„Nem vagyok egy problémás lelkialkat vagy egy túlérzékeny csávó.” – Interjú Bodor Áronnal

Nemrég még az Akvárium tomboló közönségébe vegyülve vártam, hogy Bodor Áron, az Esti Kornél énekese színpadra lépjen, aztán pár nappal később – még a koncert hangulatát vissza-visszaidézve – egy csendes helyen várhatom, mert ígéretet tett kérdéseim megválaszolására.

Fotó-Révész-Patrik-2

Ne haragudj, hogy ezzel kezdem, de nem szólt a mikrofonod a legelső számnál… bár látszólag nyugodtan reagáltál, de belül mit érzel, ha felbukkan egy-egy kisebb hiba?

Egy másodpercig sem akadtam fenn rajta. De ez rutin, a sok mögöttünk álló koncertnek köszönhető. Ahhoz, hogy mostanra otthon érezzük magunkat a színpadon, sok-sok élő koncert kellett, próbán ebben nem lehet gyakorlatot szerezni. Olyan helyekre is eljártunk koncertezni, ahol lehet, hogy kezdetben kevesebb ember volt, vagy nem volt olyan jó technika, de sokat tanultunk ezekből, és fokozatosan építettük ki a rajongói bázisunkat. És persze azért, mert imádjuk, amit csinálunk. Jó látni, hogy egy kicsit mindig többen vannak a koncerteken. De azért volt már olyan helyzet, amikor kizökkentem: például egyszer Szegeden játszottuk a Téren című dalunkat, ez a leghalkabb számunk, andalgós, elmélyülős. És Iminek egyszer csak elszakadt a gitárhevederje őrjítő csattanással és zúgással, végigröhögtem utána az egész dalt.

Van plusz nyomás rajtad, ha látod, hogy teltház van?

Nem nyomásnak mondanám, inkább nagyon izgatottak voltunk. Jó volt, hogy most nem kellett semmi extra dolog miatt izgulni, mint vendégfellépők vagy nemrég betanult átdolgozások. Az ilyen kaliberű koncerteket eddig mindig igyekeztünk feldobni valami különlegességgel, nem bíztunk a saját mozgósító erőnkben, úgyhogy volt már nálunk vendég Kirschner Pétertől (Európa Kiadó, Sziámi) Németh Jucin (Anima Sound System, Budapest Bár, Nemjuci) át Likó Marciig (Vad Fruttik) sok remek zenész. Aztán most úgy gondoltuk, hogy tartunk már azon a szinten, hogy felmegyünk a színpadra, lelkesen lenyomjuk a jól begyakorolt koncertműsorunkat, és lesz valami. És úgy tűnik, hogy önmagunkért kellünk a közönségnek: 11 nappal a koncert előtt teltházas lett az Akvárium NagyHall.

Van, akinek kikéritek a véleményét a szövegről?

Igen, ha már Pannon Egyetem, akkor például Géczi Jánost gyakran megkérdezzük. Azért mégiscsak József Attila-díjas költő. Több tanácsát is megfogadtuk az új dalnál (Akik élnek): ne vagon legyen, hanem peron… persze olyan is van, amit végül nem úgy csinálunk.

Az ötletek nagy részét egyébként Dodi hozza (Lázár Domokos), de csak két olyan tag van a zenekarban, aki nem írt még komplett dalszöveget. Teljes demokrácia van, minden azon múlik, hogy kinek mennyi ötlete van. Igyekszünk minden téren fejlődni, a készülő lemeznél elhatároztuk, hogy rágyúrunk például a szövegek koherenciájára is. Induljanak valahonnan és tartsanak is valahová, ne legyenek béna rímek, közhelyek, ilyesmi.

Az eddigieket nem látod ilyennek?

Eddig is törekedtünk rá, de kicsit nagyobb költői szabadságot engedtünk meg magunknak.

Van, hogy nem fogadjátok el egymás szövegeit?

