Idén is vár a Dumavölgy-Humorvár Nagyvázsonyban

nagyvazsony-plakatNagyvázsony község önkormányzata és a Dumaszínház idén negyedik alkalommal rendezi meg a OTP Dumavölgy-Humorvár programsorozatot. A tíz napos fesztivál július 22-től 31-ig várja az érdeklődőket a nagyvázsonyi Kinizsi vár mellett felállított sátorban, illetve annak környékén.

Az esti nagyelőadások mellett idén minden eddiginél több kiegészítő programmal bővül a fesztivál menetrendje. Délutáni és éjszakai műsorok (Duma Matiné, Duma Koncert, Dr. Mogács és Mogács Dániel közös est, Hajós András önálló est), tehetségkutatás (Fiatal Félőrültek Fesztiválja), humoros idegenvezetés (minden nap más-más humorista vezetésével kóstolós fogatos falunézés) egészítik ki az egyébként is színes kínálatot.

A fogatos falunézés – mely idén is minden nap délutánján kis létszámú csoportokban indul – idegenvezetői várhatóan. Kovács András Péter, Litkai Gergely, Rekop György, Szupkay Viktor, Hajdú Balázs, Lorán Barnabás, Mogács Dániel, Csenki Attila, Bruti, Janklovics Péter.

A „keretes szerkezetbe” foglalt tíz nap első és utolsó estéjén Duma Jam, közben pedig a stand-up comedy legjava várható, de a szokásoknak megfelelően lesz Rádiókabaré felvétel, humorista-simogatás, autogramosztás és könyvdedikálás is.

A részletes műsorterv megtalálható a Dumaszínház honlapján (www.dumaszinház.hu). Jegyek a www.dumaszinhaz.hu, a www.jegy.hu oldalakon, az Interticket jegyirodákban és a Godot Dumaszínházban (1075 Budapest, Madách u. 8. Telefon: 06-30-680-52-63) kaphatók a következő árakon:

Elővételben (2011. április 26 – július 21-ig): 1.800 Ft

A helyszínen: 2.000 Ft

Napijegy (2 előadásra): 3.500 Ft

Bérlet (korlátozott számban, kizárólag elővételben): 20.000 Ft

Fiatal Félőrültek Fesztiválja: 1.000 Ft

Fogatos idegenvezetés: 1.500 Ft

A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!

OTP Dumavölgy-Humorvár

Program:

2011. július 22. 17.00

Fogatos faluséta vicces idegenvezetőkkel

Hajdú Balázs

2011. július 22. 19.00

Duma Jam

Aranyosi Péter, Hadházi László, Kovács András Péter

2011. július 22. 22.00

Kis éji zene Hajós Andrással

2011. július 23. 17.00

Fogatos faluséta vicces idegenvezetőkkel

Bruti

2011. július 23. 19.00

Badár Sándor, Hajdú Balázs, Kormos Anett, Kőhalmi Zoltán

2011. július 23. 22.00

DumaKoncert

Bács Miklós, Bruti, Janklovics Péter, Kovács András Péter, Pataki Balázs, A három kismalac

2011. július 24. 15.30

Fogatos faluséta vicces idegenvezetőkkel

Benk Dénes

2011. július 24. 17.30

Comedy Central Duma Matiné

Bács Miklós, Bruti, Kertész Ricsi, Rekop György, Orosz György, Szente-Veress Adrienn

2011. július 24. 20.30

Bellus István, Felméri Péter, Kiss Ádám, Mogács Dániel, Benk Dénes

2011. július 25. 17.00

Fogatos faluséta vicces idegenvezetőkkel

Rekop György

2011. július 25. 19.00

Aranyosi Péter, Fábry Sándor

2011. július 26. 17.00

Fogatos faluséta vicces idegenvezetőkkel

Lorán Barnabás

2011. július 26. 19.00

Rádiókabaré

2011. július 27. 17.00

Fogatos faluséta vicces idegenvezetőkkel

Janklovics Péter

2011. július 27. 19.00

Janklovics Péter, Kovács András Péter, Lorán Barnabás, Rekop György, Szomszédnéni Produkciós Iroda

2011. július 28. 17.00

Fogatos faluséta vicces idegenvezetőkkel

Mogács Dániel

2011. július 28. 19.00

Beliczai Balázs, Hadházi László, Litkai Gergely, Pataki Balázs

2011. július 29. 17.00

Fogatos faluséta vicces idegenvezetőkkel

Csenki Attila

2011. július 29. 19.00

Tóth Edu, Szöllősy-Csák Gergely, Kiss Ádám, Csenki Attila, Szupkay Viktor

2011. július 29. 22.00

Mogács Dániel és Dr. Mogács közös estje

2011. július 30. 15.30

Fogatos faluséta vicces idegenvezetőkkel

Litkai Gergely

2011. július 30. 17.30

Mikrofonpróba, az OTP tehetségkutatója Nagyvázsonyban

2011. július 30. 20.30

Zsók Levente, Kőhalmi Zoltán, Dombóvári István, Fráger Balázs

2011. július 31. 17.00

Fogatos faluséta vicces idegenvezetőkkel

Kovács András Péter

2011. július 31. 19.00

Duma Jam

Hadházi László, Kovács András Péter, Litkai Gergely