Aktívan külföldön

December 19., tizenkettő múlt valamelyest. Még fél órája sincs, hogy beértem a munkahelyre, de már öltözhettem is vissza, el kellett ugrani tejért a Rewe-be. Szép komótosan elindultam. Az utcára érve – megszokásból – elkezdem szaporázni a lépteket, de egyszer csak bevillan, hogy minek is rohanok? Kis bolyongás után megtaláltam a tejtermékeket a polcon. Sikeresen abszolváltam a vásárlás műveletét is, majd visszafelé vettem az irányt. Ahogy elhagytam volna a bevásárló udvar átjáróját, kellemes zene csapta meg a fülemet. Kicsit tovább haladtam, és meg is láttam a hang forrását. A cselló, amin egy fiatalember épp’ a Macskák c. musical híres – Éjfél – slágerét játszotta. Azt amúgy is nagyon kedvelem, és lévén, hogy sehova sem siettem (mondván a munkahely úgy is megvár), pár percre hagytam, hadd kerítsen hatalmába a zene…No, de álljunk meg egy szóra. Az egész történet tulajdonképpen a tavaszi félévben kezdődött, amikor kiutaztam erasmusolni Münchenbe. Már egészen hamar kialakult bennem az a gondolat, hogy szívesen visszajönnék az őszi szemeszterre is valamilyen formában, mert a németemen van még mit csiszolni! Hanna barátnőm ajánlott egy munka lehetőséget. Egyből el is látogattam abba a saláta bárba, hogy beszéljek a főnökkel. Közben kiderült, hogy a szomszéd srác Lisszabonban erasmusol a következő félévben, így ki tudná nekem adni a szobáját. Július végére tehát biztossá is vált, hogy másfél hónapos magyarországi „nyaralás” után irány újra München. Gyanús volt, hogy túl könnyen az ölembe hullott az a munka és egy remek szállás is. Azonban nem volt mit tenni, mint abban a tudatban indulok el, hogy valószínűleg a nehézségek ezután kezdődnek csak, de állok elébe! Valóban, az első két hét a hivatalba járás, információ gyűjtés, és leginkább az agyalás bűvkörében telt. Mi a frászt találjak ki, hogy ne kelljen kudarcélménnyel már rögtön az elején haza is költözni? Ugyanis sorban derültek ki a különböző szabályok, minden nap, újabb- és újabb rendelkezés a külföldi munkavállalással kapcsolatosan, amik mondhatni egyáltalán nem könnyítették meg a helyzetemet; azt, hogy minél hamarabb munkavállalási engedélyhez jussak. Márpedig arra nem volt idő, hogy én két-három hónapot várjak, ugyanis a kinttartózkodásomat összesen fél évre terveztem.

A 2004- és 2007-ben csatlakozott Eu-tagállam állampolgárának munkavállalása Németországban – hiába találtál potenciális főnököt, aki már legszívesebben másnap „bevetné” – enyhén szólva is komplikált, főleg ha mindennek egyedül „akar” az illető utánajárni. Ha nem áll mögötted egy „stáb” – akik mindent elintéznek, amíg még otthon vagy – csak úgy gondolsz egyet, majd kiutazol (annak tudatában, hogy lesz szállásod meg munkád), nem biztos, hogy a kezdet fenékig tejfel. Bárhogyan is alakult az első pár hetem, mindenképpen nagyon hasznos tapasztalás volt, hogy mindent egyedül intéztem el, nem adtam fel a kezdeti nehézségek ellenére sem. Bár annyi még hozzátartozik a sztorihoz, hogy a munkavállalás körüli hercehurca okozta feszültséget esténként az Oktoberfest-en vezethettem le, és a következő napra való energiatöltetet is ott gyűjtöttem be. A két-és fél hetes bajor banzájról a következő bejegyzésben regélek, mert mindenképpen megér egy „misét” a világ legnagyobb népünnepélye is!