15. Kossuth Lajos Szónokverseny

kossuth_lajosIdén 15. alkalommal rendezik meg a Kossuth Lajos szónokversenyt Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézete, a Rákóczi Szövetség, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozata és az Anyanyelvápolók Szövetsége szervezésében.

Egyetemünk Magyar- és Alkalmazott  Nyelvtudományi Intézete is megrendezte az intézményi fordulót, 2013. október 8-án, melynek témája (úgy mint az országos versenynek) egy Varró Dánieltől vett idézet volt: „Az egész világ egy linkgyűjtemény, az emberek, a tárgyak benne linkek” ‑ Hálózatok rabságában élünk?

Egyetemünkről három lelkes hallgató vett részt a fordulón: Guttman Ráchel, és Szabó Ábel magyar alapszakos, valamint Marosvölgyi Gergely programtervező informatikus hallgató.
A négytagú zsűri előtt a hallgatók számot adhattak szónoki képességeikről, előadói adottságaikról, színészi tehetségükről és kreativitásukról.

A zsűri közös döntése alapján az országos fordulón egyetemünket Marosvölgyi Gergely és Szabó Ábel képviselheti, akiknek a sikeres szerepléshez ezúton is gratulálunk, és további eredményes munkát kívánunk nekik!

A résztvevő hallgatók elhangzott munkáit itt olvashatjátok:

Marosvölgyi Gergely szónoklatának szövege:

Tisztelt zsűri, tisztelt közönség!

Mai világunkban a komputerek egyre nagyobb teret hódítanak, az internet révén pedig már a privát szféránkba is bejárást biztosítottunk nekik – nem csekély rizikóval. De ne felejtsük el, hogy ezeket mi magunk teremtettük saját életünkbe!

Leendő informatikusként mondom, hogy az internet egy világot behálózó hatalmas szemétdomb – de elismerem, hogy vannak rajta kincsek! Hétköznapi dolgaink jó részét már a világhálón bonyolítjuk: e-mailezhetünk, vásárolhatunk, intézhetjük bankügyeinket, híreket olvashatunk vagy akár nosztalgiázhatunk is. Úgy is mondhatnánk, hogy a világ egy kattintásra kitárul előttünk, hiszen az interneten a tárgyak, képek, zenék, videók és sajnos mostanra már az emberek is a weboldalak alkatrészeivé, linkekké váltak.

Az elmúlt években több közösségi oldal is született, és manapság már az emberek többsége biztosan regisztrálva van valamelyiken. Ezzel mindaddig nincs is gond, amíg az ilyen oldalak által nyújtott lehetőségeket valaki rendeltetésszerűen használja. Ám sajnos kevesen tartoznak ebbe a táborba, és még ennél is kevesebben vannak tisztában a személyiségi jogokkal. Ebből kifolyólag sokan nem tudják, milyen veszélyekkel is járhat, ha felelőtlenül töltenek fel különböző multimédiás tartalmakat, melyeken más – meg nem kérdezett – emberek vagy azok szellemi termékei találhatók!

És míg régen információszerzés gyanánt megfigyeltek vagy lehallgattak másokat (ahogy ugye József Attila is írta: „Számon tarthatják, mit telefonoztam / s mikor, miért, kinek. / Aktába írják, miről álmodoztam / s azt is, ki érti meg.”) – ma már erre nincs szükség, hisz magánéletünket „önként és dalolva” tesszük ki a nyilvánosság elé, feleslegesen vállalva ezáltal a kockázatot!

Az persze jó, ha tudunk távoli rokonokkal, ismerősökkel kommunikálni, ám a szöveges üzenetre szorítkozva lassan végleg belemarják magukat szép magyar nyelvünkbe az angol eredetű szavak és rövidítések. Nem is beszélve a számtalan hangulatjelről, melyekhez alkalmazkodva inkább lemondunk érzelmeink természetes kifejezéséről, mert sok esetben nincs az aktuális kedélyállapotunkhoz illő kis ikon.

És közösségi oldal ide vagy oda – legyünk őszinték – manapság már alig keressük mások társaságát, ezáltal a kultúra és a valódi közélet talán végleg kiveszni látszik hétköznapjainkból! Így a fiatal generációkból már most hiányzik a művészetek iránti érdeklődés, mert egy virtuális valóságban élnek, ami szerintük mindent megad nekik, és részben ezért is lesznek lelkileg visszamaradottak, a későbbiek során pedig képtelenek a kapcsolatteremtésre!

