Dörögdi Fesztivál, nekem

Idén nyáron először rendezték meg Taliándörögdön – a festői szépségű parányi faluban, Kapolcs mellett – a Dörögdi Fesztivált. Az esemény július 31-én kezdődött és augusztus 9-ig tart. Majdnem húsz helyszínen leginkább a szabad ég alatt várják a pihenni és művelődni vágyókat a szervezők.

Aludni lehet például sátrakban. Sok helyen hirdetnek sátorhelyeket jó áron, de szép számmal akadnak kiadó szobák is családoknál, amelyek egységesen 2500 Ft-ba kerülnek egy éjszakára, egy főnek.

Nekem csak három napig volt szerencsém átélni az otthonos érzetű kis fesztivált, de élményekkel gazdagon jöttem haza fáradtan, de boldogan. Egy kedves családnál laktam a falu főutcáján, akik 22 éves vendégfogadói tapasztalattal, nagy lelkesedéssel, kedvesen vártak. Reggelente kávét főztek és útbaigazítottak a különböző helyszínekhez.

Bár a szervezők panaszkodtak, hogy sok program elmaradt vagy elmosta őket az eső, a fesztivál inkább volt barátságos és meghitt, mint szervezetlen, kisebb hibák pedig mindenhol akadnak. Én leginkább a zenei programok közül választottam, de napközben voltak kézműves foglalkozások, beszélgetések és színházi előadások. Egyes alapítványok is bemutatkoztak, több helyen filmet vetítettek, voltak olyanok is, akik verseket olvastak, este komoly- és könnyűzenei koncertekből szemezgethettek a látogatók, majd buli hajnalig. Fellépett a Ghymes együttes, a Magyar Jazz Szövetség is szép számmal képviseltette magát. Gerendás Péter, Harcsa Veronika, Zselenszky Tamás és a hazai szabad rádiók is sok programmal készültek, többek között földi sugárzású adással egy ideiglenes frekvencián (FM 96,5 MHz). Mindehhez fura, hogy úgy mondjam dörögdi közönség járult. Rögtön az első nap megálltak velem beszélgetni az utcán az emberek, állandóan mosolyogtak egymásra, estére pedig már mindenki együtt koccintott, nevetett, beszélgetett, mintha régi barátok lennének. És persze a fellépők és a helyiek is csatlakoztak a vendégekhez.

Számomra hatalmas élmény volt ez a néhány nap. Olyan emberekkel találkoztam, ismerkedtem meg, akiktől kaptam néhány megfoghatatlan dolgot. Akikkel olyan, mintha már találkoztam volna ezelőtt is. Hallgattam jazzt a XIII. századi műemlék-romnál, ettem velős pirítóst, boroztam, táncoltam önfeledten, beszélgettem nagyokat, és a három nap villámsebességgel telt el. Csütörtökön, hajnali fél négykor búcsút vettem az összeverődött társaságtól, és elindultam Kapolcs felé gyalog a sötétben, mire odaértünk már feljött a Nap.

A fesztiválnak még nincs vége, mindenkinek szeretettel ajánlom, hogy látogasson el Taliándörögdre!

Részletes program a www.taliandorogd.hu oldalon.