Filmajánló: A nagy Gatsby

Ez a film egy régi problémát tár elénk újra: film kontra könyv, azaz az irodalmi mű és adaptációjának viszonya. Baz Luhrmann a harmadik a sorban, aki filmre vitte F. Scott Fitzgerald méltán világhírű klasszikusát. A film valódi nagyvászonra termett alkotás, igazi egész estés mozi, főleg a maga 2 és fél órájával.

gatsby

A történetet alapjául szolgáló regény kiváló alapanyagnak bizonyult, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a film cselekménye szinte megegyezik a regényével. Luhrmann-nak a filmben nem állt rendelkezésére olyan zseniális narratíva, mint Fitzgerald nyelvezete, hisz akkor a Nick Carraway-t alakító Tobey Maguire felolvashatta volna az egész könyvet. Emiatt folyamodott Luhrmann ahhoz, hogy megváltoztatta a kerettörténetet és az elbeszélést a már-már klisés „visszaemlékszem a pszichiáternél” köntösbe bújtatta, majd bizonyos részeknél az éppen író Carraway-t látjuk, miközben a vásznon megjelenik a szöveg, ami még nagyobb nyomatékot ad a szavaknak.

A film grandiózus díszletei több órányi ámulnivalót vonultatnak fel előttünk Gatsby pompás, túlzsúfolt kastélyának estélyein. Az effajta túlzásokat már láthattuk Luhrmann Moulin Rouge-ában is. Itt is hasonlóan mozgalmas jeleneteket és tömeges táncbetéteket láthatunk, de a bosszantó énekes részek nélkül. Ám ezek nemcsak a parti jelenetekre jellemző vonások. Az egész filmet végigkísérik a túl harsány színek, a túl sok dekoráció és a gyors kameramozgás. Emiatt és pár plusz akciódús jelenet miatt inkább érezhetjük magunkat egy videojátékban, mint egy ’20-as évekbeli üldözéses jelenetben. A kültéri felvételek inkább hasonlítanak egy animációs filmre, néha inkább egy Harry Potter-filmben érezhetjük magunkat, mint a múlt században.

Ellenben a nagyszabású partijairól és hatalmas vagyonáról ismert Jay Gatsbyt a film hűen bemutatja nekünk, hasonlóan bravúrosan, mint az eredeti karaktert megteremtő Fitzgerald, ám míg a regényben soha nem láthatjuk Mr. Gatsbyt, itt Luhrmann apránként tárja elénk személyét. Egy-egy részlettel jelzi éppen, hol jár, kikkel beszél, ám őt magát nem látjuk, míg be nem mutatkozik egy bámulatos antréval. Leonardo DiCaprio zseniálisan alakítja a stílusos milliomost. Hitelesen formálja meg az egyik pillanatban a nyugodt úriembert, a másikban az őszinte szerelmest, de akár az összeroppanó idegbeteget is. Vele szemben a női főszerepet (Daisy Buschanan) alakító Carey Mulligan játékától nem azt kaptam, amit vártam. A színésznő remekül alakítja a bájos úrilányt és szívszaggatóan vergődik két férfi között, ám mégis hiányzik belőle valami. Az, ami a karakter lényege, hogy minden férfi őt akarja és mindenki belé szerelmes. Tobey Maguire-től nem igazán kaptunk többet, mint Peter Parker szerepében. Újra láthattuk a meglepődött, az elrévedő és a kétségbeesett arcát, de DiCaprio mellett mindkét szereplő csak tűrhető minősítést kaphatnak, főleg mivel egyáltalán meg sem közelítik a regényhősök karakterének összetettségét.

A film legfontosabb kérdése az idő. Lehet-e a múltban élni, vagy a múlt szerelmeit visszahozni? De Gatsby nem is erre keresi a választ, hiszen ő egyetlen pillanatot hajszol, egy öröm miatt él, és a pár kedves óra miatt, amit szerelmével töltött.

A film kedves, kosztümös, nagyszabású kivonata Fitzgerald művének, ám mélységét, társadalmi és korreflexióját nem tudja átadni. Ha olvastad a könyvet és a plátói szerelmet, illetve az izgalmas jeleneteket szeretnéd filmen is átélni: inkább nézd meg az 1974-es feldolgozást Robert Redforddal és Mia Farrow-val. Ha egy egész estényi káprázatra vágysz jó ruhákkal, nagy bulikkal, szesztilalommal vagy épp DiCaprio kék szemével: bizonyosan ez a Te filmed.

Fotó: Internet