Gondoljunk csak bele: amikor egész nap az okostelefonunkat nyomkodjuk, de elfelejtjük kikapcsolni jeles alkalmakkor; vagy ha állandóan a számítógépet bújjuk, de megfeledkezünk a gyereknevelésről: akkor bizony a szó minden értelmében „linkek” vagyunk!

És ebben a rohanó világban – ahol már se élni, se meghalni nincs időnk –, egyre inkább kezdünk a gépekhez hasonlítani, ahelyett, hogy fel mernénk vállalni érzelmeinket, önmagunkat! A technika pedig lehet, hogy a mi kényelmünket szolgálja, én mégis büszkén jelentem ki, hogy a szó jó értelmében konzervatív vagyok, tehát szeretném megőrizni a múlt abszolút értékeit! Szerintem amennyit az internet adott, majdnem annyit el is vett az életünkből (hacsak nem többet), és már most félek attól, hogy milyen világot adunk tovább a gyerekeinknek – ez nagyon aggaszt!

Szóval csak remélhetem, hogy akad még eztán is olyan, aki hozzám hasonlóan nemcsak egy találat akar lenni az internetes keresőben, hanem mindig minden körülményben: Ember!

Köszönöm a figyelmet!

 

Szabó Ábel szónoklatának szövege:

 

Tisztelt Hallgatóság, kedves Diákok!

Engedjétek meg, hogy röviden összefoglaljam az emberiség jelenlegi korszakát, amelyben élünk, és amely hatással van életünkre: A kor ahol, ha nincs TV-d – vak vagy, ha nincs telefonod – süket vagy, és ha nincs neted? Halott vagy.

Ez a fajta modern kor vette el tőlünk, emberektől a kreativitás, a szabad gondolkodás lehetőségét.

És hogy kik mindezeknek a bűnösei, kik tartják tudatosan szellemi fogságban a kor emberét? Televízió, telefon, internet! Három tudatmódosító eszköz, amelyek nélkül már el sem tudnánk képzelni mindennapjainkat. Ezekkel az eszközökkel képes a média egyre inkább uralni az életünket! A lakásban, az autóban, a tömegközlekedési eszközök nagy részén, az utcán, a boltokban, egyszóval mindenhol. De vajon a média hatalma mindez, vagy a hatalom médiája? Nincs menekvés, meg kell küzdenünk a média uralta információáradattal!

A Facebook életünk szerves részévé vált. Megálmodója, Mark Zuckerberg szavaival élve: „minden idők leghatékonyabb eszköze a lakosság ellenőrzéséhez!” Az alkotó számára valóban remekmű. De használói számára? Az állandó megfigyelés.

Manapság a legtöbb ember el sem tudná képzelni a mindennapjait „fészbúkozás” nélkül. Azzal kelünk, azzal fekszünk, egy lájk ide, egy komment oda, képfeltöltés és a többi.

De vajon tudjuk, hogy a Facebook milyen információkat tárol rólunk?

Képesek vagyunk készségesen nyilvánosságra hozni, hogy hol élünk, milyen vallási és politikai nézeteink vannak, telefonszámunkat, sok száz fényképet magunkról, sőt még azt is mindig naprakészen közöljük, hogy mit csinálunk éppen! Általunk, a mi segítségünkkel sikerült e közösségi hálónak minden második titkosszolgálati információgyűjtő programot lecserélnie. Mindemellett a Facebook program legnagyobb sikerei közé tartozik a Farm Ville nevű játék, amely a CIA szerint mintegy 85 millió embert csillapított le, amikor a munkanélküliség drámai módon megnőtt.

Fontos szabály: Tartsd kezedben a közösségi hálókat és a médiát! És mit kapsz mindezért cserébe? A legtöbbet, tiéd a hatalom!

A média szorosan összefonódott a hatalom gyakorlásával. Ahogy a közösségi háló a megfigyelésért, úgy a média a tömeges gondolkodásért felelős.

Emberek millióit képes a TV készülékek elé ültetni, hogy befogadják mindazt, amit a média sugároz igazság címszóba burkolva. Él jelenleg egy teljes generáció, amely semmi mást nem ismer, csak ami ebből a dobozból kijön. Ez a doboz Szentírás, a végső kinyilatkoztatás, ez teremt, vagy dönt porba államelnököt, pápát, miniszterelnököt, ez a legfélelmetesebb hatalom ezen a világon.

