A fotózás fiatal mestere

Szabó Balázs, egyfelől fotográfus. Nálunk az egyetemunk.com fotópályázatán a második helyet szavazták meg neki a látogatók, az Európai Bizottság által kiírt versenyen közönségdíjas lett, nemrég járt Brüsszelben, és Stockholmba is várják. Legutóbb a Metropol pályázatán jutott be két kategóriában a nemzetközi fordulóba. És ez a szerencse fia (?) másfelől a Pannon Egyetemen tanulja az idegenforgalom csínját-bínját. Balázs mesélt arról, hogyan használta ki a lehetőségeket, és lépett rá a saját útjára…

– Két éve, 2008 januárjában kezdtél fotózni. Miért?

– Úgy érzem a fotózás a végső az életemben. Előtte rengeteg dolgot kipróbáltam, cikkeket, interjúkat írtam a gimnáziumban a német Süddeutsche Zeitungba és pár hazai napilapba is, mellette karikatúrákat is publikáltam néhány lapban. A karikatúrázás iránti elkötelezettségem az egyetem alatt és egy a médiában megjelenő cikk miatt alábbhagyott. Aztán elfogott az üresség érzése, nem csináltam semmit, hiányzott a kreativitás. 2007 karácsonyán kaptam egy olcsóbb, de már manuálisan állítható kompakt gépet, így kezdődött. Természetesen le sem tettem, és folyamatosan olvastam az interneten, szaklapokban, hogy mit hogyan kellene csinálni.

szb11

– Hogyan függ össze a grafikus és a fotós szakma?

– Szerintem sehogy, viszont hatalmas előny, ha az ember már dolgozott olyan szakmában, ahol meg kell tanulni a megfelelő arányokat, a képek szerkesztését. Ez jócskán fejleszti a szépérzéket is. A képeim nagy részén sok utómunka van, ettől lesz olyan, amilyennek én elképzeltem. Két éve fotózom és szakmai portálokon már felismerik a stílusom. Az egyik legnehezebb tényező, hogy ennyi fotós között kialakíts magadnak egy egyedi stílust, és ne a többieket utánozd. Kényszerből hagytam abba a rajzolást, de a karikatúra, a groteszkség és a humor ugyanúgy megjelenik a képeimben.

– Jelenleg Veszprémben tanulsz, hogyan vezetett ide az utad?

– A gimnáziumot egy Tolna megyei kisközségben töltöttem, egy kéttannyelvű gimnáziumban. Onnan Pécsre kerültem egy OKJ-s képzésre, ami a Pannon Egyetemmel állt szerződésben, ebből kifolyólag a szakmenedzseri elvégzése után ide vezetett az utam.

– A fényképezéssel foglalkozó szakmai oldalakról tanultál. Nyilatkoztad már, hogy „kreatív, egyedi, meghökkentő képeket készítesz, amelyeket eladásra is szánsz”. Mi inspirál?

– A kreatív rész nekem mindig fontos, az alapokat meg lehet tanulni az interneten és szakkönyvekből. Nem akartam fotós iskolába menni, hogy úgy induljak el, ahogy mindenki. Tartottam attól, ha megkapom a képzést, akkor azt én is szentírásnak tekinteném. Szívesen lépem át a korlátokat: képileg és technikailag is. A kreatív és “meghökkentő” képek számomra olyanok, mint például amikor a legjobb barátomat fotóztam, aki kerekesszékes. Ilyenkor adott a téma: mindenki arra világít rá, hogy mennyire szenved egy testi fogyatékkal élő. Én kimentem vele egy falhoz, amin egy „A járdán kerékpározni és labdázni tilos!” tábla állt, és megkértem, hogy álljon két kerékre, és mosolyogjon. Tetováltakról is készítettem egy sorozatot. Szeretnék a képekkel az előítéletek ellen is tenni.

szb13

– 2008-ban első helyet szereztél a Canon pályázatán. Mit jelentett ez neked?

– Ez volt a legelső pályázat, ahova képet küldtem, és tettem ezt az esélytelenek nyugalmával négy hónap fotózás után. Több ezer kép közül az első tízbe került a fotóm. Innen a nemzetközi zsűri Magyarország legjobb amatőr portréjának választotta. Az első siker nagyot lendít az emberen. Ösztönző hatással volt rám főleg, hogy ez sem egy hétköznapi arcot ábrázoló kép volt. A nyereményem egy 2000 Eurós felszerelés volt, amit azóta is használok, ezzel már sokkal jobban meg tudom valósítani, ami a fejemben körvonalazódik.

