Egy este Freddie Mercury-val – avagy filmkritika a Bohém rapszódia című filmről

Egy hűvös téli estén talán nincs is jobb program annál, minthogy megnézzük a Bohém Rapszódiát, a Queen filmet. Hiszen már hívogató a film ajánlója is, ami fennhangon hirdeti, hogy „Csak egy valami felemelőbb a Queen zenéjénél… Az ő története.”. Ez pedig kétségtelenül így van. Valóban, Freddie Mercury élete olyan volt, hogy mindenképpen filmet érdemelt. Ráadásul rengeteg nézőt tud bevonzani, hiszen a Queen muzsikája életkortól függetlenül is ott csengenek az emberek fülében, ha más nem is, ez már okot ad arra, hogy a produkció sikeres legyen.

Na, de nézzük, mit is kínál nekünk ez a kicsivel több mint kétórás film. Izgalmakban nincs hiány, ugyanakkor, ha körülbelül két órába akarjuk sűríteni egy ekkora volumenű zenekar és az élükön lévő zenész zseni életét, akkor okvetlenül sűríteni kell. Korrektül felcsendül a retro zenei világ, a Queen jobbnál jobb slágerei gördítik a történetet, láthatjuk egy-egy híres-hírhedt szám alkotói munkafolyamatát, a stúdiózásokat, és azt is megtudhatjuk talán, de inkább csak kifürkészhetjük, hogy mitől lett a Queen Queen, és mitől lett ekkora zengő sikere, hogy ma is elfelejthetetlen.

Ugyanakkor, ha valaki behatóbban ismeri Freddie Mercury életművét, akkor pontosan érzi, hogy a Rami Malek alakította zenész elég „light”-ra sikeredett. Kétségtelen, azóta a színész kapott hideget, meleget, de szerintem az alakításával nem volt baj, bár először számomra is furcsa volt ez a fajta feminin vonal, amit Malek már csak az alkatából adódóan is belevitt a karakterbe. Azt hiszem, hogy azzal talán mindenki egyetért, hogy Freddie Mercury egy végtelenül férfias, vibráló energiájú férfi volt az előadásaiban, és odavoltak érte a nők (is). Talán ez a nőies verzió hozta magával azt a vásznon, hogy a mássága mintha egyfajta tragédiaként lenne megjelenítve, mintha ő küzdött volna vele, mert ettől magányos volt, nem tudott megállapodni, nem lett gyereke, mint a zenésztársainak. Aztán emiatt egyfajta hedonista életet kezdett el élni, azt adná hozzá a filmhez, hogy emiatt ő megbízhatatlan és amatőr lett, pedig ez a valóságban korántsem volt így. Sőt, nem is rejtette bonyolult költői képek mögé, hogy mennyire számít a nyílt szexualitás felvállalása, hiszen nem volt még egy zenész, aki ennyire élvezte volna, hogy a közönség gyakran nem is tudta mi zajlik a szeme előtt, mivel a karrierje és élete ellenmondásait a színpadon remekül elrejtette.

Aki egy kicsit is jobban követte ennek a nagyszerű művésznek a pályáját, az felhördülhet, hiszen a vásznon lehetett érezni egy erős családbarát vonalat.  Ez pedig úgy értendő, hogy a zenésztársak élete, akiknek lett családjuk, az a követendő példaként van bemutatva, és persze úgy, hogy ők Freddie kicsapongásait pedig nem jó szemmel nézték, és úgy tűnik, hogy szemforgatással kísérték frontemberük minden vad dolgát. Ugyanakkor a valóságban pedig nyílt titokként terjedt, hogy a Queen egyik partiján, amely a Jazz című lemez kiadását ünnepelte, a banda egy másik tagja, Brian May bulizott a legvadabban. Ugyanakkor Freddie Mercury a való életben nagyon is vad volt, volt, hogy az elhíresült partijain törpenövésű emberek a fejünkön hordtak tálcákat, amiben kokain volt. Illetve egy másik legenda szerint az együttes még Diana hercegnőt is becsempészte álruhában egy hírhedt meleg bárba.

A film zárasaként pedig, mintegy egy keretet adva, újra találkozunk a szigorú szülőkkel. A vásznon az látszik, hogy az apja ellenzi a zenélést, furcsán tekint a fiára, és nem tölti el büszkeséggel gyermeke életpályája. A végén pedig Freddie az apja elé áll barátjával, bevallja másságát, és kezdődhet a Live Aid. A valóságban a szülei már rég mindent tudtak róla. Persze, hogy korrekt happy end legyen a sztoriból, ez a fajta klisé is belekerült.

Az AIDS-es szál egészen szép hangsúlyt kapott a filmben, szinte könnyfakasztó mozzanat volt, ahogy a próbán Freddie a kis színpadon állva bejelenti, hogy elkapta. Persze mindenki megmondja neki, hogy ő egy legenda, és vigasztalják, amennyire csak lehet. A valóságban viszont csak évekkel a nagy koncert után derült ki a gyógyíthatatlan betegség. Így egy kicsit hiteltelen, hogy a végső képekben Mercury végső búcsújaként mutatják be a Live Aid-et. A koncertet pedig korrektül visszaadta a film, és ha mást nem is tudtunk belőle meg, de legalább azt, hogy mekkora tömegeket megmozgató személyisége volt Freddie Mercurynak.