A televíziótól nem várhatunk igazságot, azt mondják, amit hallani akarunk. Ábrándokkal kereskednek, de mi, emberek mégis előtte ülünk kortól, nemtől, hittől függetlenül. Csak azokat ismerjük, akiket a TV képernyőin látunk, már kezdünk hinni az ábrándokban, amit tudatosan szőnek, hogy a képcső a realitás, és az élet, amit élünk irreális. Azt akarják, hogy azt tegyük, amit a cső mond, úgy öltözködjünk, úgy együnk, úgy neveljük gyermekeinket, de még úgy is gondolkozzunk, mint a cső.

A napokban Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke is, miután a Kongresszus leszavazta, kénytelen volt a média eszközeit igénybe venni, rövid reklámfilmekkel kampányolva a szír háború elindításáért, tudván hogy a célja előbb-utóbb szentesíteni fogja eszközét.

Tisztelt, Hallgatóság! A Facebook és a média uralta világ különleges és bonyolult, akárcsak a pók hálója. Ha megérinted egy fonalát, remegése végigfut az összes többi szálon. De mi nemcsak megérinthetjük e hálót, hanem ha kell, bele is szakíthatunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

 

Guttmann Ráchel szónoklatának szövege:

 Szituáció: Az utolsó olyan ember temetése, akit nem kebelezett be az internet.
Kedves barátaim, Tisztelt egybegyűltek!

Látjátok feleim szemetekkel?! Itt fekszik előttünk az a szerető férj, apa, barát, munkatárs, akinek sikerült. Ő volt az az utolsó ember, akinek igenis sikerült megúsznia azt, hogy ’ahogy ő nevezte’ a 21. század legnagyobb szörnye: a HÁLÓZAT bekebelezze. Aki ismerte, mind tudhatta, hogy nem maradiságból, hanem leginkább valamiféle dacból kerülte el az internetet. Még mindig emlékszem, amikor egy téli este azt mondta nekem a kandalló tüzére meredve: „Az egész világ egy linkgyűjtemény,az emberek, a tárgyak benne linkek”. Akkor csak felnéztem a laptopomból, és jót mosolyogtam rajta, viszont most itt állok Önök előtt, és önkéntelenül is felmerül bennem a kérdés: Mennyiben volt igaza? Valóban a hálózatok rabságában élünk?

Látom, vannak, akik fanyar mosollyal rázzák a fejüket. De gondoljunk csak bele egy pillanatra, mennyi ismerősünk, követőnk van a Facebook-on, a Twitteren, és hány emberrel vagyunk tényleges beszélő viszonyban ezek közül?!  Hiszen nézzünk csak körül- egy láthatatlan és roppantul laza kapcsolati hálózat részei vagyunk. Kiszolgáltatott és kiszolgált lények. Minden megtalálható a neten; ami vagy aki nem, arról azt hisszük, nincs is! A neten veszünk ruhát, fogyasztótablettát, könyvritkaságot, ételt, partnert. Barátunk attól undorodott a leginkább, hogy az online felületeken nincs szükség emberi kapcsolatokra, személyes találkozásra, mert a virtuális térben minden, de minden készen elénk van téve. Mindenki számára manapság könnyebb és egyszerűbb a képernyő jobb alsó sarkába beszűkült, sajátos módon megkurtított kommunikáció használata. Mert ugye a nonverbális és a metakommunikációs formarendszer nem tűri a hazugságot, a felszínességet. Ez a virtuális világban gyorsan és könnyen kisimítható. Lebutított vélemények, gondolatok, érzések lájkolt és diszlájkolt antropomorfizálódásai vagyunk csupán. Nincsenek árnyalatok, csak virtuális vonalakkal szőtt kapcsolatok.

A link szó jelentése lehet egyszerre pozitív és negatív. Lehet kapocs, mely összeköt minket, és lehet lánc, mely leköti, korlátozza emberi kapcsolatainkat. Rajtunk múlik, hogy mivé válik és fontos, hogy mi szőjük ezt a hálót, és ne az kössön béklyóba minket.

Az eszme, melyben hitt, számomra becsülendő, de valljuk be őszintén: egyre kivitelezhetetlenebb manapság. A fejlődő társadalom az, ami digitalizál minket, embereket is. S ami ijesztő, hogy sokszor észrevétlenül. Akarva-akaratlanul is belekerülünk az úgynevezett véráramba. Iktatott, láthatatlan számsorozatokká válunk a bankunk, egyetemünk, közigazgatási hivatalaink által.

Neki azonban sikerült embernek maradni egy olyan világban, ami – barátunk szavaival élve – csupán egy linkgyűjtemény.

Kísérjük el most közösen utolsó útjára, és őrizzük meg emlékét szívünkben!

 

 

Heizinger Anita

Fotó: Internet