– A Tattoo-ban, a FotoVideo magazinban, városi portálokon is jelent már meg interjú veled, az Íródeáktól kezdve a National Geographic kiállításán is voltak képeid. Hogyan éled meg az ilyen felkéréseket?

– Minden interjú és kiállított kép fontos nekem. Teljesen mindegy, hogy hol jelenik meg, vagy éppenséggel melyik ország vagy épület falán lóg. Az ilyen jellegű felkérések vagy sikerek tovább színesítik az önéletrajzomat és a portfóliómat. Jelenleg a világ szinte minden táján szerepel egy-egy képem. Magyarországon számos helyen, Brüsszelben, Stockholmban, New Yorkban, Moszkvában, Ausztráliában, Dublinban. Ezek mind fotópályázaton kiválasztott képek. Mindig jó érzés, ha ezekről a helyekről visszajelzést kapok, hogy sikert aratott a fotóm. Ez megerősít abban, hogy nem csak én élvezem, amit csinálok.

szb14

– Az Európai Bizottság által kiírt ‘Képzelj el egy új világot!’ című pályázaton közönségdíjas lettél. A nyertesek közt egy másik magyar fotós is volt, kaptál fotófelszerelést, meghívást Brüsszelbe és Stockholmba, ötezer kép közül választották a te Hősök elnevezésű fényképedet, a képed jövőre európai körútra indul. Minek örültél a legjobban?

– Ennek összességében lehetett örülni. Az első természetesen az volt, hogy elismerték a fotóm, és ennyi kép közül választották ki. A két útnak is nagyon örültem, amiből még csak a brüsszeli díjátadón vettem részt, Svédországba december közepén várnak. Brüsszelben ötcsillagos hotelben szállásoltak el luxuskörülmények között. A felszerelés pedig 2000 Euró értékben egy újabb öröm. De ami benne van a fotóstáskában azt két nap múlva már lehetne újítani, mert mindig fejleszthető. Végül is az elismerésnek örültem a legjobban.

– Hogyan választottad ki a későbbi győztes Hősök című fotót a többi képed közül?

– Hat-hét képet szelektáltam, majd a zsűri választotta ki ezek közül a neki legjobban tetszőt. Vannak kedvenc képeim, amikkel szívesen pályázom, illetve van olyan képem is, amiről eldöntöm, hogy addig küldöm pályázatra, amíg nem nyer valahol. Ezek a képek legfőképpen hozzám állnak nagyon közel, hangulatot vagy érzést tükröznek. Szerencsére az összes képpel, ami számomra fontos értem már el sikereket külföldön.

szb25

– Fényképezel tetoválásokat, tetováltakat, modelleket, együtteseket, tájképeket, pillanatokat, embereket, városokat, még magadat is. Hogyan választasz témát?

– A téma nagyon függ a hangulatomtól. Van, hogy egy zene hozza ki belőlem azt az érzést, amit egyből képre vetek. Illetve van, hogy a megrendelőnek kell megfelelnem, de itt is próbálom belevinni az én látásmódomat. Nem szeretem, mikor korlátozzák a kreativitást, legtöbbször szerencsére mindent rám bíznak. A tetováltakról szóló sorozatot azért kezdtem el, hogy megmutassam mennyire sokrétű ez a társadalom. Sokan előítéletekkel vannak még mindig a “szétvarrt” emberekkel szemben, pedig nem kellene. Az együttesfotózások többnyire megkeresés alapján történnek. Magamat pedig unalomból fotózom, bár ezekkel is értem már el sikert itthon és külföldön is.

szb12

– Mi az, amit még nem fotóztál, de nagyon szeretnél?

– Szívesen fotóznék extrém környezetben, gondolok itt háborús övezetre, vagy egy egyszerű katonai gyakorlatra. Nagyon sok dolog megfogalmazódott már bennem, amihez a megfelelő modellt keresem, és már készülhet is a kép…

– A te esetedben karrierről, művészetről, hobbiról vagy valami másról kell beszélni?

– Nekem még mindig hobbi szintű a fotózás, bár már több a munkám, mint a hobbi része. Természetesen próbálom tudatosan alakítani a karrierem, és minden új lehetőséget megragadok. Szeretek fotózni, mert elképesztő módon kikapcsol, és pihentet.

– Mik a terveid a közeljövőben?

– Szeretném megvalósítani azokat a képeket, amik a már körvonalazódtak bennem, a későbbiekben pedig szeretnék stúdióban fotózni profi körülmények között.

Még több Szabó Balázs képet láthatsz a Galériában, itt: http://egyetemunk.com/index.php/galeria/?album=1341