kiemelt képzőművészeti produkciókat: az alkotók a tavaszi tárlaton mutathatják meg magukat, a Tempevölgy Folyóirat pedig idén is publikálási lehetőséget biztosít az arra érdemes irodalmi alkotásoknak. Deli Kitti ezután ismertette az idei fesztivál részletes programját, amit megtalálhattok honlapjukon és facebook-oldalukon egyaránt. Keressétek, jelentkezzetek, találkozzunk novemberben, az UniFesten!

https://pannon-unifest.eu/

https://www.facebook.com/pannon.unifest/

 

Marton Angéla

Fotók: vehir.hu, UniFest