Nem nagyon van már olyan, hogy rögtön átmegy egy komplett szöveg az egész zenekaron. Ebből soha nem volt hiszti, adunk egymás véleményére. Sokszor volt, hogy elhittem valamiről, hogy ez nagyon jó, de most visszagondolva nem is volt az olyan jó. Mostanában ha azt mondják, hogy nem jó, akkor elhiszem nekik. És a többiek is így vannak ezzel.

Mielőtt elkezdtük az interjút, beszélgettünk, és elmondtad, hogy az együttes minden tagja főállásban dolgozik valahol. Mennyit tudtok próbálni?

Általában heti egyet. Ha sok koncert van egymás után, akkor hajlamosak vagyunk elhanyagolni, mert olyankor úgyis folyamatosan gyakoroljuk a dalokat. A különlegesebb koncertekre persze többet készülünk, mint például a tavalyi akusztik a Müpában, de a teltház miatt a pénteki Akváriumra is heti kettőt próbáltunk.

Jól gondolom, hogy ez a heti egy próba kevés?

Kevés, szóval amióta elhatároztuk, hogy lemezírás van, azóta igyekszünk tartani a heti kettőt-hármat. De közben ott van a magánélet is, barátnők, barátok, család, szóval a szabadidő drága kincs nálunk.

Fotó-Révész-Patrik

Azt vettem észre, hogy nagyon figyelsz a közönségre. A koncerten volt, hogy lejöttél közéjük. Ezek nálad tudatos dolgok vagy ösztönösek?

Inkább úgy mondanám, hogy tudatosan figyelek arra, hogy ezeket engedjem ösztönösen jönni. Amikor beléptem a zenekarba, akkor sokkal gátlásosabb voltam, csak pár éve érzem magam igazán felszabadulnak a színpadon. Az elején nagy volt a kontraszt a többiekkel, tapasztaltabbak voltak, még tánctanárhoz is el akartak zavarni, de azt hiszem, most már ők sem érzik szükségét.

Egy interjúban azt mondtad, meg kell tanulni, hogy az esetleges rossz hangulatot ne tedd ki a színpadra. Ezt hogy kell elképzelni?

Szerintem tiszteletlenség úgy viselkedni, hogy nekem éppen rossz kedvem van, úgyhogy ez a közönség most kevesebbet kap, mint az előző koncert közönsége, amikor ők is ugyanolyan lelkesen jöttek, mint a tegnapiak. Tiszteljük a rajongóinkat, nem vagyok én nagyobb ember csak azért, mert másfél méterrel magasabban állok.

És hogyan sikerült az adott hangulatot a színpad előtt hagyni?

Sokat koncerteztünk, és rájöttem, hogy nekem sem jó, ha ráfeszülök egy-egy aktuális rossz kedvre, én is rosszabbul érzem magam és a közönség is. Ez is rutin kérdése, hogy a koncert minőségének érdekében megtanítsd magad egyre gyorsabban helyrerázódni.

Egészen kiskorodban már tudtad, hogy ezt szeretnéd csinálni?

Igen, valahogy mindig elhittem, hogy ebből lesz valami. Tizenhat évesen csináltam először demo felvételeket, gyászosan rosszak voltak, nyálas, modoros szöveggel. De kicsit mindig jobb lett, úgyhogy sosem kételkedtem a tehetségemben. Arra az idealista 18 éves koromon kívül soha nem gondoltam, hogy ebből akarok megélni. Hogyha elfogy a pénzed, mikor nem csinálod, akkor végső soron a pénzért csinálod. Ha csak ezzel foglalkoznánk, nem lennének olyan élethelyzetek az életünkben, mint egy rendes dolgozó emberében. Kicsit elszigetelődnénk a valóságtól. Meg ha lenne egy jó tíz évünk, utána mi van?

Azt nyilatkoztad egyszer, hogy az általános iskola utolsó éveiben még nem tudtál énekelni. Ezt nehezen lehet elképzelni…

Sokat kell gyakorolni, kell hozzá hallás, de ha most valaki meghallgatná a tizenhat éves koromban felénekelt felvételeket, hát jót nevetnének. Vicces, egér hangú nyávogás félhamisan.

Mennyire látod az eddigi utadat rögösnek? Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted: most abbahagyom?

Nem volt semmi kilengés. Nem vagyok egy problémás lelkialkat vagy egy érzékeny csávó. Nehéz elbizonytalanítani egy olyan dologgal kapcsolatban, amiben hiszek.

Támogattak?

Amikor még borzasztó hangom volt, és elsősorban csak én hittem el, hogy ebből lesz valami, akkor persze voltak kritikus hangok akár a szüleim részéről is. Nyilván rosszul esett, de ezeket az energiákat mindig a feladójuk ellen fordítottam, hogy na, majd én megmutatom. A negatív dolgok mindig kiválóan motiváltak.

Mi a véleményed a mai magyar zenéről? Hogyan látod, milyen zenéket fogadnak be inkább az emberek?

Elég lesújtó a véleményem, sok népszerű együttes van, amikkel ki lehetne kergetni a világból. Miközben vannak olyan kiváló, releváns, friss zenekarok is Magyarországon, amiknek alig van kézzel fogható közönsége. Nincs arányban a népszerűség és a minőség. De még mindig hiszek abban, hogy a tehetség végül megtalálja az útját, és szerencsére mindig vannak erre új példák. Mint mostanában az Elefánt.

Fotó-Hegyi-Júlia-Lily

De van, akikre te személyesen felnézel?

Nagyon kicsi itthon ez a szcéna, mindenki ismer mindenkit. Van ennek egy átka, hogy elkezded szakmai szemmel hallgatni azokat, akikre eddig felnéztél. Fura látni, hogy ők is emberek. Szörnyű vagyok példamondásban, de nagyon szeretem a Hiperkarma első lemezeit, a Lovasi dolgait, a régebbi Quimby lemezeket, az újabbak közül nagyon jó a Szabó Benedek és Galaxisok vagy ez előbb említett Elefánt.

Ide jártál a Pannon Egyetemre.

Igen, magyar-angol szakra. Szerettem is ide járni, szuper tanáraim voltak. Jó, nem volt mindig konfliktusmentes az egyetem, mert nagyon szeretek olvasni, de nagyon lusta is tudok lenni. Van egy szörnyű tulajdonságom, hogy ha valamit muszáj, akkor az már nem tetszik. Ha el akartam olvasni egy könyvet és feladták kötelezőnek, rögtön megcsappant az érdeklődésem. Pedig csak kiváló könyveket adtak fel.

Üzennél valamit az egyetemistáknak?

Üzenjek? Az ilyenekkel mindig bajban vagyok. Sokszor kérnek tőlünk videókat, hogy „szavazzon mindenki a 10. c.-re”, de ezek általában elmaradnak. Olyan, mintha a magas lóról kéne leszólni. Ami még borzasztó, ha arra kérnek, hogy mondjam be valakinek a szülinapját egy koncerten. Persze nagyon szívesen bemondanám, de ha hetvenkettes betűmérettel írom fel a számlistára, akkor is elfelejtem, mert kizárólag a következő dalt vizslatom rajta a félhomályban. Utána meg szörnyen érzem magam, hogy nem mondtam be.

De ha itt és most üzennem kellene, akkor azt mondanám, hogy ha igazán szeretsz valamit, akkor csőlátással kell csinálni. Ilyen ingergazdag környezetben rendesen nyomni is kell magadat, szóval szükségeltetik hozzá egy megfelelő arcméret, és ebből kifolyólag fel se merüljön benned, hogy nem fog sikerülni. Mert ha magadnak elhiszed, az már fél siker.

Ajánlom minden kedves olvasó figyelmébe, hogy legközelebb Veszprémben, március 16-án lesz Esti Kornél és Szabó Benedek és a Galaxisok koncert, az Expresszóban.

Fotók: Hegyi Júlia, Révész Patrik